Az alábbi írással azokra a vélekedésekre szeretnék reagálni, amelyek az utóbbi hónapokban a sztrájkokkal kapcsolatosan megjelentek a sajtóban és a közösségi médiában, illetve fel szeretnék vetni néhány olyan kérdést, amellyel eddig a szakírók nem, vagy alig foglalkoztak. A témával kapcsolatban több tisztázó írás jelent meg mostanában, mint például Kártyás Gábor‌¹, vagy Schnider Marianna‌² írásai, valamint bizonyos alapműveltséggel ebben a kérdésben már mindenki rendelkezik, mégsem felesleges néhány kérdésben elmélyülni. Tapasztaljuk, hogy sokszor a jog sem igazít el, homályban hagy fontos kérdéseket, amelyekben azután legtöbbször a bíróságnak kell állást foglalni, a bíróságok döntései pedig további kérdéseket szülnek...

A cikk az OTKA K109830 sz., A munka változó világa (Munkajog és munkahelyi gyakorlat) c. kutatás alapján készült.

Néhány alapkérdés

A sztrájknak nincs a jogban rögzített meghatározása, így a köznyelvi értelmezés mellett az 1989. évi VII. törvény a sztrájkról (a továbbiakban Sztv.) segít értelmezni azt, mit nevezhetünk sztrájknak. A köznyelvi meghatározást a Magyar Értelmező Kéziszótár tartalmazza, eszerint a sztrájk „A munkának tömeges, szervezett megszüntetése gazdasági vagy politikai célok kivívása végett.” ³

A legteljesebb definíciót a KSH alkalmazza, amely szerint „A dolgozók egy vagy több csoportja által kezdeményezett időleges munkabeszüntetés annak érdekében, hogy kikényszerítsék valamilyen követelésük teljesítését, illetve ellenállásukat fejezzék ki valamivel szemben, így nyilvánítsák ki sérelmüket, esetleg más dolgozókat támogassanak követeléseikben vagy szolidaritást vállaljanak azokkal sérelmeikben.” ⁴

Ebből következően a sztrájk fogalmi elemei a következők:

• Dolgozók hajtják végre;
• Ideiglenes munkabeszüntetést valósít meg
• Szervezett
• Követelések elérésére, ellenállás vagy szolidaritás kifejezésére irányul. ⁵

Az Sztv. első szakasza (1) bekezdése szerint „A dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására - az e törvényben meghatározott feltételek szerint - megilleti a sztrájk joga.” Ebből következően a jog nemcsak a szakszervezeteket, mint a dolgozók érdekképviseletét, hanem a dolgozókat magukat illeti meg, valójában a munkavállalók koalíciójának szakszervezeti minősége a sztrájk szempontjából érdektelen‌⁶. Vegyük észre azt is, hogy a köznyelvi fogalommal szemben a törvény alapján politikai célokért nem, csak gazdasági és szociális érdekek biztosítására lehet sztrájkot szervezni.

Hogy mit takar a munkajogból egyébként konzekvensen kihúzott „dolgozók” fogalom, azzal kapcsolatosan az állampolgári jogok országgyűlési biztosa már 2009-ben az Alkotmánybírósághoz fordult, a válaszul született AB határozat szerint‌⁷ azonban a sztrájk kezdeményezésére és az abban való részvételre jogosultakat általánosságban tartalmazó „dolgozók” kifejezés megfelelő, miután magában foglal minden foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban munkát végző személyt.

A fenti, a KSH által használt meghatározás kifejezetten rögzíti a más dolgozók támogatása érdekében folytatott sztrájk esetét, amely az Sztv. 1. § (4) bekezdése alapján a szolidaritási sztrájk, amelyet csak szakszervezet szervezhet: „A szakszervezeteket megilleti a szolidaritási sztrájk kezdeményezésének joga. Szolidaritási sztrájk esetén az előzetes egyeztetés [2. § (1) bekezdése] mellőzhető.”

Az előzetes egyeztetés mellőzése természetes következménye ennek a helyzetnek: a szakszervezet a sztrájkkal támogatását fejezi ki, nincsenek önálló követelései, így nem is kell azokról senkivel tárgyalnia. A szolidaritási sztrájkkal kapcsolatosan semmilyen más előírást a törvény nem tartalmaz (például bármilyen időtartamú lehet), ugyanakkor erre is vonatkozik az együttműködési kötelezettség, illetve abban az esetben, ha a munkáltató alapvető szolgáltatás nyújtásával foglalkozik, a még elégséges szolgáltatás biztosítására vonatkozó összes szabály. (Vagyis ha olyan munkáltatónál hirdetnek szolidaritási sztrájkot, amely még elégséges szolgáltatás nyújtására kötelezett, azt szolidaritási sztrájk esetén is biztosítani kell.)

Az Sztv. megkülönböztet még egy sztrájk-fajtát, a figyelmeztető sztrájkot, amelyet azonban nem nevez meg ezzel a kifejezéssel. A törvény előírja, hogy a kollektív munkaügyi vita megjelenése után 7 napig tárgyalásokat kell folytatni a vitás kérdés rendezéséről, ezt egyeztetésnek nevezi. A 2. § (3) bekezdése szerint az „... egyeztetés ideje alatt is egy alkalommal sztrájk tartható, azonban ennek az időtartama a két órát nem haladhatja meg.” Ezt az esetet hívja a köznyelv figyelmeztető sztrájknak‌⁸. Mint a szövegből is következik, a figyelmeztető sztrájk időtartama két óráig terjedhet, de természetesen lehet rövidebb is. Ezzel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy a bírósági gyakorlat az „egy alkalommal” fordulatot szó szerint értelmezi, tehát, ha egy vitában például az egyik szakszervezet szervezett már egy figyelmeztető sztrájkot, akkor a vitában részes másik szakszervezet vagy munkavállalói csoport 7 napon belül jogszerűen már nem szervezhet egy másikat, akkor sem, ha esetleg a résztvevők köre különbözne az első figyelmeztető sztrájk résztvevőinek körétől.

Miután a 7 napos tárgyalási időszak betartásának döntő jelentősége lehet a sztrájk jogszerűségének kérdésében, tisztázni kell, hogy az mikor kezdődik. A gyakorlatban két megoldás fordul elő, amely a későbbiekben megakadályozza, hogy vitassák a 7 nap kezdetét. Az egyik, ha a szervezők írásban bejelentik az ellenérdekű félnek (aki lehet a munkáltató, de lehet valamely más szerv vagy szervezet, amely hatalommal rendelkezik az adott kérdésben meghozandó döntésben, például egy munkáltatói érdekképviseleti szövetség, vagy a kormány, illetve annak valamely szerve), hogy kollektív vitát kezdeményeznek. A másik megoldás, hogy a sztrájkhelyzetet, vagy magát a sztrájkot jelentik be, de annak időpontja csak a 7 napos tárgyalási időszakon túli lehet, amennyiben nem figyelmeztető sztrájkról van szó. (Mint láttuk, figyelmeztető sztrájkot a 7 napos időszakon belül lehet tartani.)

A sztrájk kezdési időpontjának a bejelentésére vonatkozóan nincs konkrét törvényi kötelezettség, ugyanakkor ez az együttműködési kötelezettségnek - amelyet a törvény a sztrájk idejére is előír - egyes jogértelmezések szerint‌⁹ a része. A korábbi bírósági gyakorlat ezt az értelmezést nem támasztja alá‌¹⁰, viszont a bíróságnak a törvény 2010. decemberi módosítása óta nem volt módja alkalmazni azt a szakaszt, miszerint a sztrájk jogellenes, ha az együttműködési kötelezettségnek a felek nem tesznek eleget, miután nem fordultak hozzá ilyen kérelemmel. Ma nem tudhatjuk, hogy egy eljárásban mit mondana erről a bíróság, de miután a bírósági tananyag szerint a sztrájkot az együttműködési kötelezettség jegyében be kell jelenteni, várható, hogy a jövőben a bíróságok ehhez a kérdéshez szigorúbban viszonyulnak.

