SZEF AKADÉMIA
MEGHÍVÓ

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

2015. október 10-én, szombaton 10.00 órai kezdettel

ÁLLAM ÉS TÁRSADALOM
címmel
tartja a SZEF AKADÉMIA első rendezvényét a Budapest, Múzeum u 7. alatti
KOSSUTH KLUBBAN

PROGRAM
10.00  KÖSZÖNTŐ    FÖLDIÁK ANDRÁS, a SZEF elnöke
10.10  MEGNYITÓ    BOROS PÉTERNÉ, a SZEF AKADÉMIA vezetője, a SZEF alelnöke
10.20  ELŐADÁSOK
          A JÓ KORMÁNYZÁS ISMÉRVEI DR. SÁRKÖZY TAMÁS egyetemi tanár
          A JÓ HELYI KORMÁNYZÁS ISMÉRVEI PÁLNÉ, DR. KOVÁCS ILONA akadémikus
12.00  BÜFÉEBÉD
12.30  KORREFERÁTUMOK, HOZZÁSZÓLÁSOK, VITA
13.30  ZÁRSZÓ

A részvétel térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Előzetes regisztráció: www.szefakademia.hu

Részvételi szándékát jelezze a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen 2015.október 8-ig!

A rendezvény sajtónyilvános, a helyszínen videó-felvétel készül.

További információk: www.szef.hu   /   +36 30 9 215 626


SZEF Akadémia

Szakszervezeti szövetségünk XI. kongresszusán a 2015 – 2019 közötti időszakra középtávú programot fogadott el. Ebben központi feladatként határoztuk meg, hogy tagszervezeteink és tagjaink, valamint a közvélemény számára egy új, perspektivikusabb Magyarország- és egy új, modernebb, hatékonyabb szakszervezet-kép kialakítása érdekében egy régi-új munkaforma keretében SZEF AKADÉMIÁT indítunk.
 
A SZEF AKADÉMIA a Szakszervezetek Együttműködési Fórumában tömörült szakszervezetek közös reakciója és válaszadási kísérlete arra a helyzetre, amely a magyar nyilvánosságban, az oktatási rendszerben és az eszmék piacán mára kialakult.
 
SZEF Akadémiánk elemezni és tudatosítani kívánja a magyar társadalom meghatározó sorskérdéseit. Ezért az előadásokon részt vevő – vezetőkből, munkahelyi bizalmikból és tagokból álló – aktíva személyes szerepvállalása, a rendszeres találkozások által erősített belső demokratikus párbeszéd és nyilvánosság, a videó-felvételek és a szöveges feldolgozások, valamint honlapjaink és közösségi fórumaink segítségével igyekszünk ezeket kijelölni és a közvélemény napirendjén tartani. Mindezzel intézményesen be kívánunk kapcsolódni a jövőnk feletti vitákba.
 
A magyar pártrendszer válsága, és ezen belül az ellenzéki pártok bizalmi katasztrófája miatt az aktuális média-napirend és a társadalmi viták tartalma túlnyomóan manipulálttá vált. Ma szinte kizárólag a fennálló kormányzati hatalom érdekei érvényesülnek a közszolgálati médiában, a hírügynökségi tevékenységben. Az érdekvédelem és a társadalmi párbeszéd témavilága szinte teljesen kiveszett az országos és a helyi nyilvánosságból. A felnövekvő generációkban is kevés felkészült és felelősen választani képes állampolgár, öntudatos munkavállaló, és pénzügyileg is tudatos fogyasztó van.
 
A SZEF AKADÉMIA témái, előadói és hallgatói is, az erről szóló híradások és a honlapjaink is egyszerre hirdethetik majd; a mi szakszervezeti mozgalmunknak van világlátása, van értékrendszere, és tudjuk, mit rontottunk el mi, és mi romlott el Magyarországon.
 
A SZEF AKADÉMIÁT a budapesti Kossuth Klubban (1088 Múzeum u. 7.) 2015.október 10-én 10.00 órakor indítjuk, és sorozatunkra várjuk valamennyi érdeklődő szaktársunk jelentkezését. Kezdeményezésünk nyitott, a szervezésben és a közönség oldalán, a vitákban is, konföderációs hovatartozástól függetlenül várjuk a magyar szakszervezeti mozgalom vezetőit és tagjait. Akadémiánk legyen új és közös kezdeményezéseink bizonyítéka, fontos és jelentős munkaformája mozgalmunknak.
 
