Demján Sándor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke a Vállalkozók Napján olyan beszédet mondott, amellyel nem csak az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést (ÉSZT) és tagjait, hanem az összes magyar közszolgálatban dolgozót megsértette!

Demján Sándor kijelentette, hogy a közszférában dolgozók, csak koloncok a társadalom nyakán, és miattuk fog elbukni Magyarország! Véleménye szerint nincs szükség ennyi pedagógusra, nincs szükség ennyi egyetemi oktatóra. Sőt, nem kell ennyi kórház sem Magyarországnak! Elég lenne, összesen húsz! Ezek szerint Demján Sándorban egy új köz-, felsőoktatási és egészségügyi, valamint államigazgatási szakértőt tisztelhetünk! Azt, hogy az új szakértelmét honnan szerezte nem tudni, a célja azonban nyilvánvaló. Azt mondta, hogy a versenyszféra várja a közszférából elbocsájtandó százezreket!

Tisztelt Demján Úr!

Ön leépítené a közoktatást és a felsőoktatást? Persze, Önnek olcsó és képzetlen munkaerőre lenne szüksége, hogy tovább gazdagodhasson. Ön leépítené a magyar egészségügyi ellátó rendszert? Persze Ön nevetve kifizeti a magánklinikák számláit, a többiek nem számítanak! Ön leépítené a közszolgáltatásokat? Persze, Önnek például nincs szüksége arra, hogy időben számfejtsék köztisztviselők a nyugdíját, hiszen már kivette a közösből a rendszerváltás előtt, mostani vagyonának az alapját! Mint mondta, az adócsökkentések gátja a közszféra mérete! Persze, hiszen ha nem kellene adóznia, még több maradna az Ön zsebében! Valójában az adócsökkentés gátja az alacsony bér, ugyanis ha a magyarországi bérek elérnék az európai szintet a kisebb adószázalék is magasabb bevételt hozna.

Tisztelt Demján Úr!

Követeljük, hogy kérjen bocsánatot a megsértett közszféra dolgozóitól, és ne ártsa magát olyan dolgokba, amelyekhez látható módon nem ért! Éppen elég megaláztatást kell elviselnie ezeknek az embereknek minden nap, nincs szükségük az ilyen sértésekre!

ÉSZT