Májustól további segítséget nyújt a kormány a megváltozott munkaképességűek nagyobb arányú foglalkoztatásához. A korábbi munkáltatói járulékkönnyítések és eszközbeszerzési hozzájárulások megmaradtak, azonban e hónap elejétől az állam már a képzési költségeket is átvállalja. Emellett eltörlik a rehabilitációs ellátás mellett folytatott keresőtevékenység munkaidőkorlátját – írja a Magyar Idők.

Nagyot lépett előre hazánk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, akiket május elseje óta két újabb támogatás is segít. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Idők kérdésére közölte: májustól kibővítették a támogatásokat, már nemcsak a munkahelyi eszközbeszerzésre, átalakításra, járulékkedvezményre jár pluszpénz, hanem a megváltozott munkaképességűek képzését is finanszírozhatják.

Továbbra is megmarad az álláshelyek költségtámogatása, a munkáltatónál a megváltozott munkaképességű bérköltségének 75 százalékát, nonprofit cégnél pedig az egészét átvállalja az állam. A foglalkoztatásukból adódó többletköltség (helyiség átalakítása, eszközbeszerzés, munkába járás) egészét támogatja az állam.

Szintén fontos változás május elseje óta, hogy a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását a munkavállaló oldaláról nézve jelentősen elősegítheti, hogy a rehabilitációs ellátás mellett folytatott keresőtevékenységnek már nincs munkaidőkorlátja. Eddig ugyanis az ellátás folyósítása mellett heti húsz órát lehetett dolgozni. Az ellátás csak akkor kell megszüntetni, ha a jogosult jövedelme három egymást követő hónapban meghaladja a minimálbér 150 százalékát.

Támogatási szerződést az idén 348 akkreditált munkaadóval kötöttek, jelenleg közel negyvenezer megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak, legtöbbjüket Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kormányzati pénzek mellett uniós forrás is jut a megváltozott munkaképességűek integrálására: a Társadalmi megújulás operatív programból 13,7 milliárd forint, amelynek köszönhetően képzésben és elhelyezkedést segítő szolgáltatásokban részesülhettek az érintettek.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya 2011-ben mindössze 18 százalék volt, tavaly már 25 százalékuk töltött be valamilyen állást. Igaz, még mindig le vagyunk maradva a 40-50 százalékos uniós átlagtól, azonban a kormányzati intézkedések tovább ösztönözhetik ennek a rétegnek a munkaerőpiaci aktivitását. A szakértők szerint megoldást jelentene a távmunka nagyobb arányú elterjedése, amely az akut munkaerő-piaci problémákat is részben orvosolná.

A teljes értékű otthoni munkavégzés elterjedésével ugyanis nagyobb arányban lehetne bevonni többek között a kismamákat, valamint a megváltozott munkaképességűeket. Előbbi csoport foglalkoztatottsága az uniós szinthez képest rendkívüli lemaradásban van hazánkban: míg Hollandiában 75 százalékuk dolgozik, addig nálunk 8,7 százalékuk.

Forrás: Magyar Idők