Boros Péterné alelnök, a SZEF Akadémia vezetője
Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke
 
A SZEF AKADÉMIA TERVEZETT TÉMÁI
 
2015 OKTÓBER
ÁLLAM ÉS TÁRSADALOM
Mi történt a Magyar Köztársaság államrendszerével, az alkotmányos alapintézményekkel?
Hogyan alakult át és változott meg kormányzati rendszerünk és államigazgatásunk?
Miként változtak az önkormányzati igazgatás és a helyi politika lehetőségei?
Mi jellemzi ma a munkavállalók egyéni és kollektív jogait?
 
2015. DECEMBER
A KÖZSZOLGÁLTATÁSOK ÁRA; EMELKEDŐ, VAGY HANYATLÓ NEMZET?
Mi a szerepe a közszolgáltatásoknak a nemzeti, társadalmi újratermelésben?
Hogyan hatnak az igazgatási, a hatósági, a humán, a kulturális és a kommunális rendszerek a nemzet életminőségére és versenyképességére?
Hogyan dönthet újra maga a társadalom a közszolgáltatások áráról, avagy kiszabadíthatók-e a közszolgák az állami-kormányzati fogságból?
Teremthető-e közszolgálati szakszervezeti egység és új szövetség a társadalommal?
 
2016. FEBRUÁR
A NEMZET EGÉSZSÉGE
Hogyan hat előtörténetünk és a mindennapok küzdelme a társadalom egészségügyi állapotára?
Igaz lenne, hogy az egészségügyi intézményrendszer csupán 15 százalékban felelős a társadalom egészségéért és életkilátásaiért?  Mit és hogyan kell változtatnunk az intézményrendszerben?
Melyik az az ellátási modell, ami mellé a társadalom többségének támogatása megszerezhető?
 
2016. ÁPRILIS
RENDSZERNYUGDÍJ, VAGY NYUGDÍJRENDSZER
Tényleg teherviselő, hoppon maradt, reményt vesztett és nyomorba tartó milliók?
Mit engednek az európai standardok, a felosztás-kirovás, és a korfa?
Oldható-e a rendszerekből kiesettek magánya és várható nyomora?
Milyen rendszert kell választanunk és bevezetnünk?

2016. JÚNIUS
JÖVŐNK ZÁLOGA: AZ OKTATÁS
Hogyan alakult a magyar köz- és felsőoktatás tényleges kimenő teljesítménye az elmúlt negyedszázadban? És a költségvetési részesedése?
Mi következik 15 éven belül abból, ahogy most az oktatásunk működik?
Lehetséges nemzeti konszenzus az oktatáspolitika céljai és az intézményrendszer működése, a tandíj, a keretszámok és a bölcsődei ellátás körül?
 
2016. SZEPTEMBER
KIRE TARTOZIK ÉS MIBE KERÜL A KÖZ MŰVELŐDÉSE?
Könyvtárak, tárlatok, koncertek, kiállítások, kulturális minták, szocializációs intézmények; meddig tartható a közművelődési intézményrendszer áristomban?
Hol szerezhetők kulturális és közéleti magatartásminták, hol szabadítható fel a személyiség?
Rehabilitálható a művelődés és teljes intézményrendszere?
 
2016. NOVEMBER
TÁRSADALMI KONFLIKTUSOK, SZAKSZERVEZETEK
Hogyan hat az eltorzult magyar pártrendszer a szakszervezetek mozgásterére?
A szakszervezetek szerepe és lehetőségei a társadalmi közjó feltárásában, az európai jogállamban.
Képviselhetnek-e általános társadalmi programot a szakszervezetek?
Milyen képet formáljanak a magyar jövőről?
 



A SZEF AKADÉMIA rendezvényein a SZEF választott vezetőinek bevezetőit követve, alkalmanként rövid tematikus előadások és prezentációk hangzanak el. Ezeket felkért szakmai hozzászólások és vita követi. Az előadókat a témák legjobbjai közül, a tudomány által elismert, pártpolitikailag független személyiségek közül választjuk ki.

A témákat előzetes híradások alapján, részletes tudósítások, felvételek formájában dolgozzuk fel és dokumentáljuk honlapjainkon: www.szef.hu