A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács  munkavállalói oldalát alkotó szakszervezeti konföderációk – az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Hetedik Szövetség, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma – az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvénytervezettel kapcsoltban pénteken levelet intéztek a pénzügyminiszterhez.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője a munkavállalói oldal soros elnökeként tudatja, hogy az érdekszövetségek a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatások adóztatására vonatkozó szabályok tekintetében közös álláspontot képviselnek, s javaslataikat a tárcavezetővel ismertették. Arra kérik a kormányt, hogy a cafetéria bizonyos, szociális, munkaerőpiaci szempontból, illetve az öngondoskodás elősegítése tekintetében fontos elemeit őrizzék meg.