A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) felháborítónak tartja, hogy az EMMI a kiemelt jelentőségű és sok egészségügyi dolgozó életében sorsfordító jelentőségű törvénytervezet véleményezésére mindössze 4 órát adott az érdekvédelmi szervezeteknek.

Követeljük, hogy széleskörű egyeztetés során, konszenzusos alapon történjen egy ilyen horderejű változás megtervezése és megvalósítása. A törvénytervezet az egészségügyi dolgozók számára jelentős érdeksérelemmel jár, mert megtiltja a másodállás vállalását. Ez csorbítja az orvosok szabad vállalkozáshoz való jogait. A másodállások korlátozása ellátási hiányosságokhoz, vagy vidéki kórházak ellehetetlenüléséhez, esetleg bezárásához fog vezetni. A tervezet szerint az egészségügyi dolgozók akár 2 évre is kirendelhetőek lehetnek másik munkáltatóhoz - akár az ország másik felébe is - különösebb indok, bárminemű kontroll és megfelelő garanciák nélkül. Jelenleg a COVID19 járvány súlya alatt roskadozó egészségügyi ellátó rendszert nyilvánvalóan a másodállásokban és önként vállalt túlmunka tarja működőképesen. Ezzel a törvényjavaslattal  a jogalkotó a megfelelő ellátás puszta létét veszélyezteti. A nyilvánvaló szabadságjogok csorbulása nem hogy vonzani fogja külföldről vagy a magánszektorból a kollégákat, a munkaerőáramlás iránya megjósolhatóan ezzel ellentétes lesz. Továbbra is teljességgel tisztázatlan az alapellátás helyzete, annak finanszírozása, miközben folyamatosan nő a tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek száma, és az alapellátásban van legtávolabb az orvosok és ápolók bére a közalkalmazotti bértáblától.

A MOSZ úgy véli, hogy a Kormány a Magyar Orvosi Kamara bértábláját használta fel arra, hogy csapdába csalja az orvostársadalmat.

Jelen formájában a törvénytervezetet a Magyar Orvosok Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja, és egyeztetést kezdeményez az illetékes szakminisztériummal.

 

MOSZ elnöksége