A szakdolgozóhiányt tartják az egészségügy egyik legnagyobb gondjának a Média Fórumnak nyilatkozó szaktekintélyek, akik úgy vélik, megújításra szorul az orvosképzés és továbbképzés, de van tennivaló az egészséges életmód elterjesztésében is. A motesz.hu körinterjújának három kérdésével arra kerestük a választ, hogy a megkérdezett szakemberek mit tartanak az 2017-es év legnagyobb gondjának az ágazatban, és hogyan látják a kiutat. Válaszadóink abc sorrendben: dr. Balogh Zoltán (B.Z.), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Bogsch Erik (B.E.), a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, dr. Éger István (É. I.), a Magyar Orvosi Kamara elnöke, dr. Hankó Zoltán (H. Z.), a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, Prof. dr. Karádi István, a MOTESZ elnöke, dr. Velkey György (V.Gy.), a Magyar Kórházszövetség korábbi elnöke.
- Mit tart legnagyobb gondnak 2017 tavaszán a hazai egészségügyben?
B.Z. „Az egyre növekvő szakdolgozói létszámhiányt, ami már szinte elviselhetetlenné teszi az ágazatban dolgozók napi munkáját és további megmaradását. A fokozódó terhelés növeli a kiégést és a munkahelyek, az egészségügyi pálya elhagyását. Az alapellátásban foglalkoztatott szakdolgozók, köztük a körzeti ápolók, a védőnők, a fogászati asszisztensek anyagi helyzete tavaly, és az azt megelőző intézkedések ellenére nem változott jelentősen. A hiány már ezeken a szakterületeken is érződik.”
B.E. „A legnagyobb probléma az elvándorlás, nemcsak az orvosok, hanem a szakápolók részéről is. Ezt mindenképpen meg kell állítani, mivel véleményem szerint az utolsó percben vagyunk ez ügyben. Mind a szakma, mind a laikusok érzik, hogy nincs mindenhol megfelelő számú személyzet a biztonságos betegellátásra, de az átlagember talán ezt még nem érzi akkora veszélynek, mint amennyire az orvosok. A betegbiztonságot jelentősen befolyásolja az egészségügyre költött összeg nagysága. Fontos, hogy a döntéshozók Magyarországon is felismerjék az egészségügy mielőbbi fejlesztésének jelentőségét és arra a szintre helyezzék a prioritási listán, amit megérdemel. Az egészségmegőrzés sikeressége mindazonáltal az emberek hozzáállásán is múlik, tudniuk kell, mennyire fontos az egészségük védelme, az egyéni felelősség vállalás és a prevenció.”
É. I „Nélkülözhetetlen annak belátása, hogy az egészségügy fontosabb stratégiai kérdés egy kis közép-európai ország számára, mint például a hadereje. Nem véletlen, hogy minden mást megelőzve ágazatunk a közérdeklődés legelső helyére tarthat számot. Bár az ágazati bérfelzárkóztatás végre megindult - különös tekintettel a hazai gazdaság jelen állapotára – annak jelentős felgyorsítása az elsődleges feladat.”
H. Z. „Az egészségügyről folyó diskurzusokban ma (is) slágertéma a struktúra átalakítása, a finanszírozás elégtelensége, a modern technológiák elérhetősége és a szakemberhiány. Ugyanakkor keveset beszélünk arról, hogy az egészségügy gondjainak jelentős hányada az egészségügy szervezeti struktúráján és működésén kívüli területeken képződik. Életünknek alig van olyan területe, amely a testi és lelki egészség megőrzését segítené. Lehetne egészségesebb a táplálkozásunk és az életvitelünk, kiegyensúlyozottabb munkahelyi és családi miliőre lenne szükség és többet törődhetnénk a környezetünkkel is. A megbetegedésekre kondicionáló környezet haszna a gazdasági szereplőknél jelenik meg, a gyógyítás költségei pedig a betegekre és a társadalomra hárulnak. Ha ezen még nem is tudunk változtatni, legalább beszélni kellene róla.”
