Teljes mértékben elutasítja a Nemzeti Pedagógus Kar által készített etikai kódexet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Petíciót is indítottak ellene.

Petícióval tiltakozik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Nemzeti Pedagógus Kar által készített etikai kódex tervezete ellen, amely többek között a tanárok magánéletével és megjelenésével kapcsolatban is tartalmaz irányelveket, sőt, a pedagógusoktól a kiégés elleni küzdelmet és az Alaptörvényhez való hűséget is elvárnák.

A PDSZ már korábban kiadott egy közleményt, amely szerint a kódex szellemisége a pedagógust „önálló értékrend nélküli, iránymutatásra szoruló végrehajtó vazallusnak tekinti", ami szemben áll azzal, akit alkotó értelmiséginek neveznek, és aki nélkül „nincs kilábalás a közoktatás mély válságából". A szakszervezet szerint a kódex meghatározásai nem elég pontosak, a követelmények pedig a személyes szabadságba ütköznek, vagy teljesen idegen a mai iskolától.

Az országos választmány egyhangú döntéssel utasította el az etikai kódex tervezetét, és számítanak a többi szervezet hasonló reakciójára is - áll a petícióban. Annak érdekében azonban, hogy megtudjuk mit gondol az „átlagember", on-line petíciót indítunk. Ebben arra kérjük az aláírókat, hogy csatlakozva a PDSZ állásfoglalásához, utasítsák el a „korbács és szájkosár" kódex tervezetét! - írják.