Az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség (ÉSZT) kéri a kormányt, hogy mutassa be azokat a hatástanulmányokat, amelyek alapján a januári elbocsájtásokat tervezi a közszférában!

A kormánynak tájékoztatnia kellene az érintett munkavállalókat, azonban nem látszik, milyen elvek mentén akarják a létszámcsökkentést véghezvinni!
A kormányhivatalok a létszámát már a létrehozásakor is irreálisan alacsonyan határozták meg. A munkatársak most is túlterheltek, munkájukat rendszeres túlmunka mellett képesek csak elvégezni. A kormány azt mondja, hogy a határozott idejű szerződéssel dolgozó kollégák státuszát vizsgálják felül elsőként. Ezek a kollégák azonban olyanokat helyettesítenek, akik például szülési szabadságra mentek. Így az ő pozíciójukat nem lehet megszüntetni. Ezért tartja az ÉSZT fontosnak, hogy az érdekképviseletek megkapják a hatástanulmányokat, már ha léteznek!

A munkavállalók között egyre nagyobb a feszültség, ezért az ÉSZT felméri tagjai körében a sztrájkhajlandóságot és egyeztetést kezd a többi közszférában érdekelt szakszervezeti konföderációval! 

ÉSZT

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