Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán 2014 nyara óta folynak a tárgyalások a szociális ellátások területén több ezer munkavállalót képviselő Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével. A legutóbbi találkozón a szakszervezeti témák közül a Szociális Munka Napja, az ágazati kollektív szerződés előkészítése és az anyagi megbecsülés témájában egyeztettek a résztvevők.

Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a sztrájktárgyalásokra kijelölt állami vezető az egyeztetésen elmondta, hogy ágazati számítások alapján a jövő évi – bértáblában és pótlékokban – bértöbblet jelentős, kézzelfogható béremelést eredményezhet a szociális területen dolgozók körében. Nagy szükség van az elismert és motivált szakemberekre, mert más ágazatokhoz hasonlóan, e területen is kialakult a munkaerőhiányos helyzet. Kiemelte, hogy a szociális, gyermekjóléti-gyermekvédelmi területen dolgozók munkáját ért támadásokkal, negatív sajtóértékelésekkel szemben határozottan fel fognak lépni, az ágazatban dolgozókat a továbbiakban is meg fogják védeni.

Dr. Cser Ágnes, az érdekképviselet részéről kifejtette, hogy más érdekvédőkkel szemben továbbra is a kiszámítható tárgyalások híve. Üdvözölte a bérrendezés folytatását, kiemelve, hogy az egészségügyi és szociális ágazat közötti bérkülönbséget át kell hidalni. A szakszervezete elnöke örömmel látta, hogy újabb javaslatuk került elismerésre és befogadásra, és az Országgyűlés elé – Lázár János és Balog Zoltán miniszterek előterjesztésében – javaslatként bekerült a Szociális Munka Napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, amely 93 ezer ember érintene.

Mindkét fél egyetértett abban, hogy a jövőben az ún. szakápolási központokban foglalkoztatott, egészségügyi szakképzettséghez kötött munkakörben, ám szociális ágazatban dolgozók bérezése nem maradhat el a hasonló munkakörben dolgozó, egészségügyi alkalmazottakétól.

A felek okafogyottnak ítélik egyes szervezetek ágazati követeléseit. A decemberre munkabeszüntetést hirdetők hivatalos bejelentéssel nem éltek, a sztrájkról nem kezdeményeztek egyeztetést a kormányzattal és nem folytattak tárgyalást az elégséges szolgáltatások köréről sem. Ennek alapján a Kormány a sztrájkfelhívást jogellenes és felelőtlen lépésnek értékeli.

2014 nyara óta a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottsággal tizenkét, míg a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével tizenhárom alkalommal került sor egyeztetésre. Időközben megalakult a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum, amely folyamatosan ülésezik és e szervezet tagja lett a legfőbb, országos konzultációs testületnek, az Országos Szociálpolitikai Tanácsnak.  A kormány a konzultációban hisz, fontos a párbeszéd a szociális ágazatot érintő kérdésekről is, így az egyeztetések minden szereplővel és minden fórumon tovább folytatódnak.

EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság