Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a színházi szakmák országos reprezentatív érdekképviseleti szerve, a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz), amely a törvényeknek és az Alapszabályának megfelelően tisztújító kongresszust tartott 2019. április 8-án a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Vörösvári úti székházában. A titkos szavazás után kiderült, hogy újabb 5 évre Mihályi Győző látja majd el a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöki feladatait - írják sajtóközleményükben.

 Az ország színházainak alapszervezeteiből, a szabad foglalkozásúak és a szinkron alapszervezetekből érkezett 68 küldött először meghallgatta és egyhangú szavazással elfogadta a leköszönő elnökség beszámolóját. 

Mihályi Győző elnök elmondta, hogy jó úton halad az ágazati kollektív szerződés megalkotása, amely érdekében tárgyalásokat folytattak a munkáltatókat tömörítő két nagy színházi társasággal is. Az elnök kifejtette, hogy minden szakmai szervezettel felvették a kapcsolatot az elmúlt években, ennek a lobbi tevékenységnek köszönhetően létre jött az MMA által indított idős művészek életjáradék programja. A SzíDoSz több díjat is alapított, amelyekkel a fiatal és tehetséges művészeket kívánják támogatni. 

A szakszervezet elnöksége felmérést készített a - főleg vidéki - színházak és a művészlakások, öltözők, kiszolgáló egységek állapotáról és a jövőben kihelyezett elnökségi üléseken próbálják rávenni a munkáltatókat és a fenntartókat ezek rendbetételére. A leköszönő elnök fontosnak nevezte a műszaki dolgozók helyzetének rendezését is, hiszen olyan speciálisan képzett szakemberekről beszélünk, akik munkája létfontosságú az ágazat szempontjából, szó szerint emberéletek függnek tőlük, ennek ellenére a műszaki háttérszemélyzet valamennyi színházban alulfizetett, túlhajszolt és elégtelen létszámú, nem beszélve az egyéb, főleg piaci alapon működő, jóval több bért kínáló munkahelyek elszívó hatásáról. Fontos eredményként értékelte a szinkron alapszervezet létrejöttét, amely már most jelentős eredményeket ért el, főleg az ismétlési jogdíjak terén. (os)