Április első keddje a Láthatatlan Munka Világnapja: a Fiatal Családosok Klubja ebből az alkalomból különleges szépség, stílus és egészség-estekkel készül. Azoknak a nőknek kívánnak segíteni, akiknek az otthoni teendőik mellett a hétköznapokban már nemigen jut energiájuk önmagukra – az M1 vendége Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója volt.
Láthatatlan munkának nevezünk minden olyan tevékenységet, amiért az azt végző személyek nem kapnak fizetést – a megnevezés alapvetően a háztartási munkát, tehát a főzést, mosást, takarítást fedi, de ide sorolható a idősgondozás, a gyermekek ápolása, illetve mindennemű önkéntesen végzett feladatkör.
Egy kimutatás szerint a láthatatlan munka a GDP egyharmadát teszi ki. Ha az említett főzést egy szakács, a takarítást pedig egy takarítónő bérével helyettesítjük, igen magas összeget kapunk – ráadásul az esetek többségében ezen tevékenységeket mindenki a szabadidejében végzi.
Az FICSAK szeretné emlékezetessé tenni a világnapot, hiszen fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy minden nőnek szükséges lenne időt szakítania magára, éppen ezért a szervezők ma, illetve holnap este két helyszínen várják a kikapcsolódni vágyó hölgyeket, és adott esetben urakat is.