Hogyan jutottunk el a patkány évétől a szétcsúszásig, avagy mit köszönhetünk a mindenkori egészségügyi vezetésnek, a tízparancsolatnak vagy az orvosi kamarának? Gyorselemzés és lesújtó állapotok az egészségügyben – írja a Magyar Narancs.

Amikor bő egy éve elindult a magyarnarancs.hu-n a Materia Medica című egészségügyi blog, engem ért a megtiszteltetés, hogy megírhattam a blogfolyam első bejegyzését. Akkor azt írtam: „A legfontosabb szavunkká a hiány vált, és a legégetőbb hiány ma az egészségügy belső morális tartása, rendje, hite, jövőképe.”

Eltelt egy év, és a helyzet semmit nem javult. Sőt. Azóta

csak nőtt a morális szétcsúszás, amit a vezetés szétesése csak fokoz.

Májusban volt egy esély, hiszen az ágazat által nagyon nem kedvelt, és az egészségügyet prioritásként nem kezelő lelkész minisztert a legnagyobb társadalmi kárt okozó népbetegség, a daganatos betegségek kezelésének legnagyobb tudora váltotta. Ráadásul az onkológia a leginkább protokollszerűen működő szakma, és (elvben) a betegutak is itt a legszabályozottabbak, tehát nem volt megalapozatlan a remény, hogy Kásler Miklós, ha reformot nem is, de legalább rendet, szabályozottságot, esetleg némi transzparenciát hoz az egészségügybe.

A tízparancsolat szelleme

De nem ez történt. A miniszter ugyanis nem a professzor, a nagy tekintélyű orvos-vezető szerepét vette magára, hanem

visszatért a „nagyvizites” polihisztor nemzettudor tetszelgő szerepébe, és az egészségügy területén nem hozta el a várt reményt a megújulásra.

Szűk fél év után még nincs program, de alapvető irányok sem tisztázottak, vagy ha mégis, akkor bizonytalan miniszterelnöki megrendelések alapján találgatunk csupán. (Lásd a köz és magán szétválasztásának misztériumát.) És az egyetlen hiteles politikai program, a költségvetés azt üzeni, hogy az egészségügy megint nem prioritás. Villámgyorsan elkészültek a nagy nemzeti programok, de ezeket senki nem látta. Erkölcsi iránymutatásként és a népegészségügyi program alapjaként a tízparancsolatot kaptuk. Abban egyetértek a miniszterrel, hogy az egészséges életmód egyik alapja a szabálykövetés, de konkrét népegészségügyi akcióprogramok a tízparancsolatból csak igen lazán és nagy képzeletszabadsággal vezethetők le.

Részletekkel pedig a miniszter nem terheli a szakmát és a közvéleményt. Emlékszünk? 2010-ben még volt egy Semmelweis-terv, amiről volt szakmai-társadalmi vita. Ma erről szó nincs, mert a tízparancsolat szelleme Kásler Miklós programalkotásában is jól nyomon követhető: a tanítás szerint a tízparancsolatot Jahve (Isten) adta Mózesnek, aki kőtáblába vésve (azaz megváltoztathatatlan) kinyilatkoztatásként tárta a választott nép elé. A Biblia nem tesz említést előzetes szakmai konzultációkról, társadalmi vitáról, befogadott módosító indítványokról. Megkaptuk a kőbe vésettet, tessék aszerint élni. Ugyanezt csinálja most a miniszter is, de ő még azt sem mindig mondja meg, mi van a kőtábláján. A minisztérium, ha működik, akkor is csak fekete dobozként, azaz az előterjesztések titkosak, és a miniszter, ha nyilatkozik is, verbális angolnaként csúszik ki a kérdések szorításából. Elszórt félmondatok szerint olyan alapvető kérdések kerülnek a közeljövőben szakmai és társadalmi vita nélkül eldöntésre, mint hogy véglegesen kettészakad-e az egészségügy, megszűnik-e az ingyenes ellátás, kétszintűvé válik-e a kötelező egészségbiztosítás.

Ismert, megvitatható program tehát nincs, van helyette totális szétesés. Az új miniszter belépésekor lefejezte a teljes felső vezetést,

és fél év után saját csapatát cseréli noname második sorra. (Gyors elnézés a két kivételtől, a visszahívott országos tiszti főorvostól, és a frissen kinevezett régi-új NEAK-főigazgatótól.) A helyzetet jól jellemzi, hogy a (mostani) „elmúltnyolcév” egyetlen lényeges egészségügyi programja az Egészséges Budapest program, de fél év nem volt elég arra, hogy a miniszter a programot becsülettel a hátán vivő korrekt szakember miniszteri biztos megbízását megújítsa. (Ő persze dolgozik tovább, stallung és hatáskör nélkül.)

