A Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet a diákszövetkezetek mintájára az idősek rugalmas foglalkoztatását teszi majd lehetővé.
Egy miskolci nyugdíjas-szövetkezet lehet az első, amely a törvény adta lehetőséget megragadva benyújtotta a működéséhez szükséges papírokat a Miskolci Törvényszék Cégbíróságára – tudta meg a Világgazdaság. A Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet a diákszövetkezetek mintájára az idősek rugalmas foglalkoztatását teszi majd lehetővé – mondta lapunknak Kiss Gábor, a szervezet elnökségi tagja. A kelet-magyarországi régióban létrejött munkaerő-kölcsönzőn keresztül akár már augusztustól dolgozhatnak a nyugdíjasok. A szövetkezethez bárki csatlakozhat, de mivel a jogszabály előírja, hogy csak vagyoni hozzájárulással lehet valaki tagja a nyugdíjas-szövetkezetnek, ezért egy jelképes, 100 forintos összeget kérnek hozzájárulásként a csatlakozó tagoktól – mondta Kiss Gábor.
Az érdeklődők egy miskolci irodában és az internetes felületen is válogathatnak majd a munkalehetőségek között. Kiss Gábor szerint a nyugdíjasok főleg heti 20 óra munkavégzésre vállalkoznak majd. Ezt támasztja alá a Work Force munkaerő-kölcsönző és -közvetítő nemrég megjelent kutatása is, amelyet a Magyarországon állandósult munkaerőhiány kapcsán a nyugdíjasok újbóli foglalkoztatásáról készített.
A Work Force 2123 nyugdíjast kérdezett meg arról, hogy a nyugdíj mellett újból vállalna-e munkát. A nyugdíj mellett jelenleg is aktívan dolgozó 18 százalékon felül további 59 százalék szeretne a nyugdíja mellett dolgozni. A megkérdezettek 67 százaléka hajlandó lenne korábbi pozíciójához és képzettségéhez képest alacsonyabb besorolású munkát is vállalni, népszerű célpontnak számít a közszféra, a kereskedelem, az egészségügy, a bank- és pénzügy, valamint a logisztika és a közlekedés. A kutatás szerint csak a válaszolók 6 százaléka akart teljes munkaidőben dolgozni a nyugdíjas évei alatt.
Kiss Gábor azt mondta lapunknak, a nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül történő foglalkoztatás nagyban segíthet például a közszférában dolgozó nyugdíjasokon is. Kiemelte a közszférában meglévő speciális helyzetet, mely szerint sok munkakörben választani kell: nyugdíjba vonul-e az alkalmazott, és akkor nem lehet továbbfoglalkoztatni, vagy az esetleges továbbfoglalkoztatásakor a nyugdíját nem kaphatja meg. Viszont, ha valaki a közszférából nyugdíjba vonul, és munkaerő-kölcsönzés keretében tér vissza ugyanarra a munkahelyre, akkor a nyugdíját is és a fizetést is megkaphatja – emelte ki Kiss Gábor.
A nyugellátásban részesülő időseknek a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót. Kiss Gábor szerint a kelet-magyarországi térségben akár tízezer nyugdíjasnak is tudnak majd munkát adni. Megkérdeztük a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságát is, de lapzártánkig nem érkezett hozzájuk nyugdíjas-szövetkezet bejegyzésére irányuló kérelem.
Forrás: Világgazdaság