Félrevezettek csaknem 600 dolgozót a BKV-nál: az ígéretek ellenére bezárják az Óbuda buszgarázst. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet azonnali magyarázatot és folyamatos, nyilvános tájékoztatást követel az ügyben. Az EKSZ attól tart, hiába ígérte meg a cégvezetés a garázs dolgozóinak, hogy senkit nem fognak elbocsátani, ezt sem fogják betartani – közölte Nemes Gábor elnök jelezve, egyetért egy másik BKV-s szakszervezet követelésével: a BKV felügyelőbizottsága vizsgálja ki, mi indokolta a hirtelen pálfordulást.

Egyenesen vérlázító, amit az Óbuda garázs ügyében művelt a BKV vezetése: a közelmúltban elhitette az ott dolgozó, mintegy 600 munkavállalóval, hogy egyelőre lekerült a napirendről a bezárás, sőt, nem is a teljes, hanem csak részleges zárást terveztek, de azt sem most. Ennek ellenére az igazgatótanács tegnapi ülésére a kezdés előtti utolsó órában került be a napirendek közé a teljes bezárás témája, amit azzal a lendülettel meg is szavazott a testület. Kész átverés – nyilatkozta felháborodva Nemes Gábor. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke emlékeztet: a menedzsment képviselői a közelmúltban a helyszínen azzal nyugtatták a garázs dolgozóit, hogy szó sincs teljes bezárásról, legfeljebb valamiféle vegyes üzemeltetésről, de az biztos – ígérték –, hogy senkit sem fognak elbocsátani. Ezzel szemben suba alatt döntöttek a teljes, december elsejei bezárásról, így nem csoda, ha a szakszervezet erősen aggódik az ott dolgozók miatt. Nem tudni, kivel, mi lesz, ki, hova kerül majd, s ha maradhat is a BKV kötelékében, akkor vállalható távolságba kerül-e majd a lakóhelyétől. Az ágazatban dolgozók köztudottan gyakran kora hajnalban kezdik a műszakot, ezért nem mindegy, hogy legfeljebb fél óra utazással vagy másfél óra alatt érik el a telephelyet – érvel Nemes.

Az EKSZ elnöke a vezérigazgatónak írt levélben azonnali tájékoztatást kért a részletekről, s a várható fejleményekről, az ott dolgozók sorsával kapcsolatos elképzelésekről. Nemes hozzátette: egyetért egy másik BKV-s szakszervezet követelésével: a cég felügyelőbizottsága indítson vizsgálatot az ügyben, s derüljön fény arra is, ha esetleg a hűtlen kezelése gyanúja is megalapozott.

Nemes Gábor leszögezi: a metrópótlás külső vállalkozásba adásával, a buszgarázs bezárásával az utolsó szögek is bekerülnek a BKV koporsójába, s ezzel egyértelművé vált, hogy valakik szándékosan, a közösségi közlekedésben remélt haszonért felaprózzék és maguk között felosztják a szolgáltatást.