K. I.„A mai egészségügy fekvőbeteg ellátási részének jelenlegi egyik legnagyobb gondja a nővérhiány. Mégpedig az ágymelletti, három műszakban dolgozó, szakképzett nővérek hiánya. A fő ok természetesen a jövedelem, mert ezek a nővérek igen nagy felelősség mellett, magas szakmai színvonalú munkát végeznek igen alacsony bérért. Ennek az lett a következménye, hogy sorra szűntek meg a nővérképző helyek, - elsősorban a jelentkezők hiánya miatt-, illetve a végzett nővérek sem az ágymelletti ápolói munkát választották. Azok, akik továbbléptek és főiskolai diplomát szereztek főnővéri, vagy speciális, egyéb foglalkoztatásban (diplomás oktató, egyéb szervezői feladatokat végző szakember stb.) dolgoznak. Az eddigi béremelések elégtelenek, a fejlett országokban elérhető bérek legalább 60-65 százalékát kellene biztosítani, ami egyrészt csökkentené a külföldi munkavállalást, másrészt a szakmába áramlást segítené elő. Azonnal, országszerte nagy létszámú oktatást kellene indítani és ösztöndíjjal kellene bátorítani a szakmaválasztást.
A másik probléma az alapellátásban keresendő. Kiüresedő háziorvosi praxisok, igen idős háziorvosok, ez jellemző a jelenlegi helyzetre. Itt is egyrészről az anyagi megbecsülést kellene megfelelő szintre hozni és a háziorvosi továbbképzés rendszerét kellene megújítani úgy, hogy a gyakorlati orvoslás legfontosabb témáira kellene koncentrálni és regulárisan - például visszatérő 2-3 éves periódusokban - átfogó, összefoglaló kiadványokkal, internetes programokkal segíteni és korszerűsíteni a tudásukat.”
V.Gy. „Egészségügyünk legnagyobb bajai a társadalmi megbecsültség hiányából adódnak. Első helyen az ápolók helyzetét említem: kevesen vannak, és embertelenül sokat dolgoznak, megalázó körülmények között. Kevés az egészségügyre fordított pénz és sok a baj a finanszírozás szerkezetével is. Orvosaink képzése és továbbképzése megújításra szorul, és vállalható életpályát kell nekik biztosítani a közellátásban. Sajnos jellemzően csapnivaló a szolgáltatási színvonal, ami a szakmai eredményesség leértékeléséhez vezet. A betegút rendszer és a szolgáltatási csomag definiálatlansága is sok probléma gyökere. Az emberek egészségtudatossága gyenge és még mindig sok a beteljesíthetetlen illúziójuk az „ingyenes, magas színvonalú, hozzáférhető” rendszerelemekkel kapcsolatban.”
- Mit javasol, esetleg mit tehetne Ön az egészségügyi ellátás jobbítása érdekében?
B.Z. „Kiemelten fontos, hogy legyen Nemzeti Ápolási Stratégia a hiányszakmák (például az ápolók, szakápolók) gondjainak megszüntetésére, komplex program induljon az álláshelyek betöltésére, az ápolás körülményeinek javítását célzó eszközök beszerzésére. Tekintettel arra, hogy világosan láthatóak a meglévő adatokból az egyes szakterületeken, intézményekben, vagy akár területi, megyei szinten a szakdolgozók életkori adatai és ezek tendenciái, az utánpótlás kérdésében központi intézkedéseket kell tenni. Olyan keretszámokat kell kialakítani a szakképzésben, és a felsőoktatásban ápolói tanulmányokat folytató ápolóhelyekre vonatkozóan, melyekkel megfordítható a már évek óta tartó, sőt fokozódó létszámhiány. Ugyancsak fontos egy országos médiakampány indítása a jövő ápolóinak toborzására, az egészségügyi szakdolgozók megbecsüléséért, az álláshelyek betöltéséért, a szakdolgozói pálya vonzóvá tételéért, a biztonságos betegellátás megteremtéséért”.
