Palkovics László szerdán az MTI-nek nyilatkozva arra reagált, hogy a Tanítanék mozgalom szerdán sajtótájékoztatón lemondásra szólította fel őt, és felmondólevelet is készített neki. Az oktatási államtitkár a mozgalom szerdán ismertetett levelét meglehetősen méltatlannak nevezte, és kifejtette: a február óta tárgyalt ügyek jelentős részében megoldást született, illetve körvonalazódik.

Palkovics László a nyugdíj előtt álló pedagógusokkal összefüggő felvetésekre elmondta: 15 ezer olyan pedagógust, aki hét évvel van a nyugdíj előtt automatikusan átsoroltak, és 1300-an vannak azok, akik elkezdték a minősítési folyamatot, de az sikertelenül zárult. Utóbbiaknak lehetővé teszik egy egyszerűsített eljárással, hogy jövő március végéig lezárják a minősítési folyamatot és az átsorolásuk is megtörténjen.

A diákok terheinek csökkenéséről szólva kiemelte: ismerik a problémákat, a következő nemzeti alaptanterv kialakításakor erre fokozottan figyelnek, de egy működő rendszerbe nem lehet belenyúlni, hogy "innen-onnan most elvesznek öt órát".

Első lépésként - a szakemberek javaslatára - lehetőséget teremtettek arra, hogy a pedagógusok az adott tananyagtól az eddiginél nagyobb szabadsággal térhessenek el. A tananyag és az óraszám csökkentése a következő nemzeti alaptanterv feladata lesz - közölte.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy csupán egy javaslat érkezett, amely azt indítványozta, hogy a heti öt testnevelés órát csökkentsék háromra. Ezt nem kívánja minősíteni - mondta, de megemlítette, hogy egy idei felmérés szerint 78 százalékos támogatottságot élvez a heti öt testnevelés óra.

Az oktatási államtitkár kitért arra is: az oktatás-nevelést segítők idén kétszer 35 ezer forintos bérkiegészítést kaptak, jövőre átlagosan 10 százalékkal emelkedik a bérük. Hozzátette: nem csupán a bérüket rendeznék, hanem sokkal komolyabb szerepet is szánnak nekik. A tanárok egy sor feladatot nélkülük nem tudnak ellátni - emelte ki.

A szakképzés átalakításáról szólva mindenkit arra kért, hogy nézze meg, mi történik Magyarországon, a gazdaság fejlődését ugyanis egyértelműen a szakemberek hiánya gátolja. Nincs idő várni - jelentette ki.

Kitért arra is, hogy az oktatás legalapvetőbb forrásait biztosítják, a Kliknek nincs kifizetetlen számlája, a következő évi költségvetést megtervezték, az iskolák szintjén most pontosítják.

Az 58 fenntartó kifogásolásáról azt mondta, hogy eddig a túlzott centralizáció volt a probléma. Most 58 önálló jogi személyiségű, döntési kompetenciával bíró költségvetési szerv jön létre, amely alatt közvetlenül az iskola lesz, így sokkal működőképesebb modell jön létre - mondta.

Palkovics László megjegyezte: február óta minden rendezvényükre meghívták a Tanítanék mozgalmat. El kell jönni, el kell mondani a véleményüket, ő nem fél semmilyen vitától - közölte, és jelezte: november végén, december elején szakmai konferenciát rendeznek, amelynek a panelbeszélgetésére ismét meghívják a mozgalmat, illetve a szakértőit.

A magyar oktatásnak nincs olyan ügye, amelyet csak a pedagógus karral, csak az egyetemekkel vagy csak a Tanítanék mozgalommal beszélnének meg - fogalmazott az államtitkár, aki szerint az oktatás ügye konszenzust igényel, nem lehet egy szervezet véleménye alapján alakítani.