Tisztelt Államtitkár Úr!

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) meglepődve hallgatta és olvasta az InfoRádió Aréna című műsorának adott minapi nyilatkozatát.

A pedagógusok többsége valóban pozitívan állt a digitális távoktatáshoz, amelyre egy hétvége alatt kellett felkészülni, de az erős túlzás, hogy - miként az államtitkár fogalmazott - „boldogság van szerte a rendszerben”, és az is túlzás, hogy a pedagógusoknak most több idejük van. A PSZ a kijelentés után azonnal szavazást indított a Facebookon, és az eredmény egészen másról szól: egy nap alatt 1500 szavazóból 97% nyilatkozta azt, hogy többet dolgozik. A pedagógusok hihetetlen munkabírással és akarattal készítik folyamatosan a digitális anyagokat a - néha nehezen elérhető - diákok számára. Értékelik a visszaérkezett munkákat, próbálnak megfelelni az intézményvezetők és a fenntartók adminisztrációs elvárásainak, vagyis sokkal többet dolgoznak, mint ahogyan azt az államtitkár gondolja. Ráadásul sok idősebb pedagógusnak óriási erőfeszítést igényel a digitális oktatás, hiszen ők csak most tanulják a módszert a fiatalabb kollégáiktól.

Sajnos az sem fedi a teljes valóságot, hogy „jól vizsgázik például a digitális munkarendet lehetővé tevő, a tárca által fejlesztett KRÉTA-rendszer”. Az igazság az, hogy éppen ez a rendszer omlik össze, sokszorosan megnehezítve a feladatok teljesítését pedagógusoknak és diákoknak egyaránt.

A legérthetetlenebb dolog, hogy az államtitkárság még most is ragaszkodik a Nemzeti alaptanterv 2020. szeptember 1-jei bevezetéséhez. Felhívjuk az államtitkár úr figyelmét, hogy a két szakszervezet (Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) egyesült sztrájkbizottsága csak a sztrájktárgyalásokat függesztette fel, a követeléseket nem. A sztrájkkövetelések egyik pontja az alaptanterv idei bevezetésének elhalasztása. Erre a kialakult helyzet lehetőséget is adhatna, hiszen a most zajló digitális oktatás tapasztalatait bele lehetne - sőt, kellene - építeni a január végén nyilvánosságra került dokumentumba. Az így nyert időt pedig az elmaradt társadalmi egyeztetésre lehetne-kellene fordítani.

Különösen felháborító Maruzsa Zoltán azon kijelentése, hogy „a pedagógusoknak a jelen helyzetben több szabadideje van, így van lehetőségük elvégezni az alaptantervvel kapcsolatos feladatokat”. A Pedagógusok Szakszervezetéhez eddig beérkezett visszajelzések szerint, továbbá saját, Facebookon indított felmérése szerint a pedagógusok többsége minimum kétszer annyi időt tölt a munkájával, mint az eddigi hagyományos munkarendben.

 

Budapest, 2020. március 21.

Pedagógusok Szakszervezete