Noha fagy még nem volt, két rendkívüli kihűléses eset máris történt Budapesten – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) értesüléseire hivatkozva, hétfőn. Az emberjogi szervezet arra szólította fel a kormányt, hogy időben cselekedjen, mielőtt megint tömegesen aratni kezdene a fagyhalál.

Gondoskodni kell több százezer rászoruló fűtőanyaggal történő ellátásáról – áll az MSZF közleményében.

Az MSZF felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak fagy okozhatja a szervezet végzetes kihűlését, hiszen a legyengült, beteg fizikumú embernek elegendő a viszonylagos hideg is ahhoz, hogy „fagyhalált" szenvedjen.

Magyarországon 172-en szenvedtek fagyhalált 2018. szeptember, és 2019 április között. Az áldozatok között akadt fiatalkorú is, de zömében 50 éven felüliek voltak.

Az MSZF megírta, hogy a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó, úgynevezett „hajléktalantörvény" 2018. október 15-i életbe lépése óta 165-en fagytak meg Magyarországon. Ez arra utal, hogy a törvény nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményt, a tiltás és az adminisztratív szabályozás nem bizonyult alkalmasnak az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalál megszüntetésére. Az MSZF ebből arra a következtetésre jutott, hogy sem a hajléktalanság, sem a szegénység problémája nem oldható meg hatósági eszközökkel, rendőri módszerekkel, hanem csakis politikai akarattal lehetne megszüntetni.

Az MSZF kimutatása szerint az elmúlt öt évben (2015-2019 között) 760 honfitársunk szenvedett fagyhalált, a rendszerváltás óta pedig több mint 8 ezer.  Az MSZF megjegyezte: a Központi Statisztikai Hivatal 2017-ig terjedően több fagyhalál esetről számolt be, mint ahányról a Magyar Szociális Fórum tud.+++

Kiadta: MSZF SZK

 

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