Az okostelefonokon az állandó online jelenlét miatt egyre jobban összemosódnak a munka és a magánélet határai – írja az MTI egy friss magyarországi felmérés alapján.
Az eNet és a Magyar Telekom reprezentatív kutatása szerint a dolgozó felnőtt magyar internetezők 86 százaléka használ okostelefont, és 78 százalékuk inkább dolgozik szabadidejében is alkalmanként a telefonján, csak munkaidőben is használhassa azt magáncélra:
- Tízből hét válaszadó szokott munkaidejében rendszeresen – legalább hetente egyszer – magánügyben telefonálni, több mint felük pedig SMS-t írni vagy olvasni, csetelni, illetve emailezni is.
- 54 százalék nem munkával kapcsolatos böngészésre, 52 százalék közösségi oldalak látogatására és 51 százalék az online híroldalak olvasására is szakít időt munkaidőben.
A munka és a magánélet összemosódásának előnye a válaszadók 71 százaléka szerint, hogy rögtön látják a beérkező e-mailjeiket, 66 százalék szerint pedig fontos ügyben online is bármikor elérhetőek kollégáik számára. Hatékonyabban oszthatják be az idejüket 44 százalék szerint, ha kis üresjárat van a munkahelyükön, foglalkozhatnak magánügyekkel, és fordítva, 36 százalék szerint folyamatosan naprakészek a munkahelyi tennivalóikkal kapcsolatban.
A hátrányokat illetően tízből öt válaszadó tapasztalta, hogy mivel okostelefonon szabadidejében is könnyen elérhető, kollégái akkor is őt keresik a problémáikkal, amikor éppen nem dolgozik. Tízből négy válaszadó pedig otthon sem tud igazán kikapcsolni, ha tudja, hogy okostelefonján munkaidőn kívül is elérhetőnek kell lennie.
A kutatás 1047, 18 évnél idősebb internetező válaszai alapján készült 2017 januárjában.
Ahogy arról korábban írtunk, gyakran gondoljuk azt, hogy jól tudunk egyszerre több dologra figyelni, de ez általában illúzió, úgyhogy egy kis önmegtartóztatás jól jöhet, és ha nem akar a strandon is a munkáján stresszelni, inkább a hullámokon megcsillanó napfényt bámulja, mint a mobilját.