A kormány a vasárnapi boltzár igazolására valóságos adatdzsungelt hozott létre, amiben maga is eltévedt. A lakosság döntő többsége a hét utolsó napján is vásárolna, ha tehetné – vélte Dávid Ferenc a Népszavában. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára óvott a nyugdíjrendszerbe való átgondolatlan beavatkozástól, így a „férfi 40” programtól is.

- Éles vita bontakozott ki a kormány és a szakemberek között arról, hogy a vasárnapi boltzár miatt nőtt, vagy csökkent a forgalom, illetve a foglalkoztatás. Segít eligazodni a számháborúban?

- Amikor Magyarországon még volt érdemi társadalmi párbeszéd, a felek között – igaz, hosszas vita után - gentleman's agreement, íratlan egyezség született arról, hogy a KSH adatait tekintjük mértékadónak. A hivatal számait elfogadva vitattuk meg az adóval, minimálbérrel, járulékokkal kapcsolatos témaköröket. Az elmúlt évekig fel sem vetődött a számháború kitörésének még a lehetősége sem, hiszen mindannyian a KSH kottájából „énekeltük" az adatokat. A számháború számomra nem most kezdődött, hanem a foglalkoztatási adathalászattal; mindenki másként számította be, vagy hagyta ki a közfoglalkoztatottakat, illetve a külföldön dolgozó magyar állampolgárokat. Ettől kezdve tartok attól, hogy az adatok szakmailag nem feltétlenül megalapozottak. A vasárnapi boltzár ennek a számháborúnak a folytatása. A kormány kényszeresen akar igazolni egy olyan intézkedést, amelyet minden közvélemény-kutató cég szerint a lakosság több mint 70 százaléka elutasít. A kabinet azonban ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy igazságos, jogos, a vállalkozóknak, munkavállalóknak és a társadalomnak is hasznos lépést tett. Ezért, a jelek szerint feláldozza a szakmát, feláldozza a közpénzekből finanszírozott KSH hitelességét.

- Mi a bizonyíték arra, hogy a kormány eltévedt az adatdzsungelben?

- Egyebek mellett az, hogy a kormány a 2015. március 15., vagyis a boltzár bevezetése előtti 10 hét napi és heti forgalmi átlagát veti össze a törvény hatályba lépését követő 15 hét átlagos napi és heti forgalmával. Arról nem is szólva, hogyha nem záratják be vasárnap a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltokat, akkor vajon milyen ütemben változott volna a forgalom dinamikája.

- Mi ezzel a baj?

- „Csak" annyi, hogy a január-február a karácsony utáni kiköltekezés miatt eleve alacsonyabb forgalmat jelent, míg március idusa után a húsvéti és a pünkösdi ünnepek jócskán megdobják a forgalmat, a bevételeket. Ebből levonni azt a következtetést, hogy a boltzár nem csökkentette, hanem éppen növelte a forgalmat és a bevételeket, hát… Ráadásul olyan időszakokat is összehasonlítottak, amikor még nem volt teljes az online kasszák lefedettsége a kereskedelemben, illetve amikor már ez megvalósult. Természetesen nagyon örülök a kiskereskedelmi forgalom növekedésének. Igaz, nyolc év csökkenést-stagnálást követően, rendkívül alacsony bázisról, de mégiscsak bővülésről beszélhetünk és ez mindenképpen jó. Na de csak azért összehasonlítani a teljes online kassza időszakot a részlegessel, hogy igazoljanak egy rossz döntést, szakmai baklövés. Vagy tudatos „tévedés"?

- Nem csak a számokkal áll harcban a kormányzat, de a kiskereskedelem és a kereskedelem fogalmi jelentésével is. A kettő nem ugyanaz?

- Egyáltalán nem keverhetők a fogalmak. A vendéglátás, a szálláshely-szolgáltatás és a bolti kiskereskedelem az bizony három elkülönülő kereskedelmi terület. A vasárnapi boltzár kizárólag a bolti kiskereskedelmet érinti, a másik két szakágazatot nem, így nem szerencsés összemosni. Szeretném, ha ebben a témakörben mindig hozzátennék a nyilatkozók, hogy a bolti kiskereskedelemről beszélnek. Mellesleg, aki kereskedelemről beszél, az óhatatlanul a nagykereskedelmet is bevonja ebbe a körbe. Ezzel teljes a káosz.

- A kormány szerint a szakmai előrejelzésekkel szemben nemhogy kevesebben, de mintegy 3200-al többen dolgoznak a boltzár ellenére a kereskedelemben, sőt, 4 ezer munkavállalót keresnek a cégek. Legalább ebben lehet igazság?

