Több mint egy év tárgyalás után a VDSzSz Szolidaritás aláírta a 10 százalékos műszakpótlék-emelésre vonatkozó megállapodást a MÁV Zrt.-vel, ami a budapesti igazgatóság területén lévő állomásokon szolgálatot teljesítő, műszakpótlékkal érintett munkavállalókat, vasutasokat érinti - közölte a szakszervezet az MTI-vel csütörtökön. A megállapodás a MÁV közlése szerint mintegy 1300 munkavállalót érint 28 budapesti állomáshelyen.

A VDSzSz közölte: ezeken a helyeken az elővárosi forgalom és az évek óta fennálló súlyos létszámhiány miatt a munkavállalók fokozott terhelésnek vannak kitéve. Esetükben július 1-ig visszamenőlegesen a műszakpótlék mértéke az eddigi 30 százalék helyett 40 százalék lesz.

A MÁV a megállapodásban vállalta, hogy az intézkedést 2016 végéig fenntartja. Az ezt követő években is megmaradhat, amennyiben a MÁV gazdasági helyzete megfelelően alakul, és ehhez nem is kell majd külön megállapodást kötni - közölte a szakszervezet.

A VDSzSz Szolidaritás intenzív tárgyalásokat kíván folytatni azért, hogy a műszakpótlék-emelés mielőbb minél több állomáson, csomóponton fejtse ki hatását.

A megállapodás értelmében a 230 óra feletti rendkívüli munkavégzést teljesítő összes munkavállaló alanyi jogon jogosulttá válik az egészségmegőrző programban való részvételre.

A közlemény szerint a módosítás további fontos eleme, hogy a felsővezeték-szerelő, járművezető munkakörben foglalkoztatottak jövedelme havi 15 ezer forinttal megemelkedik. Tízezer forint jövedelem-kiegészítésben részesülnek azok a felsővezeték-szerelők, akik munkakörébe nem tartozik bele a járművezetés, és ezzel csak esetenként vannak megbízva.

A szakszervezetek Kollektív Szerződés (KSZ)-módosítás keretében hozzájárultak ahhoz, hogy a rendkívüli munkavégzés eddigi éves 230 órás maximuma 300 órára emelkedjen úgy, hogy a 230 óra fölötti rendkívüli munkavégzést a munkáltató 215 százalékos pótlékkal díjazza. A növelt rendkívüli munkavégzés lehetősége a munkáltató számára csak addig áll fenn, amíg a növelt műszakpótlék hatályban marad. A MÁV a KSZ módosítása folytán vállalta, hogy a rendkívüli munkavégzésért járó díjazást minden esetben úgy alkalmazza, hogy érvényesüljön a 215 százalékos pótlékemelés hatása. Tehát míg eddig valaki 200 óra fölött, munkaszüneti napon vagy elvont pihenőnapon túlmunkát végzett, a munkáltató az Mt-re hivatkozva nem biztosította számára az emelt rendkívüli munkavégzés pótlékát. Ez a gyakorlat a megállapodással véget ért - írták.

A MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére közölte: az augusztus 31-én létrejött kollektív erejű megállapodás egyik lényeges eleme a megszakítás nélküli munkarendben alkalmazott munkavállalók műszakpótlékának 10 százalékos emelése. Ez a vasúttársaság nagy forgalmi leterheltségű fővárosi területén - 28 budapesti állomáshelyen - mintegy 1300 munkavállalót érint. Azt még nem lehet megmondani, hogy egy esetleges újabb megállapodás hogyan változtatna az érintettek körén.

A műszakpótlék-emeléssel érintett munkavállalók összes havi bérköltsége 21,6 millió forinttal nő, ami az idei év második felében járulékokkal együtt mintegy 166 millió forint többletkiadást jelent a MÁV Zrt.-nek - közölték.

A megállapodás alapján a megemelt műszakpótlékot 2015. július 1-jétől visszamenőlegesen kell alkalmazni.