Az öt országban jelenlévő közép-európai régió egyik legfontosabb logisztikai vállalatnál 2018. decemberétől folytak a bértárgyalások a munkáltató és a gépkocsivezetőket képviselő szakszervezet között.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és HOPI Hungária Logisztikai Kft. kollektív szerződésben rögzítette a 2019.-évre szóló bér megállapodást.

A szakszervezet kétlépcsős béremelésben állapodott meg a vállalat vezetőivel.

2019 január 1-től a gépkocsivezetők bére eléri a 352 ezer forint nettó összeget. Továbbá az év második felében július 1-től 362 ezer forintra emelkedik a dolgozók nettó bére és meg marad a SZÉP kártya cafetéria elem is.

A tárgyalások nagy eredménye a béremelés mellet, hogy a 6 havi munkaidő keret elszámolást sikerült 4 havi elszámolási kertre csökkenteni.

A Kollektív Szerződés tartalmát dolgozói fórumon egyeztették a szakszervezet vezetői az érintettekkel és a kollégák egyhangú támogatása mellett került aláírásra.

A szakszervezet vezetői sikeres és eredményes tárgyalásnak értek a végére, köszönhető ez annak is, hogy a HOPI Hungária Logisztikai Kft. ügyvezetője kollégáit egyenrangú partnerként kezelte, és a tárgyalások során figyelembe vette a dolgozók véleményét is.

A szakszervezet együttműködve a vállalat ügyvezetőivel továbbra is arra törekszik, hogy kollégáit megtartsa ezért a jövőben bevezetésre kerül egy hűségbónusz is.

2019.04.02.

KDFSZ vezetősége