Nincs hely a szőnyeg alatt

Közben a szétesés és a hiány egyre általánosabbá válik. Ma már a közellátás gyengesége miatt egyre nagyobb mértékben vesszük igénybe a magánellátást, mert az alapellátásban tovább nő a betöltetlen praxisok száma, és nemcsak a várólisták, de a „betegfogadási listák” is elviselhetetlenül hosszúra duzzadnak. Mindegy, hogy Ajkával vagy a Honvédkórház rémtörténeteivel kezdem, de a sürgősségi ellátás több helyen vált kritikus területté, ahol

a betegek megfelelő szakképesítés nélküli dolgozókra várnak órákat, teljes bizonytalanságban.

A kollégák meg felállnak a viselhetetlen munkafeltételek miatt. Mindeközben soha nem látott mennyiségben kerülnek felszínre rémtörténetek, az egészségügy szétesésének, szervezeti és morális szétcsúszásának újabb és újabb bizonyítékai.

A kardiológiai intézet botrányos esete jól mutatja, milyen közállapotok vannak az egészségügyben. Miközben a két nagyvad (a főigazgató és a szívsebész) vívja élet-halál harcát, ennek az orvosbárós-hálapénzes rendszernek minden szennyét önfeljelentően a nyakunkba öntötték. Igen, két „nagyvad” vívja élet-halál harcát, de egy beteg halt bele. Hogy kinek a hibájából, azt soha nem fogjuk megtudni, de azt látjuk, hogy a két nagyember belharca az egész egészségügybe vetett közbizalmat ássa alá. És mit lép erre az orvosi kamara? Bő kétéves vizsgálatot ígér. (Báró a bárónak nem vájja ki a szemét.)

Lássunk tisztán: fél év alatt még Kásler Mikós sem lett volna képes előidézni mindezt, ebben benne van az elmúlt 30 év összes kormányának nem cselekvése, politikai gyávasága és elvont forrása. De mostanra eljutottunk oda, hogy már nincs hely a szőnyeg alatt. Vagy inkább: valaki ellopta a szőnyeget is, és minden egyszerre napvilágra került.

Késik a modernizáció

Ne értse félre senki: ebben a széteső rendszerben is az orvosi eskü által kódolt program miatt nagyon sok orvos, nővér végzi erejét megfeszítve, tisztességgel a munkáját, és ha fásultak, személytelenek, az nem elsősorban az ő hibájuk, hanem a rendszeré, amelynek rendetlensége hihetetlen és indokolatlan terheket ró rájuk.

Mindeközben az ágazat modernizációja késik. Nem a műszaki-technológiai fejlődés követésére gondolok csupán, mert egy-egy MR még be-becsúszik EU-s pénzből, hanem a modern egészségügy hívószavai, tendenciái nem érintették meg a magyar egészségügyet. Nemhogy a transzparencia, a nyilvánosság nem ütötte át a politika ingerküszöbét, de a modern, 4P alapú medicina hívószavai (Predictive, Preventive, Personalized, Participatory) sem zavarják össze az egészségpolitika készítőinek fejét. Ehelyett van konszolidációs kényszer, és az ÁSZ, mint a párt ökle, a kórházak pazarlásában látja minden probléma gyökerét. A strukturális és működési problémákra sajnos nem lesz elégséges válasz a kancellári szigor.

A gyeplő a lovak közé dobva, bár nem biztos, hogy vannak lovak.

Az állam, ha nem tud programot, pénzt, tisztességes munkakörülményeket teremteni, legalább becsukja a szemét és szabad a vásár. Ezt éljük most.

Mindennek eredményeként az ágazat mély válságban van, és csökken az egészségügy, az orvosok társadalmi megbecsülése, hitele. Ez pedig nemcsak az egészségügyi dolgozók számára fáj, hanem a betegeknek is legalább annyira rossz, hiszen bízni, gyógyulni szeretnének. Úgy tűnik, az ágazat hiába vár irányra, kívülről kapott erkölcsi és szervezeti megújulásra. Egyetlen elvi esélyünk, ha a szakma maga veszi kezébe a sorsát.

Ehhez ki kell kényszeríteni, hogy az orvosok társadalmi (anyagi és erkölcsi) megbecsültsége a szakmánknak a társadalom működésében elfoglalt súlyának megfelelő legyen.

A megbecsültséget ki lehet kényszeríteni, de a becsületet, tiszteletet nem lehet visszakövetelni, azt csak kemény munkával lehet visszaszerezni. El kell érni, hogy a betegek elhiggyék: kivetjük magunk közül a pár méltatlant, így okkal és joggal bíznak a többségben.

Ezért van komoly tétje annak, hogy az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport elkezdte a felkészülést a következő évi kamarai elnökválasztásra. Nagyon helyes, mert friss hír, hogy a benyújtott törvényjavaslat lehetővé teszi a régi elnök újraválasztását. (A jelölteket a „domesztikált ellenfelet bizonytalanra ne cserélj” jeligére várják.) De a változást akaróknak nemcsak jó elnökjelöltet kell találniuk, hanem a megújulást megvalósító programot is, mert a megtisztulás, az erkölcsi tartás visszaszerzésének szervezeti formája ma úgy tűnik, csak a szakma önszerveződése, az orvosi kamara lehet. Azt pedig csak belülről lehet megreformálni.

Forrás: Magyar Narancs