- Nem vitatom, hogy van munkaerő-kereslet, de én hallottam már strukturális munkaerő-feleslegről és -hiányról is. Területileg nagyon eltérő lehet a munkaerő-felesleg és a hiány. Az viszont tény, hogy 2015. februárját követően a négy fő feletti vállalkozások 2700 munkavállalót bocsátottak el.

- Erre a kormányzati válasz az, hogy elsősorban a részmunkaidős dolgozóktól váltak meg a cégek. Ez lehet mentség?

- Hadd kezdjem ott, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás az egyik legkorszerűbb foglalkoztatási forma. A fejlett országokban az aránya eléri a 20 százalékot, míg hazánkban 7-9 százalék. Ennél sokkal fontosabb, hogy a kiskereskedelemben foglalkoztatott részmunkaidős dolgozók a legvédtelenebb munkavállalók: a gyes mellett dolgozó kismamák, a nyugdíjasok és a diákok.

- Lehet, hogy így sikerült megvédeni a teljes munkaidőben foglalkoztatottakat. Ez nem elfogadható áldozat?

- A részmunkaidősök számára természetesen fájó munkahelyük elvesztése. Az úgymond megmentett teljes munkaidős dolgozók esetében pedig azt tapasztalhattuk, hogy idén március óta drámai mértékben megnövekedett a túlóra teljesítményük. A túlóra kifizetések emelkedtek, de ennek nem örülhetnek felhőtlenül a munkavállalók, mert míg a túlóra díj legföljebb 30 százalékos többletet jelent, addig a vasárnapi bérpótlék 50, a törvénymódosítás óta 100 százalékos pótlékot jelentett. Megkapták ugyan a vasárnapot a kiskereskedelmi dolgozók, de jövedelmi helyzetük romlott, munkahelyük bizonytalanabbá vált, a túlórák miatt vasárnap valószínűleg sokan nem kirándulni viszik a családot, meg vendéglőbe, hanem igyekeznek kipihenni a hétközi irgalmatlan hajtást. A kereskedelem - mint a nemzetgazdaság legnagyobb foglalkoztatója - mindettől függetlenül igyekszik talpon maradni és lehetőség szerint fejlődni.

- Mennyire rajzol átfogó képet ez a számháború a kiskereskedelem egészéről?

- A kép korántsem teljes, hiszen csak a négy munkavállalónál többet foglalkoztató vállalkozások szerepelnek a statisztikákban. Legföljebb becslésekre hagyatkozhatunk, de az biztos, hogy az a kisvállalkozó, akinek több boltja volt és vasárnap nem állhat a pult mögé az alkalmazottja, kénytelen inkább a családot mozgósítani. Arról sem sokat tudni, mi történt az éjjel-nappal nyitva tartó boltokkal, ahol 22 óra és hajnali fél 5 óra között szintén csak a tulajdonos, vagy családtag szolgálhatja ki a vevőket. Azt hiszem, ebben a szférában is inkább létszámcsökkenésről lehetett, lehet szó és nem bővítésről. Nem lepődnék meg, ha egy erre irányuló felmérés akár ezres nagyságrendben tárna föl elbocsátásokat. Az adófizetők pénzén fenntartott intézményeknek az is feladata lenne, hogy például erről a szegmentumról is hiteles adatok lássanak napvilágot. Némi fogalmat lehet alkotni a helyzetről, ha figyelembe vesszük a Balatoni Szövetséget alkotó több tucat település polgármesterének közlését, hogy a boltzár óta a tóparti kisboltok 10-15 százalékos forgalom csökkenést könyvelhettek el és még nincs vége a szezonnak. Ebben szerepet játszott az is, hogy hiába kérték a kormányt, hogy legalább a főszezonban mentesítsék a boltokat a vasárnapi nyitva tartás tilalma alól. A vállalkozók nem tudnak felhalmozni a nyári szezonban annyi tartalékot, hogy ősztől tavaszig megtarthassák az alkalmazottjukat. Azt sem tudjuk, hány ember veszítheti el emiatt a munkáját. A települések pedig természetesen elesnek egy jelentős iparűzési adóbevételtől, amit a saját céljaira fordíthatnának.

- A kormányzat azt ígérte, a szezon végén kasszát csinál a vasárnapi boltzár hatásairól. Szavakban nem zárkózott el az esetleges korrekciótól sem. Ismerve a kormányzat ígéret-beváltó gyakorlatát, mire számít?

