Hirtelen nagyot ugrott a regisztrált álláskeresők száma márciusban, ám ezen egyáltalán nem kell meglepődni – olvasható az mfor.hu-n.

Márciusban újra jóval 300 ezer fölé ugrott a nyilvántartott álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Egészen pontosan februárhoz képest 54 315 fő jelentkezett újra álláskeresőként a munkaügyi hivataloknál, így már 350 831-re tehető a regisztráltak száma. A havi szintű megugrás ugyan látványos és utoljára pont egy évvel ezelőtt volt ilyenre példa, valójában természetes folyamat áll a hátterében.

A közfoglalkoztatási programok végetérésével ugyanis a közmunkások zöme - egyéb munkalehetőség hiányában - ismét álláskereső státuszba kerül, majd az új programok elindulásával fokozatosan ismét apadni kezd a létszám.

A közfoglalkoztatási programot lezárását megerősíti az a tény, miszerint márciusban közel 132 ezer munkalehetőség szűnt meg az NFSZ adatai szerint.

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor több mint 211 ezer új munkalehetőség nyílt meg az álláskeresők számára. Igaz, ennek 93 százaléka államilag támogatott pozíciót, vagyis zömében közmunkát jelent. A piac önerejéből mindössze 14 221 új munkaerőigényt jelentett be a munkaügyi hivatalokhoz. Ennek eredményeként március végén éves csúcsra ugrott az álláslehetőségek hó végi záróállománya, több mint 144 ezer pozíció várt betöltésre, ami áprilisban minden bizonnyal a töredékére fog zuhanni. Ezek nagyobb része ugyanis a közfoglalkoztatási program elemeire vonatkozik, így az állami munkahelyteremtés révén már a kövektező statisztika sokkal szebb számokról fog árulkodni. Újra látványos csökkenésnek indul a nyilvántartott álláskeresők száma, amivel együtt a betöltetlen állások hó végi száma is visszaesik majd.

Mivel a statisztikát jelentősen befolyásolja a közfoglalkoztatási programok vége, az átlagos regisztrációs idő is nagyot zuhant márciusban. Az újonnan nyilvántartásba vettek álláskeresőknek köszönhetően átlagosan már "csak" 323 napig munkanélküli egy állástalan személy, míg februárban ez még 371 napot jelentett.

Forrás: mfor.hu