A szociális szférában dolgozók fizetése még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik – állapítja meg a Magyar Szociális Fórum (MSZF) a Szociális Munka Napja, november 12. alkalmából kiadott értékelésében.
A kormány 2016. decemberben döntött arról, hogy november 12. napját - a Szociális Munka Napját - munkaszüneti nappá nyilvánítva, ráirányítja a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján a segítségre és gondozásra szoruló embertársaikat segítik. Nekik jár a munkaszüneti nappá nyilvánítással a megbecsülés és a kormány kiemelt figyelme. Ennek hangsúlyt is adva, a kormány az elmúlt években ígéretet tett arra, hogy jelentős béremelésben részesítik a szociális területen dolgozókat. Ígéretet kaptak, hogy a szakmai továbbképzésükre az állam 12 milliárd forintot fordít. Az ágazatban dolgozók lelki egészségének megőrzésére pedig, 1 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány. A cél, hogy visszaadja a szakma rangját, elősegítse a munkatársak megbecsülését és önbecsülését, valamint biztosítsa a szakmai megújulás lehetőségét.
Arról hogy a szakmai megújulásra és a lelki egészségre szánt milliárdok hasznos felhasználása megtörtént-e már, nem sokat hallani. Arról viszont igen, hogy a béremelési ígérgetésekkel ellentétben, még mindig a szociális szférában dolgozók bére a legalacsonyabb. Becsapva érezték magukat, amikor a különböző pótlékok alapbéresítésével kozmetikázták a fizetésüket, és a beígért jelentős béremelés elmaradt. Emiatt, még sztrájkolni is akartak, de az újabb béremelési ígéretek hallatán végül elálltak a sztrájktól. Majd 2020-ban kiderül, hogy mi teljesül a hangzatos ígéretekből, és mennyi kerül a borítékokba. A szociális dolgozók jelenlegi nettó bére szégyenletesen alacsony. A gondozók fizetése a ledolgozott évektől függően 120-150 ezer Ft között mozog, de a diplomával rendelkezők fizetése sem haladja meg jelentősen ezt a bérszintet többéves munkaviszony után sem. Egy pályakezdő diplomás szociális munkás nettó bére 140 ezer Ft körüli.
A szociális munka területein dolgozók a születéstől a halálig számos generáció gondozásában segítik a családokat. Ezek közé a területek közé tartoznak többek között a csecsemőgondozás, - a bölcsődés és óvodás korú gyermekek ellátása, a gyermek,- és ifjúságvédelem.
Rendkívül fontos még a hajléktalanok, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek társadalomba való visszailleszkedését segítő szociális munka, a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességű személyek segítése érdekében végzett szociális munka, az idősgondozásnál és a kórházakban végzett szociális munka, a hospice házaknál végzett szociális munka, a házi gondozás, valamint a családsegítő szolgálatoknál végzett szociális munka.
Elismerően kell szólni nemcsak az állami közintézményekben dolgozó szociális munkát végző dolgozókról, hanem az egyházak és alapítványok által működtetett intézményekben folyó szociális és jószolgálati munkát végző munkatársakról, vagy az önkéntes segítőkről is.
Ugyanakkor a kormány részéről, egyetlen szó sem esik arról a szociális munkáról, melyet az ápolási díjban részesülők a nap 24 órájában végeznek otthon, közeli hozzátartozójuk ápolása címén. Ez az embert-próbáló munka mikor lesz főállású munkaviszonyként elismerve végre? Érthetetlen, és nincs magyarázat, hogy miért diszkriminálja a kormány az otthonápolási feladatokat végzők tevékenységét és pénzbeli juttatásait, illetve nyugdíjazási feltételeit? Teljesen igazságtalan az, hogy aki a súlyos beteg gyermekét ápolja, havi 100 ezer Ft pénzellátásban részesül, sőt, 20 évi ápolás esetén, havi 50 ezer Ft nyugdíj kiegészítést is kap, miközben a magatehetetlen felnőtt hozzátartozójukat otthon ápolók nemhogy nyugdíj kiegészítésben nem részesülnek, hanem csak a töredékét kapják ápolási díjként annak a havi 100 ezer forintnak, mely a tartósan beteg gyermek ápolása esetén megilleti a közeli hozzátartozót.
A beteg gyermek ápolása esetén is kevés a 100 ezer Ft/hó juttatás, és az 50 ezer Ft/hó nyugdíj kiegészítés, viszont felfoghatatlan, hogy ugyanezek a juttatások miért nem illetik meg azokat, akik felnőtt, magatehetetlen családtagjukat ápolják évtizedeken át, mint pl. a házastársat? Nekik olyan nyomorúságos nyugdíjuk lesz, hogy az éhenhaláshoz is kevés lesz, mert a súlyos beteg állapotától függően mindössze 30-50 ezer Ft/hó körüli ápolási díjat kapnak csupán.
A Magyar Szociális Fórum számára nem világos, mire oly büszke a kormány a családtámogatási rendszert illetően, hiszen csak az egészséges emberek férnek bele a kormány családtámogatási rendszerébe. Ahol súlyos beteg családtag van, ott a családnak kell helytállnia, mert az állam kibújik a felelősségvállalás alól. Láthatjuk ezt a rokkantak, a fogyatékkal élők, és az ápolási díjban részesülők esetében. Ez annál is inkább szomorú, mert az ellátásra szoruló súlyos betegek mindössze 3 százaléka részesülhet idősotthoni elhelyezésben, és szociális otthoni gondozásban. A hosszú várólistákra felkerülő személyek több évnyi várakozás után sem jutnak be az ilyen intézményekbe. Tehát, a családi helytállás kikerülhetetlen és a családban valaki óhatatlanul kiesik a munkából.
Elfogadhatatlan, hogy a kormány az otthonápolást, ezt a fajta szociális munkát, mely ember feletti teljesítményt vár el az otthonápolóktól, megalázóan alacsony pénzellátással díjazza. Sőt, munkaviszonyként sem ismeri el, miközben az állami szociális ellátó intézményeket is tehermentesíti az, aki az ottani dolgozók bérének töredékéért vállalja, hogy a nap 24 órájában otthon gondozza a súlyos beteg családtagját, mindössze éhbérért.
Az MSZF arra kéri a kormányt, hogy a „Szociális Munka Napja", illetve a közelgő „Fogyatékkal Élők Napja" és az „Emberi Jogok Napja" alkalmából is gondolja át, gondolja újra, hogy az otthonápolás, mint szociális munka, mennyit ér a magyar államnak, mert egészen biztos, hogy ennek a munkának az ellenértéke nem csupán pár tízezer forintban mérhető, mint amilyen a súlyos beteg felnőtteket otthon ápolók díjazása! Az MSZF szerint a kormány akkor lehetne valóban büszke családtámogatási rendszerére, ha azokat is megbecsülné, akik a súlyos beteg családtagokat is gondozzák. Ne tessék leírni a társadalomból a rokkantakat, a fogyatékkal élőket és ápolásra szorulókat, sem elhanyagolni gondozóik megélhetését, hiszen mindketten családtagnak számítanak még akkor is, ha a családjukkal együtt kiszolgáltatott helyzetbe kényszerülve élik meg mindennapjaikat – értékelte a Magyar Szociális Fórum a helyzetet a Szociális Munka Napja alkalmából kiadott közleményében.+++
Kiadta: MSZF SZK
