Bár azzal sokan tisztában vannak, hogy a hölgyeknek az élet szinte minden területén szembe kell nézniük hátrányos megkülönböztetéssel, azt csak kevesen tudják, hogy a szebbik nem tagjait sújtó diszkrimináció egyik legfőbb terepe a munkaerőpiac. Mindez ki derül abból a kutatásból is, amit a Jobline Női Karriernap szervezőcsapata készített, s amelynek során több mint 2200 munkavállaló nő tapasztalatait összegezték – írja a Blikk.

Jóllehet a nők karrierépítésén manapság már idehaza sem botránkozik meg senki (főként, mivel a magyar családok is megkívánják a két keresőt, vagyis egy átlagos nőnek a munkahelyén is teljesítenie kell), annyi tény, hogy a kutatásban résztvevők többsége az álláskeresés során vagy éppen a munkahelyén legalább egyszer átélte már, mit jelent a gyakorlatban a hátrányos megkülönböztetés. Legalábbis a megkérdezett nők 55 százaléka arról beszélt, hogy ő bizony már találkozott előítélettel a kiválasztás vagy a mindennapi munkavégzés során. Hogy miként? Nos, egyikük például elmondta, hogy nem ő, hanem az egyik kollégája kapott meg egy lehetőséget, mivel feltételezték, hogy a gyermeke sokat betegeskedik majd, így nem tud teljesen a munkahelyi feladataira koncentrálni. Egy másik pedig arról mesélt, hogy egy megbeszélésen a többiek egy férfi munkatársa szakmai véleményét helyeselték, jóllehet azt megelőzően ő hajszálpontosan ugyanazt az álláspontot képviselte, csak épp rá a kutya nem figyelt. A kutatás eredményei mindenesetre azt látszanak igazolni, hogy bár napjainkban mind több és több nő bizonyítja, hogy akár alkalmazottként, akár vállalkozóként képes megállni a helyét, még mindig jelentős azon munkaadók aránya, akik egy hölgy foglalkoztatása esetén nem annyira a lehetőségeket látják, mint inkább a nehézségeket (például, hogy a nők kevésbé terhelhetőek, nem elég határozottak, a családi tennivalók a munka rovására mennek, és így tovább). Ami még akkor is nagyon elgondolkodtató, ha tudjuk, hogy e téren – szerencsére – generációról generációra javul a helyzet.

Az is igaz persze, hogy magam nem túlságosan csodálkoztam, amikor az említett kutatás eredményeiről hallottam, ugyanis ismert, hogy kis hazánkban a nőknek például a politika terén is miféle nehézségekkel kell megküzdeniük. Hogy mást ne mondjak, az a 10 százalék, ami a magyar országgyűlésben ülő hölgyek arányát illeti, a világon az egyik legrosszabb, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy női miniszterünk 0, azaz nulla darab van, amely számmal csak olyan – nem igazán az emancipáció élharcosai közé tartozó – országok „büszkélkedhetnek”, mint mondjuk Pakisztán, Szaúd-Arábia, Brunei Szultanátus, Vanuatu vagy Tonga. Mindez már önmagában is baj, annak fényében pedig különösen az, hogy ha a törvényhozásban és a kormányban ez a helyzet (amit amúgy minden másnál jobban jellemez Orbán Viktor miniszterelnök azon véleménye, miszerint a nők „nem elég kemények a politikához”), vajon mit is várhatunk a gazdasági élet szereplőitől, döntéshozóitól. A Jobline felmérésének ismeretében mindenesetre elmondható, hogy a nők munkaerő-piaci esélyeit, megítélését illetően bőven lenne hol előrelépnünk. Ami ráadásul nemcsak, sőt, nem elsősorban a hölgyek érdeke lenne, hanem mindannyiunké.

Forrás: Blikk