- Háromesélyes a dolog. A legrosszabb, hogy elhiszik a saját kozmetikázott számaikat és marad minden a régiben. Ennél egy fokkal pozitívabb változat, ha valós adatok alapján teszi közzé a gazdasági kormányzat a március óta eltelt időszak tapasztalatait, akár a saját szemszögéből is. A legjobb az lenne, ha a kormány a valós adatokat a vasárnapi boltzárat ellenző és támogató munkavállalói és munkaadói érdekképviseletekkel közösen, egy szakmai fórum keretében értékelné. Ez esetben mód nyílhat a szükséges korrekciók megfogalmazására, esetleg a szigorú boltzárlati törvény hatályon kívül helyezésének kezdeményezésére. Ám egyelőre azt látom, hogy a kormányzat nem kíváncsi sem a szakszervezetek, sem a munkaadói érdekképviseletek véleményére.

- A vasárnapi boltzár hivatalos indoka egyebek mellett az volt, hogy a kisvállalkozásokat támogatják az áruházak rovására. Ebből lett valami?

- Igencsak vegyes az eredmény. Ráadásul a nagy üzemanyag-forgalmazó társaságok egyre több töltőállomásán nyíltak meg olyan boltok, amelyek természetesen vasárnap is nyitva tarthatnak. Köztük a 25 százalékban magyar államit tulajdonban lévő Mol kútjainál is. Nagyjából minden kapható, amire vasárnap hirtelen szükség lehet: péksütemény, tej, felvágott stb. Nem is drágák ezek az üzletek. Az olajtársaságok fantáziát láttak a vasárnapi nyitva tartásban. Ezek a hálózatok nem az áruházláncoknak, hanem éppen a kisboltoknak lesznek nagyon kemény versenytársai. A VOSZ elsőként hirdette meg a népszavazást a boltzár ügyében.

- Megmozgatja ez a kérdés az embereket?

- Szerintem a boltzár feloldását szorgalmazó kezdeményezés érdekli az embereket és az ellendrukkereknek az a rossz hírem, hogy mire sor kerülhet a népszavazásra, már éppen elég tapasztalata lesz mindenkinek a vasárnapi zárva tartás hátrányairól. Remélem, hogy ebben az ügyben a társadalom mondja ki a végső szót és hamarosan ismét szabadon vásárolhatunk a hét utolsó napján.

- Ha már szóba került a népszavazás. Van egy újabb referendum téma: a férfiak nyugdíjba vonulásának lehetősége - a nőkhöz hasonlóan - 40 év munkaviszony után. A VOSZ támogatja a szakszervezetek és egyes ellenzéki pártok népszavazási kezdeményezését?

- A vasárnapi boltzár népszavazási kezdeményezése is bizonyítja, hogy a VOSZ és én magam is pártoljuk ezt a véleménynyilvánítási formát. Ám a nyugdíjak kifizetésének biztonsága, jövője egészen más dimenzióba helyezi ezt a kérdést. Az ősbűn az volt, hogy a második Orbán-kormány bevezette a nők 40 év munkaviszonya után a nyugdíjba vonulás lehetőségét. Hogy ennek mi lehet a vége? Hadd emlékeztessek arra az időre, amikor a Bajnai-kormány gazdasági kényszerűségből megszüntette a 13. havi közszolgálati javadalmazást, a nyugdíj-korhatár fokozatos emelése mellett döntött és kínok, keservek közepette kivezette a 13. havi nyugdíjat. Az Orbán kormány 2011-ben a korhatárt – egyébként helyesen, a nemzetközi trendekhez igazodva – évjáratokhoz igazítva 65 évben szabta meg. Nem túl megfontoltan és kevés empátiával kisöpört jó néhány nyugdíjelemet: a korengedményes, illetve korkedvezményes, valamint a szolgálati nyugdíjak rendszerét. Ennek mondott ellent, hogy beemelt egy igazságtalan, diszkriminatív, irracionális elemet a rendszerbe: megvalósította a „nők 40" programot. Jelzem, az érintett nők elmentek, elmennek nyugdíjba, majd jelentős részüket a korábbi munkáltatójuk - szakzsargonnal szólva - azonnal „visszafoglalkoztatja". Nagyjából 150 ezer nő élt a lehetőséggel és ez hat év alatt, a 2016-os költségvetést is beleszámítva, 800 milliárdos kiadást jelent a nyugdíjkasszának. Ezzel alaposan megcsapolta a nyugdíjalapot a kormány. Az intézkedés munkaerő-piaci hatása szintén káros, hiszen a visszafoglalkoztatással az itthon maradt fiatalok elől zárják el a munkavállalási lehetőségeket. Az aktív munkavállalók derékhada, főleg a fiatal diplomások és szakmunkások a lábukkal szavazva elmentek külföldre a boldogulásukat keresni, de járulék-befizetéseikkel már nem a hazai Nyugdíjbiztosítási Alapot gazdagítják. Ma Magyarországon van egy rugalmatlan, merev nyugdíjrendszer. Azzal egyetértenék, hogy az emberek dönthessenek és korhatár alatt is elmehessenek nyugdíjba, de akkor jelenősen csökkentett összeggel kellene számolniuk. A korhatár alatti nyugdíjba vonulást nem szabad kedvezményezni. Minden egészséges (munkaképes) nőt és férfit arra kell ösztönözni, hogy esélyeit mérlegelve igyekezzen sokáig a nyílt munkaerő-piac szereplője maradni. Szerintem a szakszervezetek és az őket támogató ellenzéki pártok átgondolatlanul bedobták a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának ötletét, figyelmen kívül hagyva, hogy ez 2017-től újabb legalább 200 milliárdos kiadást jelentene a nyugdíjkasszának, egyre kevesebb járulékfizető mellett. Ez évente már 400 milliárdos többlet nyugdíjfizetési kötelezettséggel járna, csak a 40 év után nyugállományba vonulók miatt. Ezért sem a VOSZ, de én személyesen sem támogatom az ötletet. Vállalva a népszerűtlenséget és az interneten nem kifejezetten dicsérő bejegyzéseket, azt mondom, ha kiírják, elmegyek a népszavazásra és nemmel fogok voksolni.

