A módosítást Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke nyújtotta be múlt csütörtökön. A parlament keddi általános vitájában a bizottság nevében kifejtette: a rugalmas munkaidő-beosztással hatékonyabban tudják a munkaadók a korszerű termelési módokat bevezetni, alkalmazni azzal, hogy termelési ciklushoz kötik a munkaidő-beosztást. A fideszes képviselő elmondása szerint a jelenlegi szabályok legfeljebb 12 hónapra állapíthatnak meg munkaidőkeretet, ezt 36 hónapra módosíthatnák, de erről kollektív szerződésben kell rendelkezni. A heti időkeret alapja továbbra is 40 óra, így a dolgozókat nem érheti hátrány, a munkában töltött időt a javaslat nem érinti - mondta.

A VDSZ szerdai MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti, számításaik szerint a módosítás miatt az amúgy is extrém módon túlterhelt magyar dolgozók plusz juttatás nélküli túlórái akár évi 400 órával emelkedhetnek.

A VDSZ felháborítónak tartja, hogy a kormánypárti képviselő a szociális partnerek megkérdezése nélkül olyan módosító javaslattal állt elő, amely a szakszervezet szerint egyértelműen a multinacionális cégeknek kedvez az alacsony keresetű munkavállalókkal szemben, különös tekintettel az ipari vállalatokra.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) is tiltakozott a tervezett módosítás ellen, amelyet szerdai közleményükben „rabszolgatörvénynek” neveztek. Úgy vélték, a kormány egyéni képviselői beadvány mögé bújva védi a multik érdekeit a munkavállalók kárára.
Korábban a Vasas Szakszervezeti Szövetség is tiltakozott a módosítás ellen. Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés országos elnöke az MTI-vel azt közölte, az egyéves munkaidőkeret alkalmazása - kollektív szerződés mellett - ma is lehetőség, amellyel a munkáltatók közül egyre többen élnek, jóllehet ez megterhelő a munkavállalók számára. Közölte, már most sem mindig megfelelően adják ki a pihenőidőt, és gyakori a 10-21 napot meghaladó egybefüggő munkavégzés. Kijelentette: a törvénytelenségek és szabálytalanságok mellett megengedhetetlen, hogy a valamikori kéthavi munkaidőkeret egyoldalúan hároméves munkaidőkeretre nőjön, miközben a semmitmondó korlátozás mellett a munkavállalói érdekek, a család és a munka egyensúlya, a magánélet teljesen alárendelődik a munkáltató akaratának.

A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) szerint a javaslat elfogadhatatlan, ezért sürgősen vissza kell vonni és le kell venni a parlament napirendjéről.

A BDSZ szerdai közleménye szerint a hároméves munkaidőkeret bevezetésével feszültségforrás lehet, hogy a munkavállaló a rendkívüli munkavégzésért járó díjazást csak a munkaidőkeret lejártakor kaphatja meg, hiszen az ezt szabályozó előírásokat nem érinti a javaslat. Ugyancsak aggályosnak tartják, ha a munkáltató a rendkívüli munkavégzést részben szabadidő biztosításával kívánja ellentételezni, mert a változatlanul hagyott jelenlegi szabályok alapján a szabadidő a következő keret végéig vagy akár a rákövetkező év végéig adható ki.
A törvényjavaslat visszavonását követelték meghatározó autóipari cégeknél működő reprezentatív szakszervezetek is. Szerdai közös közleményük szerint a javaslat a kifizetetlen túlórák hosszú időn át tartó felhalmozásának megengedésével csökkenteni fogja az autóiparban dolgozók munkajövedelmét, továbbá a heteken át tartó, pihenőnap nélküli munkavégzés megengedésével veszélyezteti az érintett dolgozók egészségi állapotát. Emellett a 3 év eltelte utáni munkaidő-elszámolás megengedésével átláthatatlanná teszi a ledolgozott munkaidő és a pihenőidő, valamint a dolgozókat jogosan megillető bérek és pótlékok nyomon követését, és tartósan kiszámíthatatlanná teszi a munka és szabadidő, ezen belül a családdal elöltött idő tervezhetőségét.

A közleményt az Audinál, az Opelnél, a Bosch csoportnál, a Mercedesnél  és a Lear vállalatnál működő szakszervezetek írták alá.

Eseménynaptár

loader

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció