Újabb „ingatlanfejlesztésbe” fogtak a déli határszakasz mentén szolgáló rendőrök. Csakúgy, mint néhány hónappal ezelőtt, most is saját zsebből, de leginkább kreativitásból próbálták megoldani, hogy elviselhetőbbé tegyék a mindennapos, sokszor több mint tizenöt órás szolgálatot – írja a Blikk.
Elég visszagondolni az elmúlt hetek időjárására. Volt, hogy egyetlen nap alatt hol monszunszerű esőzés verte el az országot, hol trópusi forróság tombolt. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a semmi közepére kivezényelt egyenruhások próbálnak igazodni a szeszélyes viszonyokhoz, miközben persze a biztonságot is szavatolniuk kell a migránsok ostromolta 180 kilométer hosszan elnyúló határszakaszon.
Először áprilisban mutattuk be azokat a szemeteszsákokból, rönkökből felhúzott kalyibákat, amelyek gomba mód nőttek ki a földből a térségben. Több rendőr meg is elégelte a méltatlan körülményeket. A Blikk egy konkrét rendőrről is beszámolt, aki éppen ezek miatt szerelt le. Ekkor még próbaidős volt, ezért vissza kellett fizetnie a tanítására, illetve ellátásra fordított több mint négyszázezer forintot.
– Inkább fizetek, de ezt nem csinálom tovább. Nem ezért lettem rendőr – mondta akkor a húszas éveiben járó fiatal egyenruhás.
Nem telt el egy hónap, és idén májusban a rendőrség reagált a problémára. Bár a sátrakat elbontatták, cserébe viszont több tucat, darabra pontosan 47 esőbeállót húztak fel Röszke közelében egy húsz kilométernyi szakaszon. Ezek másfélszer két méteres, trapézlemez tetejű, négy lábon álló, ülőpaddal ellátott menedékek.
A határon szolgáló rendőrök szerint bár valóban kiépült több ilyen építmény is, ettől viszont még bőven akad olyan hely, ahol továbbra is áldatlan állapotok uralkodnak. Erről tanúskodnak a Blokk oldalán látható új fotók is, bár el kell ismerni, hogy az egyenruhások egyre összetettebb és komfortosabbnak tetsző építményeket húznak fel.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, valamint megkérdeztük, készülnek-e bármiféle egyéb, a szolgálatot megkönnyítő fejlesztésre a határon. Nemes egyszerűséggel annyit válaszoltak: „Igen!”
Forrás: Blikk








