Két nemzetközi tulajdonú áruházlánc több vidéki egységében ezen a hétvégén úgy osztották be a dolgozókat, hogy ők a munkaidőn kívül nem tudnak részt venni a vasárnapi népszavazáson – jelezte a Magyar Időknek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. A súlyos munkaerőhiány következtében mostanra törvénytelen helyzet állt elő nem egy kereskedelmi egységben, emiatt a szakszervezet panasszal fordul a multik érdekében rendszeresen fellépő Európai Bizottsághoz.

Úgy tűnik, figyelmen kívül hagyja a magyar munkavállalók alkotmányos alapjogait több nemzetközi áruházlánc. Emiatt az Európai Bizottsághoz (EB) fordul a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), mert két nagyvállalat dolgozói is jelezték számunkra, hogy a túlórákkal terhelt munkaidő-beosztásuk miatt nem jutnak el vasárnap a szavazófülkékig – közölte a Magyar Időkkel a szakszervezet elnöke. Bubenkó Csaba elmondta, megítélésük szerint a súlyos munkaerőhiány miatt mostanra visszaélnek munkáltatói jogaikkal a nagyobb cégek.

Ez alkalommal főként vidéken jelent problémát, hogy például aki másik településről utazik nap mint nap a munkahelyére, a reggel hattól este hét óráig tartó népszavazáson a lakóhelyén nem tud majd részt venni, legfeljebb úgy, ha kockáztatja az állását. Az érintettek lapunk birtokába került munkaidő-beosztása szerint például az egyik osztrák tulajdonú láncnál jellemző, hogy vasárnap reggel hét óra és este nyolc között kell a dolgozóknak az áruházakban tartózkodniuk, ami több vidéki munkavállaló esetében biztosan kizárja a szavazáson való részvételt.

– Hajnalban indul a vonatom a városba, ahol pénztárosként dolgozom, és mivel hétvégente ritkább a menetrend, egy későbbi járattal vasárnap nem érnék be időben. Egyébként is folyamatosan túlóráztatnak, illetve átvezényelnek a láncon belül más egységekbe, gyakori nálunk, hogy egy pénztár működik négy helyett a legforgalmasabb hétköznapokon. Azért fordultunk a szakszervezethez, mert úgy érezzük, hátrányos helyzetben vagyunk – panaszolta lapunknak egy neve elhallgatását kérő, Bács-Kiskun megyei munkavállaló. Egy brit érdekeltségű hipermarketlánc alkalmazottja pedig azt közölte: kora reggeltől estig 12 órás munkaidőben, egy óra kötelező pihenőidővel osztották be vasárnapra, ennek ellenére elmegy szavazni, akkor is, ha emiatt késve érkezik aznap az üzletbe.

– A KDFSZ korában felhívta a figyelmet, hogy a munkáltatók ezen a hétvégén csökkentett nyitvatartási idővel vagy külön elrendelt munkaszüneti napokkal tegyék lehetővé, hogy minél több, vasárnapra beosztott áruházi dolgozónak legyen lehetősége részt venni a szavazáson. Sajnálatos, hogy a profit érdekében egyes multik figyelmen kívül hagyják a magyarok érdekeit, nem csupán az átlagos hétköznapokon, hanem egy ilyen sorsdöntő alkalommal is – mondta Bubenkó Csaba. Emlékeztetett: az EB a hazánkban működő nemzetközi láncok nyomására többször indított már kötelezettségszegési eljárást a kormány kereskedelempolitikai döntései miatt, ezért most a KDFSZ fordul Brüsszelhez levélben. Ebben felhívják a figyelmet azokra a jelenségekre, amelyeket az alacsonyan tartott bérek miatt a drasztikus munkaerőhiánnyal küzdő hazai kiskereskedelemben a cégek részéről tapasztalnak.

Elmondta, hogy a vasárnapi boltzár eltörlése óta a jogszabály által meghatározott éves túlórakereteket mostanra több üzletlánc esetén kimerítették a dolgozók, akiknek általában a megkérdezésük nélkül alakítják ki a több műszakos időbeosztását. – Már a diákmunkások is eltűntek az áruházakból. A munkáltatók vélhetően egyre kevésbé tudják törvényesen megoldani a működést. A karácsonyi bevásárlási szezon közeledtével ekkora forgalom mellett olyan gyakorlat várható, amely még inkább hátrányos lesz a magyar alkalmazottaknak. Az elmúlt évben a munkaügyi szempontból ellenőrzött kereskedelmi vállalkozások 80 százalékánál találtak jogszerűtlen gyakorlatot a hatóságok – fűzte hozzá a KDFSZ elnöke.

Forrás: Magyar Idők