A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) újabb sikeres bértárgyalásokon van túl.

Kaposváron a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél négyfordulós egyeztetés után sikerült megállapodni a béremelésben. E szerint – januárig visszamenőleg - a cégnél 10 százalékkal nő azon dolgozók bére, akik tíz évnél rövidebb ideje dolgoznak a társaságnál, és 13,5 százalékkal az ennél hosszabb ideje ott dolgozóké. Utóbbiak két részletben az év során 100 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kapnak, míg az egy évtizednél rövidebb ideje a vállalatnál dolgozók 25 ezer forint értékű utalványt vihetnek majd haza.

Pécsett a BIOKOM Nonprofit Kft.-vel zajlottak sikeres bártárgyalások, ez a cég a 90 százalékos tulajdonosa a hulladékszállítást végző Dél-Kom Nonprofit Kft.-nek. Bár a tárgyalások tavaly év végén elakadtak, de végül sikerült megállapodni. A munkavállalók átlagosan 6 százalékos béremelésben részesülnek januárig visszamenőleg, emellett idén nő a dolgozók cafeteriája az Erzsébet-kártyán, amellyel együtt közel 10 százalék lett a béremelés.

Király András, a HVDSZ 2000 elnöke mindkét tárgyalásról azt mondta, hogy alapvetően együttműködő volt a cégvezetés, és bár Pécsett egyszer elakadtak a tárgyalások, sikerült tovább lendülni, és béremelést kiharcolni. Úgy vélte, hogy a sikeres megállapodásokhoz a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. konstruktív hozzáállására is szükség volt. A cégvezetők számára is fontos, hogy a felkészült és megfelelő szakképzettséggel rendelkező dolgozóikat megtartsák, és ebben nagy szerepe van a béreknek – hangsúlyozta Király András.

Korábban a HVDSZ 2000, még tavaly novemberben a Fővárosi Közterület-fenntartónál harcolt ki magasabb béreket, így az FKF-nél 2018-ban 10 százalékkal emelkedik a bértömeg.