B.E. „Magyarország GDP arányosan az egészségügyre sajnos még mindig nem költ eleget. Véleményem szerint az egészségügyben dolgozók bérrendezése a legfontosabb, ezt követően lehet beszélni további, szintén igen fontos teendőkről, például a rendelkezésre álló kapacitások optimális kihasználásáról. Mi abban hiszünk, hogy lépésről lépésre lehet a legjobban fejlődni, legyen szó egy emberről, egy nagyvállalatról vagy egy országról. Amit mindenképp kiemelnék még, az a betegedukáció fontossága. Bár az orvos köteles a lehető legteljesebb körű felvilágosítást adni a betegének az állapotáról, a kezelésről, erre azonban a jelenlegi ellátórendszerben sajnos nincsen elég idő. A háziorvosoknak kevés eszközük van arra, hogy pácienseiket egészséges életmódra sarkallják, ezért szükségesek a betegedukációs programok. A prevenció és egészségmegőrzés jegyében indított Richter Egészségváros Programunk pontosan ezt a célt szolgálja, vagyis hogy felhívjuk a lakosság figyelmét az egészségtudatosság jelentőségére, a megelőzés fontosságára. Természetesen a gyógyszerár támogatásra fordítható költségvetési források összegének emelését is nagyon fontosnak tartom, hiszen egy elöregedő társadalomban egyre nagyobb mértékű a gyógyszerfelhasználás. Problémának látom, hogy az alapellátásra egyre kevesebbet fordítunk.”
É.I. „Súlyosan téves, magukat szakértőnek kikiáltó személyek szájából rendre ismételgetett állítás az, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszer finanszírozhatatlan, teljes reformra szorul. Nem vitás, hogy minden nagy rendszer működésében lehet hibákat találni, és azokat nyilván korrigálni is kell, azonban legelőször az elégtelen finanszírozás által okozott alapvető zavarokat kell megszüntetni ahhoz, hogy az ágazat működése elfogadható mederbe kerüljön. és e folyamat kiteljesedésével adódhatnak az esetleges korrekcióra szoruló ügyek.
Az érdemi, értelmes, kiszámítható lépések elmaradása nemcsak a közbizalmat ásta alá, hanem egyúttal óhatatlanul teret nyitott olyan, nem kellően ellenőrzött ellátási formáknak, amelyek aláássák a szolidaritáson alapuló nemzeti kockázatközösség elvét, fokozva az amúgy csökkentendő esélyegyenlőtlenséget. Mindez végső soron társadalmi kettészakadáshoz vezet. Sajnos e megállapítás már nem annyira a jövő, mint egyre inkább a jelen fájdalmas realitását mutatja.”
H. Z. „Az egyik szakmai köztestület vezetőjeként osztozom az egészségügyi ellátásért való felelősségben, bár ez elsősorban a saját szakterületemre vonatkozik. Az elmúlt években a gyógyszerészi kamarának a kormánnyal való együttműködésben sikerült a gyógyszerbiztonságot szolgáló és a korábbinál költséghatékonyabb gyógyszerellátó struktúrát kialakítani, amelyben a szakember szakmailag és egzisztenciálisan önállóvá vált, és a személyes felelősségét is helyre tudtuk állítani. Ez a struktúra alkalmas lehet arra, hogy a gyógyszerész a saját lelkiismeretének megfelelően lássa el a betegeit. A soron következő feladatunk olyan szakmai és gazdasági feltételek teremtése, amelyek elősegítik, hogy a gyógyszerész szakmai lelkiismeret szerinti tevékenysége a mindennapokban általános gyakorlat lehessen, hatékonyabban segíthesse a betegek racionális gyógyszerhasználatát is.”
K. I. „Ha a nővérhiány csökkentésében, az alapellátás ügyében előrelépést lehetne elérni, a következő, a fejlődést jelentősen segítő intézkedés az infrastruktúra fejlesztése volna. Egyrészről az épületek felújítása, másrészről a korszerű műszerezettség biztosítása, a vizsgálatok ésszerű időben való elérhetőségének megszervezése. Természetesen ez is műszer és vizsgáló szakember, tehát finanszírozás kérdése. Meggondolandó olyan újabb csipszadó bevezetése, amely elsősorban az alkoholos italokra vonatkozna (amelyek számos, súlyos betegség okozói között szerepelnek), és az ebből befolyó pénzösszegek teljes mértékben a fenti fejlesztéseket szolgálhatnák.”
V.Gy. „Nincs szükség látványos nagy reformkoncepciókra, hanem következetes politikai és szakmai konszenzusra épülő szakmapolitikai apró munkát kell végezni, folyamatosan bővülő források mellett. Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy pozitív társadalmi párbeszéd alakuljon ki a társadalomban és az ágazaton belül is az egészségügy kérdéseiben. Az ápolói és orvosi hivatás kiemelt megbecsülése, valamint az ezzel párhuzamos magas etikai igény megfogalmazása és elvárása a „szürke zónák” kifehérítésével együtt, a szolgáltatási színvonal célzott, szakszerű javításával vezethetnek el a valódi megújuláshoz. A megelőzés és az egészségtudatosság javítása kiemelt ágazatközi feladattá kell, hogy váljon.”
