Több mint két évtized után hagyta ott a szakszervezeti világot. Részint saját elhatározásból, részben azért, mert a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöki posztjára – derült égből villámcsapásként – tavaly nem választották újra. A tanulság? Gaskó István a 168 óra cikkében elmondta: „a szakszervezeti mozgalomban a hazudozás a napi megélhetés eszköze”. Ő pedig az Auditól a százezres éttermi számlákon át a munka törvénykönyvéről szóló megállapodásig mindent ma is ugyanúgy csinálna. És baloldali embernek tartja magát.

– Hogy ébredt? Hivatalosan ez az első szabadnapja. Tegnapi hatállyal lemondott a Liga elnöki tisztségéről.

– Nem ébredtem túl jó szájízzel. Szoknom kell még az érzést, hiszen huszonöt évig dolgoztam a szakszervezeti mozgalomban.

– Klasszikust idézve: nagy „bölény" szállt ki.

– Amikor a miniszterelnök használta ezt a kifejezést, annyit akart mondani, hogy az ellenzéki kerekasztal szereplői közül ma mindössze ketten vagyunk a közéletben. A bölény az én értelmezésemben ritka állat. Az elmúlt huszonöt évben a kollégákkal együtt sikerült jelentőssé tenni a Liga és a VDSZSZ szerepét, erre büszke vagyok.

– Szűk egy év alatt nagyot fordult a világ. Most búcsú a Ligától, tavaly pedig a VDSZSZ-től: egyedüli indulóként a voksoknak csak 37 százalékát kapta, miközben azt nyilatkozta, a körülményekhez képest az elmúlt időszak volt pályafutása legsikeresebb négy éve. Akkor miért nem választották újra?

– Ma sem értem a történtek minden elemét. Akik a Ligában, a VDSZSZ-ben ellenem fordultak, jó kollégáim voltak, néhányan a barátaim, összejártunk családilag. És egyszer csak érzem a hideg tőrt a hátamban. A Ligába átszivárgott ez a módszer. Egy társelnök azzal vádolt, hogy jogosulatlanul írtam alá a kormánnyal a bérmegállapodást, ami nem igaz. Az a társelnök, aki ezt hozta fel ellenem, ő volt a legmarkánsabb támogatója az aláírásnak.

– Azon is kiakadtak, hogy szerintük ön jogszerűtlenül delegálta a feleségét az Erzsébet-programokat működtető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumába.

– Az sem igaz, hogy a feleségem volt, amikor a döntés megszületett.

– Semmilyen szorosabb kapcsolatban nem álltak?

– Munkatársi kapcsolatban voltunk.

– Mikor lett a felesége?

– Ez a magánügyem. Nem sokkal utána.

– Akkor érti, mi a gond. Nem érezte, hogy legalábbis nem elegáns őt delegálni?

– Éreztem, de éppen ezért a legkorrektebbül intéztem, egyesével felhívtam a társelnököket. Az nem tisztázott, hogy megtörtént-e végül az írásos szavazás.

– Az elnökségi tagok szerint az ön későbbi feleségének delegálásáról a Liga elnöksége annak idején döntést „sem elnökségi ülés keretében, sem írásban, sem távkonferenciára alkalmas kommunikációs eszköz igénybevételével nem hozott".

– Megengedem, hogy így történt, de a szándékom megvolt rá. Ő felkészült ember, pedagógus, szociológus, jogász, nincs más, aki jobban értene ehhez. Egyébként egy 2014-es eseményről beszélünk, senki nem szólt azóta, hogy nem volt szabályos a delegálás.

– A VDSZSZ-ben százezres éttermi és szállodaszámlákat is a terhére rónak. És ott az autóügy. Láttam, tényleg gyönyörű az Audi, amiből kiszállt...

– Tetszik?

– Szép. De nem gondolt arra, hogy harmincmilliós helyett megteszi egy feleolyan drága is?