A még elégséges szolgáltatásra vonatkozó szabály

A törvény 2010. decemberi módosítása alapvetően megváltoztatta a jogalkalmazást a még elégséges szolgáltatásra kötelezettek körében, nevezetesen egy olyan sztrájkot tartottak, amely mindenben megfelelt a szabálynak, annak ellenére, hogy 1989 és 2014 között évi átlagban 4-5 ilyen sztrájkra került sor.‌¹¹

A módosítás szerint, ha nincs törvényben rögzítve a még elégséges szolgáltatási szint, illetve a felek erről nem állapodtak meg, a bírósághoz kell fordulni ebben a kérdésben, amely 5 napon belül nem peres eljárásban határoz. Ezt a 4. § (3) bekezdés a következőképpen tartalmazza: „A még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit törvény megállapíthatja. Törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni; ebben az esetben a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit.”

Ebből következően a sztrájkot tilos megkezdeni, ha nincs törvényi szabály, megállapodás vagy jogerős bírósági döntés. A még elégséges szolgáltatás mértéke legitim meghatározásának hiánya esetén a sztrájk nyilván jogellenes, bár a jogalkotó nem változtatott azon a megfogalmazáson, hogy „...csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja.” Kissé profán megfogalmazásban, jogellenes a sztrájk, ha nem tudjuk, mi a még elégséges szolgáltatás, és ezért nem tudjuk ezt biztosítani sem, vagy ha tudjuk, de nem biztosítjuk.

Mint ismeretes, két olyan terület van, ahol a törvényi szabályozás megszületett eddig, a személyszállítás és a postai szolgáltatások‌¹². E szabályok betartásával, illetve betarthatóságával kapcsolatosan erős kétségeket lehet megfogalmazni‌¹³, ugyanakkor a személyszállításban a törvénymódosítás óta történt egy sztrájkban, a Miskolci Tömegközlekedési Vállalatnál azt láttuk, hogy a szolgáltatási szint olyan magas, hogy a sztrájk nyomásgyakorló jellege nem érvényesül. Ennek következtében a szabály nem felel meg annak a követelménynek, hogy ki kell elégíteni a lakosság legalapvetőbb szükségleteit, és nem szabad hatástalanná tennie a sztrájkot.

Ami a megállapodás kérdését illeti, a szabálynak ez a része „üres”, miután amíg nyitva van a bírósági eljárás lehetősége, addig a munkáltatónak nem lehet érdeke a megállapodás létrejötte, amivel megnyitja a jogszerű sztrájk előtt az utat. Ugyanakkor a jogalkotó és a Kúria is úgy tesz‌¹⁴, mintha ez a gyakorlatban lehetséges eset lenne, az alsó fokú bíróságok pedig ezekben az eljárásokban bekérik az egyeztetésekről szóló jegyzőkönyveket, mintegy bizonyítandó, hogy a felek komolyan tárgyaltak, de – sajnos – nem egyeztek meg. Vagyis a gyakorlatban két eset van: a még elégséges szolgáltatás tartalmát vagy a törvény, vagy a bíróság állapítja meg.

A bíróságnak e feladatával kapcsolatban a jogászok általában azt a problémát vetik fel, hogy ez azért idegen a bírósági feladatoktól általában, mert a bíróság hatásköre jogviták eldöntésére terjed ki, ez esetben pedig érdekvitában (kollektív vitában) való döntésről van szó‌¹⁵. A magam részéről vitatom ezt az álláspontot, ugyanis a még elégséges szolgáltatás megállapítására vonatkozó eljárás a szó klasszikus értelmében nem érdekvita. Itt nem a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeiről, a munkafeltételek alakításáról, egy majdan alkalmazandó, a munkavégzést szabályozó norma megalkotásáról van szó, hanem a sztrájk technikai feltételeinek megállapításáról. Vagyis a kérdés nem különbözik attól, mintha például a tűzvédelem fenntartásáról, vagy a rongálások megakadályozásáról vitatkoznának, csak itt harmadik személyek szempontjait kell figyelembe venni. Egy példával élve: a bíróság nem azt dönti el, hogy mennyi legyen a bérnövekmény (érdekvita), amiért a sztrájk folyik, hanem azt, hogy a sztrájk alatt milyen feladatokat kell elvégezni (technikai kérdés).

Két olyan körülmény van, amely miatt könnyen „belekeveredik” ez a kérdés a kollektív vita fogalmába. Egyrészt, a korábbi, megállapodásos szisztémában a felek – hibásan – maguk tekintették ezt az eljárást a vita részének, és taktikai fegyverként alkalmazták a kollektív vita tárgyában (a munkavállalók gazdasági és szociális érdekei) zajló tárgyalásban. Másrészt, a munkaügyi bíróság hatáskörébe való utalás és a Pp. szabályainak alkalmazása tovább erősíti azt a látszatot, hogy a bíróság érdekvitában dönt, amikor a még elégséges szolgáltatást megállapítja.

