A Tesco-Global Áruházak Zrt. a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében 2019-ben két fázisban összesen további 3,4 milliárd forinttal emeli a kiskereskedelmi dolgozók bérét. Januártól (visszamenőleg) augusztusig 207 000 forint, szeptembertől februárig pedig 215 000 forint lesz a legalacsonyabb elérhető alapbér. A megállapodás most először rögzíti azt is, hogy 2019-ben a Tesco több mint 4 milliárd forintot fordít a kollégák juttatási csomagjára.

A mostani emeléssel együtt 2017. január óta a Tesco közel 15 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe. A vállalat elkötelezett amellett, hogy munkatársai számára versenyképes juttatási rendszert biztosítson.

A legalacsonyabb elérhető csomag (alapbér, cafeteria, átlagos pótlékok) így 2019. január –augusztus között kb. 240 000 forint, ez az összeg 2019. szeptember és 2020. február között kb. 248 500 forintra emelkedik.

A Tesco a béremelések mellett nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlődés biztosítására: a 2018-as évben 160 millió forintot is meghaladó összeget fordított több mint 3800 kolléga képzésére.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a Tesco olyan munkahely legyen, ahol jó dolgozni, és ahol széleskörű, versenyképes juttatási csomagot biztosítunk munkatársainknak. Örülök, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is partnerünk ebben, és hogy a bértárgyaláson idén is olyan párbeszédet tudtunk folytatni, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.

„A mai egyeztetésen hatalmas előrelépés történt, hiszen most először nemcsak a bérről, hanem a vállalat által éves szinten garantált juttatási csomagról is meg tudtunk állapodni” – mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

„Nagy eredménynek érezzük, hogy a vállalattal 14 hónapos bérmegállapodást tudtunk kötni.  Ezen felül az is nagy siker, hogy a béremelés két fázisban történik meg, hiszen ez biztosítja, hogy a 2020-as bértárgyalásokat magasabb alapról kezdhetjük” – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.

Több mint 20 éves hazai működése során a Tesco a magyar gazdaság meghatározó szereplőjévé vált. 205 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel. Önkiszolgáló kasszái, okostelefonos applikációi, Click & Collect és Scan & Shop szolgáltatásai megkönnyítik a mindennapi vásárlásokat.

A 2015-ben létrejött Tesco Európa segítségével az áruházlánc még erősebb és hatékonyabb lett, miközben a működése az új üzleti egységnek köszönhetően leegyszerűsödött. A Tesco Online Bevásárlás szolgáltatásával, kényelmi formátumú üzleteivel és hipermarketjeivel napról napra közelebb viszi vásárlóihoz az elérhető árú és jó minőségű termékeket.

 

Munkaadóként rugalmas feltételekkel, belső képzésekkel teremt támogató környezetet és ideális lehetőségeket jelenlegi és jövőbeni munkavállalói számára. A Tesco mindemellett aktívan támogatja a helyi közösségeket, az élelmiszerpazarlás elleni küzdelmet és az egészséges táplálkozás népszerűsítését.