A védőnők munkafeltételeinek javítására fókuszál az a program, amelyet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala indított el, és amelyre a norvég alap pályázatán csaknem 800 millió forintot nyert el az intézmény - közölte a helyettes országos tisztifőorvos csütörtökön sajtótájékoztatón, Miskolcon.
Kovács Attila elmondta: reményeik szerint az egészségügy egy „egészpályás letámadást hajt végre”, 2020-ig szeretnék teljesen megújítani az alapellátási rendszert, ennek egyik fontos eleme a hátrányos helyzetű térségekben dolgozó egészségügyi alkalmazottak munkafeltételeinek javítása.
Hozzátette, e szakemberek nélkülözhetetlenek az adott térségekben, ezért is koncentrálnak rájuk. A program keretében informatikai és speciális eszközökkel látják el a védőnőket.