Felmerül a kérdés, hogy akkor végül is mit tesz a bíróság ebben az esetben. Véleményem szerint a még elégséges szolgáltatás megállapítása a jogalkotás fogalomkörébe tartozik, azaz a bíróság működésétől ez az eljárás nem azért idegen, mert a bíróság általában jogvitában jár el, hanem azért, mert a bíróság nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó. A bíróság jogalkotói tevékenysége két momentumot tartalmaz: egyrészt, el kell döntenie, hogy az adott munkáltatónál kell-e biztosítani a még elégséges szolgáltatást és másrészt, el kell döntenie, mi legyen az.

Az első kérdésben a bíróságot alig köti valami, a belátására van bízva, hogy miként mérlegeli az adott szolgáltatást, illetve annak hiányát. Ha a bíróság úgy látja, hogy a szolgáltatás hiánya bármilyen szempontból veszélyezteti a társadalmat és annak tagjait, aránytalanul elnehezíti az életvitelt, illetve nem helyettesíthető, akkor úgy dönt, hogy a még elégséges szolgáltatásra szükség van. Ebben a döntésben a bíróságnak ugyanazok a hétköznapi ismeretek állnak rendelkezésére, amelyek bárkinek, ezért a sztrájkban érdekelt felek alapos érveléssel hatékonyan tudják befolyásolni a bírósági döntést.‌¹⁶ A 2011 óta e tárgyban született bírósági döntéseket‌¹⁷ az érintettek és az érdeklődő közvélemény is többnyire megelégedéssel fogadta.

A még elégséges szolgáltatás tartalmának megállapításában a bíróságnak sokkal nehezebb dolga van, különösen, hogy a szolgáltatásról magáról általában nem rendelkezik releváns ismeretekkel (a közoktatásról is csak azért, mert valaha a bíró is volt iskolás). Ennek következtében a döntéshozatalban az érdekeltek ismereteire szorul (szakértőt is igénybe vehet), és döntést csak akkor hoz, ha a felektől részletes és célzott kérelmet kap.

A még elégséges szolgáltatásról szóló áltárgyalások és a fogalmak keveredése

Mint említettem, meglátásom szerint, amíg a sztrájkkal támadott fél (munkáltató, munkáltatói érdekképviselet, kormány stb.) számíthat arra, hogy a sztrájkot szervezőket belekényszerítheti a bírósági eljárásba és ezzel jó esélyt teremthet ahhoz, hogy a sztrájkot nem kezdik meg a következő fél-egy-két évben, addig valódi tárgyalásokat a még elégséges szolgáltatásról nem folytat. A jelenleg előkészítés alatt álló akciók esetében is ennek megfelelően viszonyulnak a felek a kérdéshez: nem tudok róla, hogy a közoktatásban bárki bárhol tárgyalna erről a kérdésről‌¹⁸, holott két sztrájkbizottság is működik és egy sztrájkbizottság nélküli sztrájk van készülőben.

Az eddig lezajlott akciók és eljárások alapján a közalkalmazottakat foglalkoztató ágazatokban a következő - kissé töredezett - logikai láncolat rajzolható fel:

1. Egy ágazatban alakul egy sztrájkbizottság, amely az egész ágazatra nézve követeléseket fogalmaz meg
2. A sztrájktörvény alapján a kormánnyal folynak tárgyalások, mivel a munkáltató nem határozható meg, a vitás kérdésekben egyébként is a kormány az illetékes, vagyis az érdekvitában a partnerek a kormány és a sztrájkbizottság
3. A még elégséges szolgáltatás megállapítása érdekében a sztrájkbizottság tagjai a bírósághoz fordulnak
4. A kérelemben kérelmezettet kell megjelölni, a kormányt jelölik meg, ezt a bíróság elfogadja
5. A bíróság megállapítja a még elégséges szolgáltatást
6. A sztrájk az egyes munkáltatóknál folyik
7. A még elégséges szolgáltatást a munkáltatóknak kell biztosítani a sztrájkot szervezőkkel együttműködésben, a munkáltatók képviselői azonban az eljárásban nem vettek részt
8. Ha nem biztosítják a még elégséges szolgáltatást, jogi szankcióval sújthatók a sztrájkot szervezők és végrehajtók (jogellenes a sztrájk), a kormány és a munkáltatók nem.

