Sokan ellehetetlenülnek anyagilag – megvonják a szociális támogatást is tőlük, mert a nyilvántartás szerint dolgoznak a szövetkezetnél, ami viszont eltűnt a pénzükkel és a milliárdos támogatással - írja a hir24.hu.

A Szolnoki Törvényszék épületénél gyülekeztek az ESZOSZ-ügy károsultjai – többtucatnyian tettek feljelentést.

Korábban írtuk: az „Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet" nevű szervezet jelentős EU-támogatást kapott, 2600 munkanélkülivel kötött szerződést, akiket a munkaügyi központ irányított a szövetkezethez, majd felszívódott a pénzzel együtt. Az ügy pikantériája, hogy a szövetkezetet a jászapáti polgármesteri hivatal címére jegyezték be, a vezetőségben fideszes politikusok, üzletemberek, polgármesterek ülnek.

Az egyik károsult azt mondta a Szoljon.hu-nak: attól tartanak, emberek tucatjainak lehetetlenül el az élete. Egyiküktől megvonták a szociális támogatást, mert még mindig úgy szerepel a nyilvántartásokban, mintha dolgozna a szövetkezetnél. Az ESZOSZ ugyanis nem intézte el a kiléptetését. Sokaknál a rezsiszámlák kifizetése is egyre nagyobb gondot okoz.

Egy nő arról beszélt a portálnak, hogy vaskos borítékot kapott – ebben benne volt minden   papírja, de azon teljesen ledöbbent, hogy a bérelszámoláson azt olvasta, hogy fizetést utaltak neki. „Én hónapok óta nem kaptam tőlük egy fillért sem, itt meg az szerepel, hogy utalták a pénzem" – mondta a nő, aki ezek után felhívta az ügyintézőt, aki csak annyit mondott: azonnal küldje vissza a dokumentumot, mert az a szövetkezet tulajdonát képezi. A nő viszont nem hajlandó aláírni a papírt, ami érthető, hiszen ezzel elismerné, hogy megkapta a bért, amit a valóságban soha nem látott.

Forrás: hir24.hu