A szellemi megújulás szükségességét fogalmazza meg a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ). Továbbá, azt is megfogalmazzák, nem tartják helyesnek, ha a szakszervezetek hosszabb időre elcsendesednek.

Ez év januárjától a szakszervezetek hivatkozva a közeledő kampányidőszakra, takaréklángra csavarták szervezeti életüket. A hivatalos kampányidőszakban pedig szinte elnémultak.  A csendet egy-két ágazati vagy helyi szakszervezet megmozdulása verte fel. Ilyen volt az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezetének demonstrációja és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) fekete pólós figyelemfelhívó akciója. Legalábbis ezek voltak, amelyek a nyilvánosság küszöbét elérték.

Az országgyűlési választást követően pedig ugyancsak kivárnak a szakszervezeti tömörülések, mondván, amíg nincs új kormány, addig értelmetlen bármilyen kezdeményezés.

Ezzel szinte félévre némaságot fogadtak a szakszervezeti konföderációk. Nem hisszük, hogy egy szakszervezetnek a tobzódó kampányidőszakra kellene időzítenie üzemmódjának felturbósítását, de azt sem hisszük, hogy ekkor teljes visszavonulót kellene fújnia. Ezt az állóvíz-nyugalmi állapotot a tagság sem fogadja kedvezően.

A huzamosabb ideig tartó érdekvédelmi apály megnehezíti a szakszervezeti munka nagyobb sebességi fokozatra való kapcsolását. A gyorsabb üzemmódnak gátja az a jelenség is, hogy rendkívül kevés a fiatal tisztségviselő. Amíg a függetlenített szakszervezeti munka nem biztosít sem anyagi, sem egzisztenciális biztonságot, addig nem adják egymás kezébe a kilincset az alkalmas fiatal jelöltek.

Mindenesetre a szakszervezeti megújulás egyik záloga a fiatalítás. A kevésbé konformista és dinamikus fiatal és a tapasztalt - talán bölcsebb is - idősebb tisztségviselők együttműködésének harmóniája hozhat új fejezetet az érdekvédelmi munkában.  Ennélfogva a kiválasztás, kiválasztódás kérdése exponált helyet követel magának a szakszervezetek jövőjét illetően. Nehezen beszélhetünk érdemi partnerségről, amikor gyakran erős függelmi viszony van munkáltató és érdekvédő között, és bizony gyakran kottázni lehet a köztük lévő felkészültségbeli különbséget.

 A ’90-es években módszertani kérdésekben, továbbképzések terén rendkívül hasznos szereplője volt az érdekvédelmi munkának az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat (ÉTOSZ) Megszűnt, és a közelmúltban ismét életre hívták.

A szakszervezeti konföderációk sanda szemmel tekintenek a szervezet munkájára, mivel az elemzéseket végez, megállapításokat tesz a szakszervezetek munkájáról, és ez nem mindig kedvező. Ezért csak ímmel-ámmal vállalnak részt az ÉTOSZ finanszírozásában. A szakszervezeti konföderációk még mindig maguknak akarják fenntartani az érdekvédelem szervezeti kritikájának, bírálatának jogát. Pedig az intellektuális-szervezeti megújulás a belterjesség síkján belül nem megy.

Dicséretes, ahogy a szakszervezeti tömörülések erőfeszítéseket tesznek a modellváltás, a korszerűbb szervezeti struktúrák életre hívása terén. Szárba szökkennek friss ágazati, ágazatközi egyeztető színterek, szervezeti formák, csakhogy döntően ezek sem lesznek érdemibbek, hatékonyabbak. Gereblyézzük a vizet.

Azt is be kell látnunk, lejáratódtak a szakszervezetek, és az aktuális társadalmi-gazdasági folyamatok és az ezzel összefüggő klíma sem kedvez a megújulásnak. Kellene egy rugalmasabb és szakszervezetbarát Munka Törvénykönyve, és okkal vetődhet fel a szakszervezetek finanszírozásának kérdése. És az a kérdés sem ok nélküli, hogy kiket képvisel a szakszervezet? A szűken vett tagságot, vagy miután egy helyi Kollektív Szerződés minden munkavállalóra vonatkozik, ezért mindenkit? Ebből fakad a kérdés: aki nem tag, hogyan járul hozzá a szakszervezet működéséhez?  Megannyi kérdés. Egy biztos: a szakszervezeti apály nem javít a helyzeten!

 Horváth László elnök

Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete