Nemzetközi adatok szerint körülbelül minden 70. embert érinti az autizmus spektrumzavar, közülük azonban rengetegen élnek diagnózis és segítség nélkül. Munkát nem nagyon kapnak, noha a legtöbben kiváló munkaerők lennének – írja a HVG.

 Az autizmussal diagnosztizáltak száma évről évre nő, ennek az a legfőbb oka, hogy a szakemberek ma már jóval hatékonyabban ismerik fel jeleit, mint korábban. A modern diagnosztikai eszközök segítségével a nehezebben észrevehető, enyhébb tüneteket mutató eseteket is felismernek: ők jó eséllyel lehetnének a munkaerőpiac értékes résztvevői is.

Az amerikai Nemzeti Autista Társaság kutatása szerint hat autista felnőttből kevesebb, mint 1-nek van teljes állású, fizetett munkahelye, és ez az arány 2007 óta nem változott. Ez a jelenség nem csak a társadalomra és a családokra ró óriási terheket, de az érintettek önbecsülését és mentális egészségét is befolyásolja.

Pedig a munkahelyek befogadó szemlélettel és autizmusbarát környezet kialakításával sokat segíthetnének abban, hogy az autizmussal élők hatékony munkaerővé váljanak. Sőt, erősségeik kiaknázásával bizonyos területeken kiemelkedő eredményt érhetnek el. Ebben fontos szerepe van a számukra megfelelő pálya és megfelelő pozíció megtalálásának is.

Az autisták eltérő szociális kommunikációs készségei egy munkahelyi környezetben számos formában megjelenhetnek. Nehézséget jelenthet már maga az állásinterjú is, ahol sokszor merülhetnek fel váratlan, meglepő kérdések. Az autizmussal élők gyakran kerülik a szemkontaktust, mimikájuk és gesztusaik visszafogottak vagy éppen eltúlzottak lehetnek, emiatt kollégáik furcsának tarthatják őket.

Probléma lehet a beilleszkedés a csoportba, hajlamosak a hiszékenységre, ezért sokszor bántják, piszkálják őket. Akadályba ütközhetnek a csapatmunka területén. Az autizmussal élők számára gondot jelenthet a fizikai határok komplex szabályrendszerének betartása a különböző kapcsolatokban. Sokan egyáltalán nem szeretik az érintést, mások túlzottan közeledhetnek társaik felé.

Bármely munkahelyen számtalan komplex társas helyzet, íratlan szabály alakulhat ki. Az autizmussal élők számára az egyik legnagyobb kihívást a nem egyértelmű kommunikációs jelzések értelmezése jelenti. Érzelmeinket gyakran különböző nem verbális eszközökkel (egy pillantással, sóhajjal, arckifejezéssel, könnyekkel, eltérő hanglejtéssel) fejezzük ki. Ezek a jelek azonban sokszor nem egyértelműek, így az autisták könnyen félreértelmezhetik az adott helyzetet, emiatt akár kínos szituációkba is kerülhetnek. Előfordulhat továbbá az utasítások félreértelmezése is. Komoly segítséget jelenthet számukra, ha munkatársaik egyértelműen, szavakkal is társítva fejezik ki igényeiket, kéréseiket, illetve hasznos lehet, ha írásban is elküldik a kollégának a feladatokat, utasításokat.

Nemcsak a kéréseket, feladatokat, de a tanácsokat is könnyen félreértelmezik, előfordul, hogy kritikaként kezelik, és nehezen fogadják el. A konfliktuskezelés területén gyakrabban vannak gondjaik. A szempontváltás problémája miatt sokszor másokat hibáztatnak, nehezen helyezkednek bele a másik helyzetébe. A konfliktuskezelési készségek fejlesztése kiemelten fontos számukra.

A legtöbb munkahelyen előfordulnak olyan helyzetek, amikor multi-tasking működést várnak el a kollégáktól. Például egy meetingen egyszerre kell figyelniük, jegyzetelniük, kérdéseken gondolkodniuk, tartani a szemkontaktust kollégáikkal. Autizmussal élőknek gondot jelenthet, ha több dologra kell egyszerre odafigyelni vagy gyorsan kell szempontot váltani. Nehézségeik lehetnek a tervezés, szervezés valamint az időbeosztás területén is. Segíteni lehet őket azzal, ha egyszerre egy feladatot kell teljesíteniük, és fontos a gyakori visszajelzés teljesítményükről.

