aA fogyatékossággal élő és a megváltozott munkaképességű emberek ugyanúgy a társadalmunk szerves részét képezik, mint bárki más. Miért kezeljük őket mégis úgy, mintha nem evilágiak lennének? Nem rosszindulatból, nem diszkriminációs célzattal, pusztán az információhiány és a szocializáció során belénk rögzült hibás felfogás áll a háttérben. Hogyan tehetünk ez ellen? A nyitottság és az érzékenyítés a kulcs.

Az „idegenkedés” legfőbb oka az lehet, hogy nem vagyunk hozzászokva a sérült emberek jelenlétéhez. Kiskorunktól kezdve „hozzánk hasonló” emberekkel vagyunk körülvéve, a bármilyen akadállyal élőktől elkülönülve növünk fel és szocializálódunk. Ennek egyszerű oka, hogy a legtöbb esetben ők speciális ellátást és figyelmet igényelnek. A gond azzal van, hogy ez az elszeparáltság a későbbiekben sem szűnik meg, és a többségünk, ha találkozik egy fogyatékos emberrel, szorongani kezd, hiszen nem tudja, hogyan viselkedjen.

Szocializáció, nevelés és a PC

Mivel nincs állandó és közvetlen kapcsolódás, az akadállyal élőkkel való interakciók nem képezik az ember tudatának részét. Sajnos általános, hogy sem az iskolában, sem a szülőktől nem kapjuk meg az erre vonatkozó normákat. Nem csoda, ha a társadalom hajlamos csodabogárként, időnként érinthetetlenként kezelni a sérült embereket. Az ismeretlentől való idegenkedést tetézik, és belénk rögzülő szociális görcsöket alakítanak ki a „Ne bámuld!”, „Ne kérdezz tőle!”, „Ne hívd fel rá a figyelmet!” és ezekhez hasonló felszólítások, amiket valószínűleg már mind hallottunk.

A gyermekek alapvetően megfigyelés és utánzás alapján tanulnak, így a szülők segíthetnek nekik fejleszteni az empatikus készségeiket, ha ők maguk is toleranciával viszonyulnak embertársaikhoz. Például nem sajnálják látványosan a fogyatékossággal élő embereket, vagy engedik a kicsit „másmilyen” gyerekekkel is játszani.

Nem könnyíti meg a közeledést a politikai korrektség nyomán kialakult túlzott óvatosság mind a megfogalmazás, mind a viselkedés terén. A politikailag korrekt nyelvhasználat fontos, hiszen egyértelműsíti, hogy egyenrangú félként fogadjuk el a másik embert. Ugyanakkor nem szabad félni, beszűkült látószögből szemlélni.

„Ne féljünk kimondani, hogy vak, hogy mozgássérült, hogy siket. Nem kell hosszú körmondatokban körülírni, nem kell félni a kifejezéstől, és igenis kell kérdezni. A legnagyobb probléma az információhiány, ami az emberek fejében van a fogyatékossággal élő társaikat illetően. Szeretném, ha leszámolnánk a sztereotípiákkal, és a társadalomnak természetes kapcsolata alakulna ki a sérült emberekkel: érezzék, mikor és hogyan segíthetnek nekik, és ne legyenek zavarban a társaságukban.” – mondja Sulyok Péter, vak humorista, a Békaperspektíva projekt társalapítója. Péter látó társával, Feiszt Viktorral céges csapatépítőket tart, melyek egyedi, stand-up műfajra épülő szemléletformáló előadások és motivációs tréningek.

Az érzékenyítés és nyitottság szerepe

Az érzékenyítés olyan tudatos és tervezett (vagy tudattalan és spontán) tevékenység, nevelés, amely attitűdalakító hatással bír. Növeli az empátiát, az odafigyelést és a megszokottól való eltérés befogadására tanít. Bármilyen fizikai vagy szellemi károsodás, eltérés vagy megváltozott állapot elfogadására nevel, valamilyen katartikus élmény által. A mindennapi gondolatokból és működésből kizökkentő, közvetlen tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy megváltozzon az attitűd.

Kevin Murfitt szerint - aki aktívan publikál kutatásokat akadállyal élő személyekkel kapcsolatban - a fogyatékossággal kapcsolatos attitűdök pozitív megváltoztatásában kulcstényező a személyes interakció. A csoportos érzékenyítő tréningeken a résztvevők saját élményeiken keresztül élhetik át, milyen a sérült emberek helyében lenni. Olyan helyzetekbe kerülnek, melyekben nem mozognak otthonosan, így megérthetik, hogy nem mindig csak a sérült emberek szorulnak segítségre. Akár egyetlen ilyen alkalom teljesen megváltoztathatja az emberek fogyatékossággal élő társaikhoz való viszonyulását. Egyénileg is érzékenyíthetjük magunkat: személyes beszélgetések vagy esetleges spontán segítségnyújtások során. Legyünk nyitottak, ne féljünk megszólítani és beszédbe elegyedni egy sérült emberrel!

A közös munka összehoz és növeli az érzelmi intelligenciát

A hatékony társadalmi integráció legjobb eszköze a megváltozott munkaképességűek vállalaton belüli alkalmazása. Azon kívül, hogy csökkenthető (vagy akár teljes mértékben elkerülhető) a rehabilitációs adó és a szociális hozzájárulás mértéke, a vállalatnak szakképzési hozzájárulást sem kell fizetnie.

A vállalat már meglévő munkavállalóira és a szervezeti kultúrára is rendkívül pozitív hatással van egy korlátokkal élő munkatárs felvétele. A már meglévő folyamatok újragondolása során egyszerűbb, hatékonyabb problémamegoldási rendszer jöhet létre. Azon kívül, hogy az új munkatárs színesíti a cég palettáját, a munkatársak tanulhatnak egymástól, új készségekre és szemléletmódokra tehetnek szert. Növeli a munkatársak elfogadását, türelmét és általában az érzelmi intelligenciáját (EQ-ját).

A cél érdekében nyitottnak és befogadónak kell lenni, hiszen a megfelelő és alapos betanítás – ami mellesleg az ép munkavállalók esetében is kötelező - után képesek elvégezni a legkülönfélébb feladatokat is. Valamint a hiedelmekkel ellentétben, a megváltozott munkaképességű alkalmazottak miatti akadálymentesítés és egyéb átalakítások nem feltétlen járnak magas költségekkel, csupán hozzáértés és kreativitás szükséges.