Az emléknapon a LIGA Szakszervezetek kifejezi reményét, hogy a magyarországi sérültek és elhalálozottak statisztikái és a világméretű járvány szomorú adatai ráébresztik a munkavállalókat és a munkáltatókat arra, hogy van még mit tenni a biztonságos munkakörnyezet megteremtése és a tudatos védekezés érdekében a munkahelyeken.

 A Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapján megemlékezünk a koronavírus áldozatairól is. Minden, a járvánnyal fertőzött ember áldozat. Mégis, fokozott figyelem kell, hogy kísérje azokat, akik munkavállalóként, a közösségért végzett munkájuk közben fertőződtek meg, dolgozzanak akár a szolgáltatások fenntartásáért, akár a termelésben. És meggyőződésünk, hogy különös figyelemmel kell azokat segíteni, akik az egészségügyi és szociális szférában mások ápolása közben kapták el a fertőzést.

 Senki sem halhat meg azért, mert dolgozik!

 Magyarországon négynaponta meghal egy munkás. Sajnos évek óta nem javul Magyarországon a munkabiztonsági helyzet, ahogy ezt a nemzetgazdaság munkavédelmi helyzetéről készült legfrissebb jelentés is bizonyítja. Ez még akkor sem elfogadható, ha tudomásul vesszük, hogy az utóbbi években többen dolgoztak, mint korábban.

2019. évben az összes munkabalesetek száma: 24.055 . Ez azt jelenti, hogy az előző (2018) évhez viszonyítva a munkabalesetek száma 1,3 százalékkal növekedett. 2019-ben a halálos kimenetelű munkabalesetek száma 83, ez az előző évihez képest (79) 1,3 százalékos az emelkedés.

 A súlyos csonkulásos kimenetelű munkabalesetek száma 47, ez az előző évihez viszonyítottan 11,9%-os emelkedést jelent. Az egyéb súlyos kimenetelű munkabalesetek száma 71, ez 24,6%-os emelkedés az előző évihez képest.

 A szakszervezetek szomorúan vették tudomásul, hogy a Munka törvénykönyve elvette a szakszervezetek külön is nevesített ellenőrzési jogosultságát a munkavédelem területén. Ezzel párhuzamosan a törvényhozók olyan szabályokat fogadtak el (túlóra-, és munkaidőkeret növelése, korkedvezményes nyugdíjazás visszavonása, de ide sorolhatjuk a munkavédelmi hatóság létszámának és ellenőrzéseinek csökkentését is), amelyeknek kihatásuk van a munkahelyi balesetetek számára, a munkavállalók egészségének megőrzésére is.

 A LIGA Szakszervezetek kifejezi meggyőződését, hogy a munkavédelem erősítéséhez, a munkavédelmi tudatosság fejlesztésére, a munkáltatók, kormányzati szervek és a munkavállalók összehangolt munkájára és a szociális partnerek érdemi bevonására van szükség.

 A munkavállaló a tudását, munkaerejét adja el bérfizetésért cserébe, és nem az életét, vagy egészségét!