„Eddig tárgyaltunk, ősztől akciósorozatot hirdetünk” – jelentette be a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsa a szakszervezet tanévzáró sajtótájékoztatóján. Az Országos Vezetőség közelmúltban hozott döntésére hivatkozott: a megyei elnökökből álló testület annak közlésére hatalmazta fel az elnököt, hogy a PSZ – a további tárgyalásokat fenntartva – ősztől akciósorozatot indítson. A sajtótájékoztatón elhangzott: mindezt az tette szükségessé, hogy a PSZ sem a kormány által a parlamentnek benyújtott állami költségvetésről szóló törvényjavaslatban, sem a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításában nem látja követeléseinek teljesülését. (A PSZ korábban azt követelte, hogy a pedagógusok már idén szeptembertől kapjanak béremelést, csökkentsék az óraszámokat, a mindenkori minimálbérhez kössék a vetítési alapot, mérsékeljék a többletterheket és legyen kiszámítható a jogalkotás). A PSZ szerint a jövő évi állami költségvetési törvényjavaslatban sincs meg a pedagógusok béremelésének fedezete.

A PSZ az általa megszervezett 2016-os sztrájk után nem riad vissza az újabb munkabeszüntetéstől sem. Kérdésre válaszolva az elnök azt mondta: a sztrájk akár többnapos is lehet. (Az Országos Vezetőség korábbi döntésével azt javasolta a kongresszusnak, hogy hozzon létre sztrájkalapot.)

A Pedagógusok Szakszervezete legutóbb épp a napokban kezdeményezte a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács újabb ülésének összehívását: erre az EMMI-től kapott válasz szerint június 20-án kerül sor, tehát a PSZ – az akciók meghirdetésével párhuzamosan – nem mond le a további tárgyalásokról sem.

A sajtótájékoztatón szó volt a PSZ és az EMMI 2019 márciusa végén megkötött stratégiai megállapodásáról is. Miután a kormány 2019. június 12-én egyeztetés nélkül nyújtotta be a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását, amelynek jelenlegi szövegét a PSZ csak az Országgyűlés honlapjáról ismerte meg, az elnök újságírói kérdésre azt válaszolta: ezzel a kormány „felrúgta” a stratégiai megállapodást.