A szociális ágazatban a bérek átlaga idén eléri a 200 ezer, jövőre pedig a 230 ezer forintot - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteken, Budapesten.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Máltai Szeretetszolgálat krisztinavárosi hajléktalancentrumában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a hajléktalanellátásban 9600 hely van, ezt a krízisidőszakban 11 100-ra növelte a kormányzat. A területen 2300 ember dolgozik, 90 százalékuk szakmai munkakörben, 62 százalékuk felsőfokú végzettségű.

Hozzáfűzte: miután a hajléktalanellátásban „arányaiban többen vannak a felsőfokú végzettségűek, ezért a minimálbéremelés és az ahhoz kapcsolódó ágazatipótlék-emelkedés együttes hatásaként a hajléktalanellátásban a béremelés magasabb volt, mint a szociális ágazat egészében”. Az ágazatban az elmúlt három évben 22 százalékos emelés volt, idén és jövőre további 33 százalékos átlagos béremelés lesz, amelynek eredményeként a bérek átlaga idén eléri a 200 ezer, jövőre pedig a 230 ezer forintot - emelte ki.

A március 31-én véget ért krízisidőszak tapasztalatait összegezve azt mondta: az ellátórendszer felkészülten várta a krízist és a hideg időt. A kormány mintegy 400 millió forintot biztosított a krízisidőszakra, ezt a diszpécserközpontok, valamint a 83 utcai szociális munkás szolgálat megerősítésére fordították. Az államtitkár megköszönte az önkéntesek és az ágazatban dolgozók mellett az önkormányzatok segítségét is, hiszen sok embert nem az utcán, hanem lakásában fenyeget a kihűlés veszélye, mert nem tud fűteni. Senkinek sem kellett az éjszakát az utcán töltenie helyhiány, ellátás hiánya miatt, mert a leghidegebb éjszakákon is voltak üres helyek - emelte ki.