Jövő pénteken sztrájkolnak a köztisztviselők, 10 év után béremelést akarnak. Ha a kormány erre nem hajlandó, akkor további 3 alkalommal is beszüntetik a munkát. Mindeközben a kormány elbocsátásokra készülhet a közszférában: a Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis 5 milliárd forintot nyert uniós pályázaton a létszámleépítések kezelésére – írja a HírTV.
Létszámleépítések megelőzésére és kezelésére nyert ötmilliárd forintot egy uniós pályázaton a Nemzetgazdasági Minisztérium – még szerdán számolt be erről a Magyar Nemzet. A lap a kormányzati portálra feltöltött támogatási döntésre hivatkozva azt írta: a támogatást azok kapják, akik vállalkozásoknál vagy a közszférában bekövetkező csoportos elbocsátás során érintetté válnak.
„Nem hittük el még teljesen, nem szeretnénk ez elhinni” – így reagált a köztisztviselőket, közalkalmazottakat és közszolgálati dolgozókat tömörítő szakszervezet vezetője. Boros Péterné szerint ahhoz, hogy tömegével elhagyják a közszférát a dolgozók, ahhoz nem kell őket kirúgni: ha 10 év után, idén is elmarad a béremelés az önkormányzati köztisztviselőknél, akkor maguktól hagyják ott a pályát.
Boros Péterné, az MKKSZ elnöke
„Mindenképpen hivatásukat fogják veszteni. Elmennek onnan, ahol most dolgoznak a versenyszférába vagy külföldre. 40 év alatti fiatalok, akik nyelvet beszélnek, külföldre mennek az alacsony bérek miatt. Magyarország rendkívül le van maradva a bérekben, minimálbérben, garantált bérminimumban. És mi szeretnénk diplomás bérminimumot is, amit 245 ezer forintban határoztunk meg” – fogalmazott az MKKSZ elnöke.
Az LMP szerint a tömeges elbocsátásokat a közszférában a választások utánra időzíti majd a kormány. „Talán Csepreghy miniszterhelyettes úr beszélt egy éve arról, hogy több százezer főnek a leépítésére van szükség a közszférában. Tehát ez rendre, újra és újra előjön. Ez az európai uniós projekt, ez feketén-fehéren azt mutatja, hogy tervezik, hogy embereket a közszférából át akarnak irányítani” – nyilatkozta Schmuck Erzsébet, a párt frakcióvezető-helyettese.
A Demokratikus Koalíció szerint azért pályázott a magyar kormány, mert tudja, hogy lesznek leépítések a közszférában. „De ez nem arról szól, hogy ezt csak úgy egyszer meg lehet pályázni és utána arra lehet költeni, amire akarják. Ez egy nagyon célirányos pályázat, ezt meghatározott célokra lehet felhasználni. Arra biztos nem lehet felhasználni, hogy egy újabb, termálvizes lórehabilitációs központot hozzanak létre. Ez meghatározott célokat szolgál, azaz hogyha a kormány megpályázta ezt az összeget, elnyerte ezt az összeget, az egészen biztos annak a jele, hogy lesznek elbocsátások a közigazgatásban” – emelte ki Niedermüller Péter, a Gyurcsány-párt alelnöke.
A szocialisták azt várják a kormánytól, hogy jelentsék be, valójában hány köztisztviselőt akarnak utcára tenni. „A magyar kormány, ha mondhatok ilyent, nem olyan hülye, hogy választások előtt ezt a lépést megtegye. Viszont nagyon komoly esélyek vannak rá, hogy – már Parragh úrtól kezdve elég sokan nyilatkoztak arról –, hogy ma a munkaerőhiányt úgy tudnák megoldani Magyarországon, hogy a közszférából a leépítések kapcsán tudnák pótolni az embereket. Én azt gondolom, hogy jó lenne, ha a nyilvánosság elé állna most már Orbán Viktor és kormánya, hogy ténylegesen hány százezer embert akarnak utcára rakni a választások után” – fogalmazott Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő.
A köztisztviselők több lépésben – jövő pénteken, február közepén és március elején – sztrájkolnak. Azt szeretnék elérni, hogy ugyanúgy, ahogy az országgyűlési kollégáik, az önkormányzatoknál dolgozók is kapják meg a pályakezdőkénti 450 ezer forintos fizetést. Összesen 17 ezer önkormányzati köztisztviselő van, átlagban nettó 130 ezer forintot keresnek.
Forrás: HírTV