Megnyílt a családbarát foglalkoztatási módszerek bevezetésére kiírt GINOP-pályázat, aminek keretében a kkv-k 3,1 és 15 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek munkaerő felvételére és akár félévnyi bérköltségre – írja a vallalkozokhitele.hu.

2016. április 4-től adhatják be támogatási kérelmeiket a vállalkozások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5.3.2-16 számú, „A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban - Rugalmas, családbarát foglalkoztatási módszerek bevezetése a munkáltatóknál” című felhívásra.

A pályázat célja, hogy segítse a gyermeknevelés, idősgondozás, illetve megváltozott munkaképesség miatt teljes munkaidőben dolgozni nem tudók munkaerőpiaci visszatérését. Így a projektek hozzájárulnak a foglalkoztatottak számának növekedéséhez és a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formák elterjesztéséhez is. Ez utóbbi azért is fontos, mert Magyarország jelentős lemaradásban van az Európai Unió többi tagállamához képest: míg az unió 28 országában átlagosan a dolgozók 21,5 százalékát foglalkoztatják rugalmas- és részmunkaidőben, addig nálunk ez az arány 2014-ben alig haladta meg a 6 százalékot.

15 millió forintot is elnyerhető

A pályázat keretében 3,1 és 15 millió forint közötti támogatásokra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások. Az összegek ráadásul vissza nem térítendő támogatások, a támogatási intenzitás pedig 100 százalék, vagyis a megvalósítandó projekt költségeit teljes egészében fedezi az elnyert összeg. Így csak a projekt előfinanszírozásához van szükség önerőre, amelyet bankhitellel is könnyen előteremthetünk. A pályázat keretében összesen 5 milliárd forintot osztanak szét, közép-magyarországi munkáltatók azonban nem pályázhatnak.

Munkaerő felvételére és képzésre is lehetőség van

A támogatásokból finanszírozható például munkaerő felvétele, valamint az új munkavállaló három-hathavi bérköltsége, és a képzésére fordított összeg is. A távmunkában dolgozók részére ugyanakkor biztosítani kell a munkavégzéshez szükséges infrastruktúrát, többek között informatikai és kommunikációs eszközöket. A pályázat által támogatott projekteknél lehetőség van megváltozott munkaképességűek rugalmas foglalkoztatására is, azonban esetükben is gondoskodni kell a munkavégzéshez szükséges akadálymentesítésről és eszközökről. Támogatás igényelhető a családbarát foglalkoztatással kapcsolatos vezetői és munkavállalói képzésre is.

Forrás: vallalkozokhitele.hu