Az ápolóké és szakorvosoké után a mentők bérét emelik - közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt a Demokratikus Koalíció közleményére reagált. László Imre, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének vezetője úgy fogalmazott, hogy „a kormány elárulta a mentősöket”: bár mától emeli az egészségügyi dolgozók bérét, a „kárpótlásból” teljes egészében kihagyta őket.

A Fidesz közleményében azt írta: „az a Gyurcsány Ferenc beszél mentőkről és béremelésről, aki nemhogy nem emelte az egészségügyi dolgozók bérét, de még el is vett tőlük” egyhavi fizetést, és tragikus állapotban hagyta maga után a mentőszolgálatot. Éveken át új mentőautót sem szereztek be - fűzték hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a polgári kormány az egészségügyi dolgozók mellett áll: eddig 300 milliárd forintot fordított a béremelésükre. A csütörtökön életbe lépett fizetésemelésekkel az ápolók bére 2019-re átlagosan hatvanöt százalékkal, a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal nő.

Leszögezték, hogy az ápolók és szakorvosok után a mentők következnek: a kormány egy külön életpályamodellt tervez nekik, az erről szóló egyeztetéseket már megkezdték az érintettekkel.

„Emellett minden idők legnagyobb fejlesztése valósult meg az Országos Mentőszolgálatnál, országszerte épülnek és újulnak meg mentőállomások, több százzal nőtt az új, korszerűen felszerelt mentőautók száma” - olvasható a közleményben.