- Az ellenzéki pártok miért állhattak a szakszervezetek mellé?

- A Jobbiknak semmilyen költségvetés-, nyugdíj- és egészségügyi kassza készítési gyakorlata nincs, és úgy látom, nekik semmi sem drága. Az MSZP-nek ezzel szemben sok keserű tapasztalata lehet. A szocialistáknak tudniuk kell(ene), hogy a nyugdíjalapot nem lehet időről-időre meglékelni, a szisztéma egyes elemeit tilos ide-oda rángatni. Egyetlen számot nem lehetett hallani sem a kezdeményezőktől, sem a támogató pártoktól, hogy ez az ötlet mibe fog kerülni. Ha a szakértők már most arra figyelmeztetnek, hogy az évszázad közepére akár be is dőlhet a magyar nyugdíjrendszer, akkor nem tűnik jó ötletnek további terhelése. A „férfi 40" programot le kell venni a napirendről és inkább azon kellene gondolkodni, hogy felmenő ágban hogyan lehet visszavonni (kivezetni) a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjjogosultságát. Ez azt is jelenti, hogy aki ezzel a jogával élt, attól természetesen nem szabad visszavenni. Nagyon sajnálom, hogy az MSZP minden szakmai megfontolást mellőzve felült erre a vonatra. Ha bevezetnék, akkor újabb forrásokat kellene bevonni, ami a járulékok emelését is magába foglalná és ezt a munkavállalóknak és a vállalkozásoknak kellene előteremteni.

- Látva a menekülteket „megélhetési bevándorlóknak" maszkírozó kormányzati hecckampányt, nem lehetne a beözönlő, gyakran jól képzett emberekből pótolni a kivándorolt százezreket?

- Első lépésként a kivándorlást kellene fékezni. A jól képzett értelmiségieket és a magasan kvalifikált szakmunkásokat legalább az ígéret szintjén biztatni kellene az uniós átlaghoz közelítő bérekkel, ötéves távlaton belül. A hazai gazdaság potenciálját látva ez csak a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésével képzelhető el. Ma a munkáltatónak 100 ezer forint bruttó bér 128,5 ezer forintjába kerül, miközben a munkavállaló csak 65,5 ezret kap kézhez. Ez azt jelenti, hogy csaknem 50 százalékos az adóék. Óriási. A megoldás tehát nem a radikális bruttó béremelés, mert azt nem fogja bírni a vállalkozói szféra, hanem a vállalkozói és munkavállalói elvonások mértékének érzékelhető csökkentése. A „Gyere haza, fiatal!" program meghirdetése előtt talán azt kellett volna fölírni a falakra, hogy „Maradj itthon, fiatal!" Persze a jelszó önmagában kevés, és mint tudjuk: „törődni csak tettekkel lehet". A menekültek közül bizonyára sokan fognak végleg Magyarországon maradni. Az itt rekedt egészséges és motivált személyek munkaerő-piaci integrációját központi eszközökkel kell segíteni. Ha lehet, akkor az ún. hiányszakmák felé kell őket orientálni. Ma már nem számolhatunk a határon túli magyarok ideáramlásával, mert ők is legfeljebb az átszállás miatt állnak meg Budapesten. Egy öregedő, fogyatkozó népességű országnak - amely egyszerre küzd a ki– és bevándorlás összes nehézségével – meg kell ragadnia a lehetőséget, hogy rendkívüli helyzetben és szokatlan körülmények között, de részben pótolható a tartósan külföldre távozott magyar szakemberek hiánya.

Forrás: Népszava

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