Sok autizmussal élő számol be arról, hogy a változások jelentős stresszt okoznak számukra. Megnyugtatóak lehetnek az addig ismert rutinok, megszokott, ismétlődő cselekvéssorok. Minden munkahelyen előfordulhat azonban változás, amely megjelenhet a körülményekben: egy új munkatárs vagy főnök érkezésében, egy addig ismeretlen feladatban. Az ilyen helyzetek által okozott stresszt előzetes emlékeztetőkkel, csekklistákkal, a várható helyzet pontos tervének leírásával lehet csökkenteni. Ma már léteznek olyan programok, amelyek az autizmussal élők munkáját segítő eszközöket fejlesztenek és oktatnak cégeknek.

Az erősségek kiaknázása

A problémák felismerése és kivédése mellett legalább olyan fontos az autizmussal élő munkavállalók erősségeinek kiaknázása, amely a kiváló eredményeken túl a dolgozók önbizalmának növeléséhez is lehetőséget ad.

Az autisták gyakran rendelkeznek kiemelkedő probléma-megoldó készségekkel és az apró részletekre való odafigyelés képességével. Nyugodt körülmények biztosításával sokáig képesek fokozott figyelemmel, elmélyülten és pontosan dolgozni. Kitartóak a nehéz feladatok megoldásában is, és gyakran állnak elő eredeti megoldásokkal.

A társas viszonyok szempontjából előnyös lehet, hogy rendkívül megbízhatók és őszinték. Fejlett erkölcsi érzékkel rendelkeznek, lelkiismeretesek és becsületesek. Mivel ragaszkodnak az előre megbeszéltek betartásához, ezért ígéreteiket is igyekeznek minden áron betartani. Hűségük segítheti őket abban, hogy a munkahelyi csapat oszlopos tagjává váljanak, akire mindig lehet számítani.

Számos érintett személy rendelkezik kiemelt érdeklődési területtel, amelyben nagyfokú jártassággal rendelkezik. Amennyiben munkahelyén lehetősége van érdeklődési területével foglalkozni, nem kétséges, hogy töretlen lelkesedéssel és elmélyült tudással fog dolgozni az adott témában.

Kevés elterelő inger

A hatékony munkavégzést segítheti az autizmussal élők számára a csendes, nyugodt, kiszámítható munkakörnyezet, ahol kevés elterelő inger van. Az open office típusú iroda kifejezetten frusztráló lehet nekik. Amennyiben nincs lehetőség csökkenteni a zajszinten egy hangszigetelő fejhallgató is nagy segítség lehet. A nyugalom mellett a vizuális segédeszközök tehetik még gyümölcsözőbbé munkájukat, amelyek strukturáltabbá teszik a munkafolyamatot. Ilyen lehet például a kifüggesztett napirend, feladatlista vagy akár a nagyobb feladatok lebontása részfolyamatokra és ennek vizuális ábrázolása.

A ticketing rendszerek (pl. Trello vagy Jira) különösen alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül feladatokat delegáljunk az autista munkatársak felé – akár irodában, akár home office-ban dolgoznak. A rendszerek előnye, hogy a munkavégzés követhető, transzparens, könnyen átláthatók a státuszok, valamint az értékelések is ebben zajlanak. Egy komplett projekt végigkövethető bennük, a feladat csoporttól a legapróbb feladatig.

Az is segíti a munkavállalót, ha a szüneteket, ebédszüneteket külön jelezzük, illetve a munkaidő elejét és végét pontosan meghatározzuk feléjük.

A legjobb pozíciók az autizmussal élők számára

- ipari forma- és terméktervező

- rendszergazda

- fényképész, operatőr

- videojáték-tervező

- weblap tervező

- grafikus

- programozó

- villamosmérnök

- labor technikus

- fizikus, matematikus

- statisztikus

- kertész

- könyvtári munkatárs.

Autizmus

Az autizmus az agyműködés alapvető fejlődési zavara, amely egész életen át fenn áll és eltérő működést okoz a kommunikáció, a szociális interakciók és a rugalmas viselkedésszervezés területén. Az autizmust spektrumzavarnak tekintjük, ami azt jelenti, hogy nagyon sokféle típusú és súlyosságú tünetben jelenhet meg a probléma, amely bármilyen intelligenciaszinttel társulhat. Kialakulásának oka a tudomány mai állása szerint részlegesen tisztázott. Annyi bizonyos, hogy genetikai tényezők, illetve a terhesség és a szülés alatti komplikációk befolyásolhatják kialakulását. Régóta megcáfolták továbbá, hogy a szülői nevelési stílusnak, az anyai viselkedésnek bármilyen köze lenne az autizmus megjelenéséhez.

Forrás: HVG