Nyílt levél a kíméletlen, a vétkes, és a felelőtlen Demján Sándorhoz, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökéhez.

Demján Sándor, a VOSZ elnöke 2017. dec. 1-én, a Vállalkozók Napján azt mondta, a választások után kérni fogják, hogy a kormány 350 ezer felesleges állami alkalmazottat építsen le – s ebbéli véleménye mellett, mint tudjuk, évek óta kíméletlenül kitart Magyarország második leggazdagabb embere.

Vétkes – legalább egy évtizede – a VOSZ gazdaságpolitikája hazánk munkaerőpiacának kiürítésében. Az olcsó bérre épülő, általuk erőteljesen hangoztatott gazdaságpolitika megbukott, sok százezren hagyták el Magyarországot. Jelentős munkaerőpiaci feszültségek keletkeztek.

Képmutatás most erről a felelősségről tudomást nem venni és ismét a közszférán elverni a port, amelyben dolgozók áldozatos munkájukkal nap, mint nap helyzetbe hozzák a versenyszférát. Dániában, Finnországban, Svédországban 30% közeli a közszféra aránya. Nálunk ez kb. 18%, most 680 ezren szolgálják a közt (ebből 15.400 az üres állások száma); Demján tehát több mint a felével csökkentené a jelenlegi közszolgálatot.

Tudja a VOSZ elnöke, hogy miről beszél?

Ön, Demján Úr gyáván meghúzódik, amint tette azt legutóbb is, a minőségi közszolgálati konferenciánk meghívója kapcsán, ahová a kormány is elküldte a képviselőit, a VOSZ nem. Kijelentéseivel ismétlődően családok százezreit fenyegeti nagy bátran s közben nem vállalja a párbeszédet? Kíváncsiak lettünk volna, Ön mióta s miként ért a közszférához, közigazgatáshoz?  Mi akkor is szerettük volna tisztázni legalább az alapvető szakmai kérdéseket, de a VOSZ-nak ez nem volt fontos…

A Demjánéhoz hasonló vélemények, felelőtlenségek, mint Csányi Sándoré is teszik tönkre Magyarországot; 43 milliárdokat utalnak TAO címen a sportra, miközben a magyar ember gyógyítására, megélhetésére, lesüllyedésének megakadályozására, kultúrájának megőrzésére (fejlesztésére?) „nincs pénz”. Ők volnának a legnagyobb magyar vállalkozók!? A befolyásosak. Mit szólna ehhez egy Széchenyi, egy Batthyány?

Nyílt vitára hívjuk a VOSZ elnökét (nem a helyettesítőjét!), mondja meg, konkrétan mit, kiket építene le; tanárból, mentősből, rendőrből, adóügyintézőből elég kevesebb is? Legyen a magyar munkás minél butább? A külügyes közszolgák jól mutatnának számára pl. a multi kollégái call centereiben?

A vita idejét, helyét, kérjük válassza meg s közölje december 13-ig – különben kénytelenek leszünk rosszabbat (is) gondolni, mint amit a fentiekben megfogalmaztunk.

Budapest, 2017, dec. 05.

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

Ügyvivő Testület

Eseménynaptár

loader

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció