Az ellenőrzések alapján a munkáltatók egyre inkább betartják a hőséggel kapcsolatos óvintézkedéseket - közölte a Fővárosi Kormányhivatal.

A közlemény szerint munkavédelmi akcióellenőrzést tartottak a Fővárosi Kormányhivatal munkatársai a harmadfokú hőségriasztás miatt. Elsősorban olyan munkahelyeket ellenőriztek, ahol a munkavállalókat közvetlenül éri a hőség, de zártterű munkahelyeken is jártak.

A munkavédelmi ellenőrök 48 munkáltatónál történt ellenőrzésből mindössze három esetben tapasztaltak kisebb hiányosságokat, például a védőital helytelen tárolását, vagy a nem megfelelő pihenőidő és pihenőhely biztosítását.

Olyan kirívó, súlyos munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrzések során nem tapasztaltak, amely bírság kiszabását tette volna indokolttá - tették hozzá.

A pozitív példák között megemlítették, hogy volt olyan munkáltató, aki a szabadban dolgozó munkavállalói részére 30 faktoros naptejet is biztosított, más a munkarend átszervezésével próbálta elkerülni, hogy munkavállalói hosszabb időt töltsenek a napon, úgy, hogy egy órával hamarabb kezdték és korábban is fejezték be a munkát - áll a közleményben.