A hazai orvosi felsőoktatás krémjét gondozó szakkollégium hallgatóinak nagyjából a negyven százaléka nem Magyarországon dolgozik. Külföldön nemcsak a munkakörülmények jobbak, hanem adott esetben előbbre jutni, az üvegplafont áttörni is könnyebb. Pedig a Korányi Frigyes Szakkollégium orvosait a magyar kutató- és oktatóegyetemek katedráira szánnák – olvasható a HVG-ben.

Ami a jogászoknak a Bibó, a közgazdászoknak a Rajk, a bölcsészeknek pedig az Eötvös Collegium, az az orvostanhallgatóknak a Korányi Frigyes Szakkollégium, vagy ahogy a hallgatói becézik, a Hársfa. A SOTE 1985-ban alapított szakkollégiumában a jövő orvosgeneráció krémjét képezik, azokat, akik nemcsak itthon, de a nemzetközi tudományos életben is megállják a helyüket. Miközben rengeteg szó esik általában az orvoselvándorlásról, arról kevesebb, hogy miként bánunk ezen belül is a különösen tehetséges, kiemelt figyelmet kapott medikuselittel.

Hátrányos megkülönböztetés

A New York-i Sloan Kettering Cancer Center a világ egyik, ha nem a legjobb, daganatok kezelésére szakosodott kórháza. Itt dolgozik az 1999-ben végzett Gyurkócza Boglárka, aki a Hársfa kollégistája volt egyetemi évei alatt. Mint elmondta, semmi pénzért nem jönne haza, pedig anno esze ágában sem volt külföldön dolgozni. Őt nem a méltatlan munkakörülmények vagy a megalázóan kevés fizetés üldözte el Magyarországról, hanem az, hogy többéves hajtás és gürizés után szerinte azért nem vették fel a Szent László hematológiai osztályára, mert nő.

Pedig mindent megtett, hogy megkapja az álommunkát. Már harmadévesként tudta, hogy csak és kizárólag csontvelő-átültetéssel akar foglalkozni, „onnantól kezdve erre gyúrtam", emlékszik vissza. Szakmai gyakorlatait is ezen a területen végezte, évekig önkénteskedett a kórházban - amikor ez is kevésnek bizonyult, akkor döntötte el, hogy az Egyesült Államokban próbál szerencsét. Kint aztán minden összejött, ami Magyarországon nem. Először New Yorkban volt rezidens, 2006-tól pedig a csontvelő-átültetés fellegvárában, Seattle-ben dolgozhatott, annál az intézménynél, ahol a Nobel-díjas E. Donnall Thomas kifejlesztette az életmentő eljárást, most pedig a szakterület New Yorki-i csúcskórházában. “Itt  olyan lehetőségeim vannak, amilyenek Magyarországon biztosan nem lennének" - magyarázta. Az Egyesült Államokban nemcsak komoly pénzeket költenek a kutatásokra, de meg is fizetik az orvosokat, “nem kell a hálapénztől függenem." Magyarországon viszont valószínűleg csak egy agyonhajszolt orvos lenne, és nem foglalkozhatna azzal, “ami túlmutat az adott betegen, és kicsit előreviszi a tudományt." Elmondása szerint a Facebookról látja, hogy egykori hársfás kollégiumtársai közül mennyien dolgoznak külföldön.

A kint megszerzett tudást hasznosítják

De akad ellenpélda is. Godó Ferenc, a szakkollégium igazgatója elmondta, hogy egyre többen vannak, akik hosszabb-rövidebb külföldi munka után, már speciális készségekkel, képzettséggel felvértezve térnek haza, mert itthon akarnak dolgozni vagy oktatni. Maurovich-Horvát Pál kardiológus is többéves külföldi kutatómunka után tért haza, mint mondta, „szerettem volna egy esélyt adni annak, hogy itthon érvényesülhessek."

A szakorvos - mint sok más korányis -  több szemesztert töltött külföldön, három évet tanult Svédországban, Angliában, Németországban és az Egyesült Államokban, az egyetem befejezése után két évig pedig a Harvard egyik klinikáján, a bostoni Massachusetts General Hospitalban dolgozott kutatóként. Külföldön is az motiválta, hogy “többet szerettem volna látni és megtapasztalni, hogy mit csinálnak jobban, mint itthon, és ebből valamit hazahozni."

Pál 2006-ban végzett a Semmelweisen. Úgy saccolja, évfolyamának egyharmada él és dolgozik külföldön, ő viszont még 2010-ben, mentora hívására hazajött, és azóta a Városmajori Klinkán működő kardiovaszkuláris képalkotó kutatócsoportot vezeti. Csapata a koszorúérben kialakuló, a hirtelen szívhalálért felelős meszes lerakódások (plakkok) CT-s vizsgálatával foglalkozik, a módszer segítségével jelentősen csökkenteni lehet a szívinfarktus kialakulásának esélyét. A kutatócsoport nemcsak Magyarországon számít úttörőnek, hanem nemzetközi szinten is megállja a helyét.