Az 1995-ös országos pedagógussztrájk idején komolyan felmerült az a kérdés, hogy a kormány és a vele tárgyaló Pedagógusok Szakszervezete megállapodhat-e a még elégséges szolgáltatásról. Egyértelmű válasz született: nem‌¹⁹, a sztrájkban résztvevőknek a munkáltatókkal kell erről megállapodni, mivel a sztrájk a munkáltatónál folyik és a még elégséges szolgáltatást a munkáltatónak kell biztosítani. Ennek következtében a kormány és a PSZ közös ajánlást adott ki a még elégséges szolgáltatásról és ezzel igyekezett megkönnyíteni a helyi tárgyalásokat: akkor megállapodások garmadája született. A jogi helyzet e tekintetben semmit nem változott: a kormány ma sem munkáltató, ezért hatáskör hiányában nem állapodhatna meg a még elégséges szolgáltatásról akkor sem, ha akarna. De természetesen nem akar, hiszen a bírósági eljárást taktikai fegyverként használja.

Hogy a bíróság befogadta – és feltehetően minden hasonló esetben befogadja majd – azt a kérelmet, amely a kormányt jelöli meg kérelmezettnek, részben annak köszönhető, hogy maga sem óhajtja tisztázni, milyen döntéshozatali eljárást oktrojált rá a törvény, részben pedig annak, hogy technikailag nem lehet kezelni azt a helyzetet, amelyben az ágazat összes munkáltatója kérelmezett.

Annak a bírósági végzésnek, amely a sztrájkbizottság kérelmére, a kormány kérelmezetti státusa mellett születik, milyen jogi relevanciája van a munkáltatókra nézve, akik önálló jogi személyek? Gondolom, semmilyen, a munkáltatók semmilyen minőségben nem vettek részt ebben a folyamatban. Így a helyi sztrájkbizottságokra hárul az a feladat, hogy az egyes munkáltatókkal a bíróság döntését meg- és elismertessék és annak végrehajtására őket rávegyék. Ilyen körülmények között talán nem csoda, de kirívóan igazságtalan, hogy a még elégséges szolgáltatás elmaradásának következményei kizárólag a sztrájkolókat sújtják és senkit nem foglalkoztat az a probléma, hogy ez a helyzet a munkáltatók magatartásának következménye is lehet.

Tegyük fel...

Tegyük fel, hogy a sztrájkbizottságok és a kormány között a sztrájkok hatására, a tárgyalások eredményeképp születik megállapodás. Jelen pillanatban ennek a megállapodásnak a műfaja sem tisztázott. Az időközben megváltozott Munka törvénykönyve már nem tartalmazza azt a szabályt, hogy a sztrájkmegállapodás kollektív szerződés erejű megállapodásnak minősül. Ezért ha a kormány olyan megállapodást köt, amelynek betartásához nem elegendő a saját hatásköre, további lépések nélkül nem keletkezik jogi garancia annak végrehajtására (jelzem, akkor sem, ha a saját hatáskörén belül vállalt a megállapodásban kötelezettséget, de tegyük fel, hogy azokat egyszerűen végrehajtja). A helyzet analóg az érdekegyeztetésben létrejövő megállapodásokkal: ezeket sem védi a jog abban az értelemben, hogy bírósághoz lehetne fordulni a be nem tartásuk miatt.

Ennek következtében megállapodás esetén is könnyen előállhat az a helyzet, ami a még elégséges szolgáltatásról szóló megállapodás esetében ma is fennáll: csak akkor köti a munkáltatókat, ha sikerül jogszabályban – adott esetben leginkább kormányrendeletben – kötelezni őket a végrehajtásra.

Sajnos még nem tartunk itt, de ezen a problémán azért is el kellene gondolkodni, mert ezzel együtt a békekötelem is megszűnt: a munkavállalók/szakszervezetek bármikor hirdethetnek egy következő sztrájkot azokban a kérdésekben is, amelyekről már megállapodtak.

Megjelent a kiut.eu-n.