A magyar társadalombiztosítás jogszabályi története 125 évvel korábbra nyúlik vissza. A betegségi kötelező biztosításról szóló első magyar törvényt 1891-ben hozták és a rákövetkező évben lépett hatályba. (Magyarország idősorrendben a harmadik állam volt Európában, amely törvényben mondta ki a betegség esetére kötelező biztosítást!) Először csak a Budapesti Kerületi Pénztár működött, kezdetleges körülmények között. A fejlődés, bár nem volt töretlen, megállíthatatlannak bizonyult. Megépült a 12 emeletes Fiumei úti székház, majd szintén a Fiumei úton a Magdaléna Baleseti Kórház, rendelők, egészségügyi intézmények egész sora.


1942-ben így emlékeztek meg a kötelező biztosítás bevezetéséről. „Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a magyar betegségi biztosítás az általa nyújtott szolgáltatások időtartama, sokszínűsége és mértéke tekintetében a világ bármely államának betegségi biztosításával felveszi a versenyt.” (A magyar társadalombiztosítás ötven éve – Az Országos Társadalombiztosítási Intézet kiadványa, 1942.)

Bármilyen hihetetlen, a társadalombiztosítási intézmények gyökerei egészen az 1470-es évekig nyúlnak, de valódi szervezeti megjelenésének az 1870-es évet tekinthetjük. Ekkor jött létre, majd 1884-ben át is alakult az Általános Munkás Betegsegélyező- és Rokkantnyugdíjpénztár, amely a 20. század elejétől a szolgáltatásokat már a saját gyógy-intézményeiben biztosította. Később aztán újabb biztosító pénztárak jöttek létre.

A 1907. évi XIX. törvénycikk egyesítette az összes betegbiztosító intézetet az Országos Munkás-betegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztárba. (Ekkor a betegsegélyezés havi összegét a kereset három százalékában, a nyugdíjjárulékot pedig négy százalékban állapították meg.) 1907-ben hozták létre a biztosítótársaságok állami felügyeleti szervezetét, az Állami Munkásbiztosítási Hivatalt.

Az 1900-as évek elején a mezőgazdasági munkásságnak, illetve a falusi lakosságnak nem volt biztosítása. Ingyenesen csak életveszély esetén részesültek ellátásban. A Tanácsköztársaság idején egy majdnem teljes (mivel nem terjedt ki a munkaadókra) és ingyenes, alanyi jogon járó beteg- és balesetbiztosítás kiépítését kezdték meg. A költségeket az állami büdzséből kívánták fedezni. Az összeget az önkormányzattal rendelkező Országos Munkásbiztosító Pénztár kapta volna.

A Tanácsköztársaság bukása után visszaállt a korábbi rendszer, megszűntették az Országos Munkásbiztosító Pénztárt, sőt, az Állami Munkásbiztosítási Hivatalt is. Sokáig húzódott a biztosítási jogszabályok egyesítése, de végül 1928-ban létrehozták az Országos Társadalombiztosítási Intézetet (OTI). Ennek központi és helyi szerveinek működését a munkaadókból és a munkavállalókból paritásos alapon összeállt választmányok (önkormányzatok) ellenőrizték, de konkrét ügyekben is dönthettek. (Az OTI rangját, társadalmi súlyát jelzi, hogy központi választmányának elnökét az államfő nevezte ki.)

A betegbiztosítás teljes körűvé vált, a fogpótlás kivételével kiterjedt a fogászati ellátásokra is. A 75 százalékos táppénzt és az egyes gyógyászati segédeszközök juttatását viszont a pénztár anyagi viszonyaitól tették függővé. A mezőgazdasági munkásságra azonban mindez nem terjedt ki, így biztosítás nélkül maradt 1,3 millió ember. 1928-ban megalakult a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) és az OTI mellett megmaradt a MÁV, a Magyar Posta és a hajózás betegbiztosító intézete.

Az OTI a kötelezettségeit a befizetett járulékokból, saját vagyonából, illetve ezek kamataiból fedezte. Ezek kiegészítésére az állam évente adóbevételeinek bizonyos százalékát, a jövedéki termékek (dohány, szesz, stb.) és a szerencsejáték hasznának meghatározott hányadát a társadalombiztosítási intézeteknek adta át. (Állami érdeknek tekintették ugyanis a minél kiterjedtebb biztosítást, hiszen ennek hiányában a betegkezelési költségek végső soron a szegényellátással az államot terhelték.)

A betegbiztosítás egész rendszere felett az 1927. évi XXI. törvény értelmében a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium, majd a Belügyminisztérium gyakorolta a felügyeletet. A társadalombiztosítási ügyekben pedig egészen 1950-ig külön bíróságok ítélkeztek.

A II. világháborút követően a társadalombiztosítás intézményrendszere még egy ideig köztestületként, önkormányzatokkal működött. Még 1945-ben kiterjesztették a szociális védelmet és ellátást a mezőgazdasági munkásokra is, de egy 1947-es rendelet viszont a parasztok jelentős részét kizárta a társadalombiztosításból.