Majdnem az elit fele megy külföldre

Abban, hogy a Hársfából sokan választják a külföldöt, nincs semmi meglepő. Ez nem az orvoselvándorlás gyakoribbá válásával jelent meg. A szakkollégium egyik alapfeladata ugyanis az, hogy „hallgatóink megismerjék a nyugati és amerikai egészségügy működését is" - magyarázta a szakkollégium igazgatója, ezért minden hársfásnak lehetősége van, hogy egy-két szemeszter erejéig külföldön tanuljon.

Anglia, Németország, Kanada és az Egyesült Államok a legnépszerűbb célállomások, de voltak, akik Brazíliába vagy Japánba mentek tanulni. Így nem csoda, hogy sokan nem Magyarországon találják meg a továbbfejlődés lehetőségét, tette hozzá az igazgató. Átlagosan a korányis hallgatók 40 negyven százaléka - azaz évfolyamonként 4-9 orvoshallgató - dönt úgy, hogy az egyetem után külföldön próbál szerencsét. Ez nem tűnik olyan drámai számnak, ha azt nézzük, hogy az Egészségügyi Engedélyezési Hivatal adatai szerint csak 2014-ben 948 orvos ment külföldre. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a Hársfa esetében a magyar egészségügyi oktatás-kutatás versenyképességéről van szó, hiszen a szakkollégium fő küldetése az, hogy utánpótlást biztosítson a SOTE klinikái számára.

Nagy verseny van a bekerülésért

Nem csak lózung, hogy „a Hársfába csak azok jeletkeznek, akik a legjobbak akarnak lenni". A kollégiumnak jelenleg 56 diákja van, egy évben általában 8-18 főt vesznek fel. Összehasonlításképpen, idén több mint 1800 diákot vettek fel a Semmelweisre, vagyis az összlétszám alig egy százaléka kerülhet be a Korányiba. Minden évben négyszeres túljelentkezés van, vagyis bekerülni sem könnyű, de a már felvételt nyert hallgatók sem kényelmesedhetnek el: évente kétszer is értékelik szakmai, tanulmányi eredményeiket, de a közösségi tevékenység is számít, és ha valaki a három követelmény egyikének nem felel meg, repül a szakkollégiumból.

A Hársfa főleg azért is vonzó ennyire a hallgatóknak, mert többet kínál, mint a „normál" egyetemi oktatás. Drobni Zsófia is emiatt jelentkezett, ő most lesz ötödéves, az első évtől kezdve szakkolis. Már a gólyatárborban eldöntötte, hogy jelentkezik a Hársfába, mert „fontos volt, hogy az egyetem mellett kapjak valami pluszt; mind szakmailag, mind pedig közösségileg" - magyarázta motivációit. Ilyen extra például, hogy a kollégisták félévenként 5-6 különböző előadás közül válogathatnak, ezekből minden hallgatónak minimum kettőt kell elvégeznie - az egyetemi órákon felül. Ezek főleg olyan témájú kurzusok, amik a hagyományos egyetemi oktatásba még nem kerültek be. A gólyáknak tanulás-módszertani és vitakészség-fejlesztő tréninget is tartanak, de orvosi jogról, az egészségügy működéséről is tanulhatnak a kollégisták, a felsőbb évesek pedig már komoly kutatói munkát is végeznek.

Nem ciki késő estig magolni

Persze akad olyan kollégista is, akit elsőre nem a kurzuskínálat győzött meg. Boglárka például úgy emlékszik, azért jelentkezett, mert a Hársfa messze jobb körülményeket ajánlott, mint bármelyik másik SOTE-s  kollégium (a Korányiban minden szobában ketten laknak). Aztán, ahogy elkezdődött az egyetem, rájött, hogy egy különleges közösség tagja lett. Mint mondta, „az orvosi első évében mindenki a túlélésre törekszik", de az idősebb hársfások rengeteget segítettek az újaknak. „Igazi húzóerő volt a kollégiumi közösség, itt nem volt ciki otthon maradni és késő estig tanulni" - meséli. Pedig az elejétől kezdve nagy a nyomás a szakkollégistákon, nekik már első évtől követelmény volt a TDK-zás (Tudományos Diákkör, egy oktató vezetésével végzett tudományos kutatás), de Boglárka szerint pont emiatt “mi egy lépéssel a többiek előtt jártunk."

Forrás: HVG