- Milyen intézkedésekre lenne szükség, és kitől várja azok megvalósítását?
B.Z. „További halaszthatatlan kormányzati intézkedés meghozatalára van szükség annak érdekében, hogy az egészségügyi tevékenységet végző munkavállalók helyzetének javítása tovább gyorsuljon. A bérfelzárkóztatás megindítása során szerzett tapasztalatok birtokában lényeges változások következzenek be a fekvő- és járóbeteg ellátás mellett az alapellátásban és az otthoni szakápolásban foglalkoztatott szakdolgozók körében. Garanciális elemeket kell beépíteni a meghozandó rendelkezésekbe azért, hogy a béremeléseket a munkáltatók végre is hajtsák. Ez különösen az alapellátás területén okozott problémát. Az emelés mértékét és ütemezését tovább kell igazítani a mindenkori garantált bérminimum összegéhez annak érdekében, hogy az eddig elért eredmények ne értéktelenedjenek el. A társadalom, illetve a leendő ápolók megszólításában fontos szerep hárul a szakmai köztestületre, de ehhez kormányzati segítség és támogatás is szükséges.”
B.E. „Az állam szerepe természetesen kulcskérdés. Jobb munkakörülményeket és magasabb fizetést kell adni a szakembereknek az egészségügyben. Úgy gondolom, az elvándorlás legfőbb oka, ezek együttes hiánya. Mi a saját lehetőségeinkhez képest, igyekszünk különböző egészségügyi intézményeket, klinikákat, egyetemeket támogatni. Évente körülbelül félmilliárd forintot fordítunk erre. Például támogatjuk a koraszüléssel foglalkozó orvosok bérkiegészítését, vagy a drága orvosi műszerek vásárlását. Az oktatást is hasonló nagyságrendben támogatjuk, hiszen kiemelten fontos a minőségi szakembergárda képzése, a megfelelő utánpótlás biztosítása. Versenyképes tanszékeket, oktatói gárdát szeretnénk látni, ezt segítik a különböző ösztöndíjprogramjaink, elsősorban a biológia és a kémia területén.”
É. I.„A felelősség és a döntés természetesen az állam döntéshozó szervei és a parlament kezében van. A szakma, ahogy eddig, ezután is készen áll jó döntések meghozatalának előkészítésében.”
H.Z. „Ahhoz, hogy az egészségügyben a szükséges intézkedésekről és a sorrendiségükről érdemes legyen beszélni, a válságkezelés és a problémák feltárása mellett szükség lenne a célok és elvárások tisztázására is. E nélkül ugyanis az eszközökről folytatott vita nem visz igazán előre. Azonban a szakemberek és szakpolitikusok közötti vitákban sem mindig tapasztalok a célokat és a teendőket illetően konszenzust, holott ez előfeltétele lenne annak, hogy a pártpolitikai dimenziókban megnyilatkozó közszereplők és a közpolitika irányítói legalább az alapelvekben egyetértésre jussanak. Ezzel együtt, elkerülhetetlennek tartom, hogy az egészséges életvitel társadalmi szintű feltételeinek megteremtésére irányuló szellemi és anyagi erőfeszítésekbe a társadalmi, a kulturális és a gazdasági élet valamennyi szereplőjét vonjuk be.”
K.I. „Természetesen az intézkedéseket kormányszinten kellene elindítani, és a "fronton" dolgozó szakemberek bevonásával dönteni az előbbiekben említett, fontos lépésekről.”
V.Gy. „Évtizedes léptékű, nagy kormányzati támogatottságot élvező, társadalmi párbeszéd mellett alakuló, folyamatos visszajelzésekkel kontrollált intézkedés sorozat lehet eredményes. Ehhez a kormányzatnak, az egészségpolitikának, valamint a szakma és a betegek képviselőinek meg kell találniuk a hangot egymással és közös irányba kell haladniuk.”
Forrás: motesz.hu