1948-ban megkezdődött az OTI-n kívüli biztosító társaságok felszámolása, államosítása, vagyonuk átadása az OTI-nak. 1950-ben a betegbiztosító intézetek egészségügyi intézményeit az állam vette át. Megszűnt az OTI is és feladatkörének megmaradt területeit a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Intézet (SZTK) és decentralizált szervei vették át, a biztosító társaságok szanatóriumai pedig a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságához kerültek.

A nyugdíjak, a járulékok és egyéb segélyek folyósítására 1953-ban létrehozták az Országos Nyugdíjintézetet, majd helyette 1964-ben a SZOT Nyugdíjfolyósító Főigazgatóságot és helyi szerveit. 1957-ben a termelőszövetkezetek tagjai automatikusan biztosítottak és nyugdíjra jogosultak lettek.

1972-ben az egészségügyi törvény kimondta, hogy a betegellátás alanyi jogon jár minden magyar állampolgárnak. (Többek között a rendszerváltás után ezért is beszéltek koraszülött jóléti államról.)

1989-ben a TB-alapok leváltak a központi költségvetésről. 1993-ban azért, hogy a járulékfizetők civil kontrollként ellenőrizhessék az általuk befizetett pénz sorsát, létrehozták az Egészség-, illetve a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot, majd 1998-ban megszűntették. Megszűntették az alanyi jogon járó biztosítást, szűkítették a betegellátást (pl. ingyenes csak a foghúzás lett). Csökkentették az állami támogatást, illetve a működést biztosító vagyontárgyakat visszatartottak.

1997-ben megváltozott a nyugdíjrendszer, 1998-ban hárompilléres lett: állami, továbbá önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári. Ez utóbbit 2012-ben aztán lényegében felszámolták.

Az új Alaptörvény 2011-ben gyakorlatilag megszűntette az önálló társadalombiztosítást és a helyét az állami kötelezettségvállalás vette át. Megelőzően a járulékok fizetésével a biztosított állampolgár társadalombiztosítási jogviszonyt („biztosítási szerződést”) létesített a TB-vel és ezért megfelelő szolgáltatásra tarthatott igényt, amelyet akár perelhetett is. 2012-ben azonban a változás szerint a járulékot adó váltotta fel, ami közvetlen ellenszolgáltatás nélküli állami bevétel, nem tartozik hozzá későbbi jogosultság, ellentétben a korábbi TB-járulékkal. Az állam tetszés szerinti, persze, az éves költségvetésben meghatározott összeget használhat fel az egészségügyi ellátás, illetve a nyugdíjak fedezetére. (Ami lényegében azt jelenti, hogy nincsen elkülönített nyugdíjkassza, illetve egészségbiztosítási alap.)

Törvény mondja ki, hogy különadót lehet kivetni a szociális biztonságra, a testi és lelki egészséghez való jog érvényesítése, valamint az egységes állami nyugdíjrendszer fenntartása érdekében. (Ez elvben felhatalmazást adhat a nyugdíjak megadóztatására is.) A befolyt összeget azonban akár csak részben kaphatja meg a társadalombiztosítás (hiába ezen a jogcímen vetették ki ezt a különadót) és törvény mondja ki, hogy az így befizetett összeg megfizetése társadalombiztosítási ellátásra jogosultságot nem keletkeztet.

A társadalombiztosítás intézményrendszerét is gyökeresen átalakították. Az államigazgatási koncentráció folyamatában elsőként az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság megyei igazgatóságai szűntek meg, beolvadtak a megyei kormányhivatalokra, majd egy ez évben született, 1312/2016. (VI. 13.) számú kormányhatározattal felszámolják az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat is. Ez utóbbi jogutódlással az Emberi Erőforrások Minisztériumába történő beolvadással szűnik meg. Érdekesebb a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság helyzete. A kormányhatározat 1. g.) pontja szerint ez az intézmény névváltoztatással Nemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatalként működik, amely átveszi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pénzbeli ellátásokkal, baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatait. Ugyanakkor a kormányhatározat 1. o.) pontja szerint a Nemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatal jogutódlással – a Magyar Államkincstárba történő beolvadással – megszűnik.

Tiltakoztak az érintett szakszervezetek, köztük a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége is a nyilvánosságra hozott állásfoglalásában és vitatták a döntést szakmai körökben is. (Az állampolgárok véleménye nem ismert, közvélemény kutatás, konzultáció, társadalmi vita nem volt ez ügyben.) Hiába, a már megváltozott értelmű társadalombiztosítás önálló, 125 éve kiépült saját, a története folyamán több-kevesebb autonómiával működő intézményrendszere egy tollvonással megszűnt. Csak reméljük, hogy az ország, az állampolgárok érdekeit szolgáló döntés született.

Várnai Ferenc
a KSZSZ korábbi főtitkára

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