Egyetért a bérunió intézményével a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ). A szakszervezet különösképpen annak tudatában helyesli a béruniót, hogy 2019. évre mindössze 5%-os bérfejlesztés szerepel a kormány és az állami cégek szakszervezeteinek hároméves bérmegállapodásában.

A zalai érdekvédők kedvezően fogadták a 2017. évi és a 2018. évi kétszámjegyű bérfejlesztéseket, amelyek ugyan kevésbé csillapították a nyomasztó foglalkoztatáspolitikai problémákat, ám az érzelmi hatás érzékelhető volt. Ezért aggasztónak tartják a viszonylag megnyugtató bérnövekedés visszavágását. A szakszervezet szerint kódolható az az elégedetlenségi hullám, ami végigsöpörhet az állami tulajdonú társaságok munkavállalóinál. Ezért indítványozzák, hogy a nemrégen megalakult Közszolgáltató Társaságok Konzultációs Fóruma az országgyűlési választást követően tűzze napirendre a 2019. évre szóló bérmegállapodás újratárgyalását. Ha nem történik meg és nem lesz kedvező fordulat az 5%-ot illetően, úgy a hiányszakmákban további szökőárszerű mozgás okozhat beláthatatlan munkaerőpiaci helyzetet. Drámaian elfogyhat a gépkocsivezetői és a karbantartói állomány is.

A bérunió ütemezné és szabályozná a jövedelmekben meglévő különbségek kiegyenlítésének folyamatát. Az érdekvédők nem gondolják, hogy egy csapásra megváltoznának a jövedelmi viszonyok. A versenyképesség és a nemzetgazdasági össztermék (GDP) kérdésében nagy különbségek vannak az EU-s tagállamok között, ezért is lehetetlen lenne egyik évről a másikra egy szintre hozni a béreket. Ugyanakkor a folyamatos bérharmonizáció, a bérszakadék folyamatos szűkítése lehetne a bérunió feladata. A bérunió nagyon komoly előkészítést, jelentős anyagi erőforrás elkülönítését, türelmet és megértést igényelne, csak így lehetne az EU-s béreket viszonylagosan összhangba hozni!

A ZVDDSZ szerint, amennyiben megtorpan hazánk bérviszonyainak felzárkóztatása a fejlettebb nyugati államok béreihez, akkor az ország munkaerőpiaca bedőlhet.

Zalaegerszeg, 2018. március 26.

Horváth László elnök, ZVDDSZ