Bizalmat szavaztak a Magyar Szakszervezeti Szövetség tisztújító kongresszusán az eddigi elnöknek és az alelnöknek is. A szervezet vezetésében tehát nincs változás, de mindketten szélesebb körű összefogást, még határozottabb és harcosabb fellépést ígértek a munkavállalók érdekeinek képviseletében.

 Kordás Lászlót választotta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökének a szervezet tisztújító kongresszusa csütörtökön. A szövetséget egyébként 2015 óta Kordás vezette, tehát most másodjára kapott bizalmat. Az alelnöki poszton sem történt változás: Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség elnöke ugyancsak második ciklusát kezdheti meg ezen a poszton.

Az elnöki tisztségért hárman versenyeztek: Hercegh Mária, a MASZSZ nőtagozatának vezetője, valamint Kordás és Székely, aki viszont a kongresszuson váratlanul bejelentette, hogy visszalép, és csak alelnökjelöltként kívánja megmérettetni magát. A kilencven küldött közül az eddigi elnökre 55-en, a megmaradt egyetlen kihívójára pedig 33-an szavaztak, s volt két érvénytelen voks is.

Kordás a küldöttek előtt hangsúlyozta: nem ért egyet azokkal, akik úgy vélik, hogy a szakszervezetekből hiányzik a belső tűz. Szerinte az utóbbi hónapok eseményei is azt igazolják, hogy jó úton járnak, s megváltoztathatják az érdekképviseletekről az egyesekben kialakult kedvezőtlen képet. Erősebbek és harcosabban, mint azt egyesek vélik – fogalmazott –, s még dinamikusabb, határozottabb fellépést ígért a munkavállalók érdekeinek képviseletében.

Valamivel szorosabb eredmény született az alelnökjelöltek között: a leadott 88 szavazatból 45-öt Székely, 33-at Karácsony Szilárd szervezetfejlesztési szakértő, szakszervezeti aktivista kapta. Ebben a körben volt tíz érvénytelen voks is. Megválasztották ugyanakkor a felügyelőbizottság elnökét is tagjait, valamint a 18 elnökségi tagot.

A kongresszuson elfogadták az elnökség elmúlt négy évben végzett tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a felügyelőbizottság jelentését, illetve a MASZSZ következő négy esztendőre szóló, a Társadalmi nyitás programja címen született dokumentumot is.

A kongresszus résztvevőit köszöntötte a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség, az Európai Szakszervezeti Szövetség, valamint az ENSZ Munkaügyi Szervezete, az ILO képviselője is.