– Hölgyem, ha egy alapítvány azt mondja, hogy itt van x forint, ebből vegyetek három autót, mert másra nem lehet költeni, akkor úgy döntöttünk, megvesszük. Akik most vádaskodnak, akkor azt mondták, vegyek még drágábbat.

– Erre volt a szakszervezetnek a legnagyobb szüksége?

– Egy alapítvány adománya volt, direkt erre a célra.

– Csak 30 milliós Audira költhette?

– Adott 50 milliót három autóra.

– Megtiltotta az alapítvány, hogy öt tízmilliósat vegyenek, és így több ember tudja a szakszervezet érdekében használni?

– Akkor ez nem merült fel, a VDSZSZ-szövetségben minden vezetőnek volt autója. Nem hibáztam. Ráadásul testület hozta a döntést.

– És muszáj volt a legjobb szállodában aludni, a legjobb étteremben vacsorázni?

– Miért mondja, hogy a legjobb étterem? Volt már ott?

– Nem. Rendben, csak az egyik legjobb étterem. Nem érzi, hogy 175 ezer forintot, máskor 110 ezer forintot otthagyni a Pampas Argentin Steakhouse-ban enyhén szólva túlzás?

– Ha ott vagyunk tízen, akkor nem.

– A fogyasztásokról készült tételekből az látszik, hogy csak két személy evett az étteremben, a volt kollégái állítása szerint.

– Ilyen nem történt. És előfordult, hogy azok is ott voltak a Pampasban, akik ezt most a szememre vetik.

– Nem gondolja, hogy a pénzköltésben nagyobb önmérsékletet kellett volna tanúsítani?

– Nem. Hét évet vetnek a szememre, miközben korábban senki nem mondta, hogy valamivel baj van. Nem érzi, hogy a hajánál fogva előrángatott vádaskodások ezek? Miközben a költések nagy részében ők is részt vettek, a számlákat pedig a szervezetben jóváhagyták.

– Mindebből mit lát a vasutas? Hogy százezreket költenek a szakszervezet pénzéből.

– A tagok tagdíjához nem nyúltunk.

– Nyilván az a pénz is a szakszervezet előrejutását szolgálta volna.

– Persze.

– És mit profitált a vacsorából a szakszervezet?

– Fontos emberekkel vacsoráztam, akik döntéseket befolyásolhattak, tanácsot adhattak.

– Például?

– Nem hatalmaztak fel, hogy elmondjam.

– Még a végén kiderül, hogy ön is Habony Árpáddal vacsorázott...

– Rajta kívül sok ember van még, akinek van szava. A VDSZSZ és a Liga nulláról indult. Ma, ilyen idézőjelben vett pazarlás után, a leggazdagabb szervezet Magyarországon.

– Ha ennyire megerősödtek, miért nem sikerült eredményesebben tárgyalni a munka törvénykönyvének és a sztrájktörvénynek a módosításáról?

– Figyeli egyébként a folyamatokat, vagy csak előugrik a világ valamelyik sarkából, és kérdez?

– Miért, ön szerint sikerült?

– Az új Mt.-ről 2011 őszén tárgyaltunk, az előterjesztett indítvány ötven százalékban megváltozott. Tudja, mekkora dolog ez az Orbán-kormánynál? Most kacag ezen?

– Igen, mert a hat konföderációból így is csak három írta alá 2011 év végén a megállapodást. Amely szinte minden szakértő szerint a legnagyobb csapást hozta a munkavállalókra.

– És ezt a leghangosabban én mondom. De a választás az volt, hogy vagy aláírjuk az ötven százalékban megváltozott javaslatot, vagy a kormány eredeti indítványa megy a parlament elé.

– Felszalámizták a szakszervezeteket.

– A Liga sajnálkozott, hogy nem volt ott minden konföderáció, de ez nem ért nekünk annyit, hogy mi se üljünk le. Az MSZOSZ pedig bejelentette, a távol maradók véleményét is képviseli. Ezért kell azt mondani, hogy Gaskó elárulta a többit?

– Akkoriban egy délelőtt megegyezett a miniszterelnökkel arról, hogy a vasutasok megkapják az ötmilliárdos Cargo-pénzt, két nap múlva pedig nevét adta a megállapodáshoz, amiből talán többet is ki lehetett volna hozni, ha összefognak és a kormány nem tudja felmutatni, hogy önök hárman legitimálták a megállapodást.

– De az MSZOSZ-es Pataky Péter nem kapott semmit, akkor ők miért írták alá?

– Állítólag azzal érveltek, hogy még mindig jobb ott lenni. Ön szerint ez bejött?

– Be. Ráadásul minden ellenkező híreszteléssel ellentétben erről nem egyedül döntöttem, a Liga Tanács egyetértett. Az eredeti törvényjavaslatban nem volt szakszervezetitisztségviselő-védelem, munkaidő-kedvezmény a tisztségviselőknek, a munkáltató nem adhatott kedvezményt a szakszervezeteknek, nem vonták volna le a szakszervezeti tagdíjat és a szakszervezetek nem képviselhették volna jogvitában a tagokat. Így ma nem beszélhetnénk szakszervezetről.

– Ön a sztrájk mestere, miért nem szervezett nagyobb tiltakozást, miért nem mentek el a falig?

– Elmentünk. Az aláírás után elmondtam: minden pillanatot arra használunk fel, hogy a kifogásolt elemek megváltozzanak a munkavállalók javára.

– És semmi nem történt.

– Hölgyem, ahhoz háttér kell, és támogatottság, az emberek pedig a saját érdekükért nehezen állnak ki! Korábban pedig tíz törvényt módosított a kormány úgy, hogy nem egyeztetett velünk. 2010 karácsonya és szilvesztere között a sztrájktörvényt úgy módosították, hogy ellehetetlenítették a sztrájkot.

– Vadsztrájk?

– Javaslom önnek, hogy vigyen ön embereket vadsztrájkba!

– Ez nem az én szakmám.

– De nem is az enyém, hogy törvénytelen sztrájkba vigyem őket. Én, aki a Gyurcsány-kormány idején gördülő sztrájkokat szerveztem. 2011 tavaszán elmondtam, hogy Orbánék pofátlanul kormányozzák az országot.

– A kormányfő viszont akkoriban azt mondta önről: amikor Gaskóval találkozik, tudja, hogy „nem egy másik párttal vagy külföldiek zsoldjában álló szervezettel tárgyal", a magyar nemzet iránti elkötelezettségét nem lehet kétségbe vonni. Imponált?

– Politikai nyilatkozat volt.

– És építette az „őfelsége szakszervezete"-képet.

– Ez ellen ordít minden tény. Ezek után is a Liga volt a legaktívabb tiltakozásszervező. 2011 őszén például félpályás útlezárásokat szerveztünk az Mt.-tárgyalás idején.

– Orbán Viktor válogatott a szakszervezetek között, és a Liga mindig beleesett a szórásba. Szolidaritást mutathatott volna.

– Mutattam is, mondtam, engedjük ide az Autonómokat is. De az ő akkori vezetőjük és a kormány között sajtóbeli ordítozások voltak. Magyarországon a szakszervezetek együttműködésének legfőbb szószólói mi voltunk. Nyolc évig küzdöttünk egy ernyőszervezetért.

– És az Autonómok nem akarták.

– Akkor miért nem rá akasztják az antiszolidáris jelzőt? A Liga kiemelkedett, 2005 után 105 szakszervezet lépett be hozzánk, a versenytársak viszont nem azt mondták, hogy ügyes, hanem hogy antiszolidáris.

– Ott volt a Kossuth téri tüntetésen?

– Nem, de a médiában figyeltem, felemelő volt.

– Ami a szakszervezetek kritikája is.

– Egyetértek. A szakszervezeti mozgalom gyengélkedik, nem hitelesek a vezetők.

– Ebben érez felelősséget?

– Természetesen.

– Mivel magyarázza?

– Elég sok kontraszelektált vezető emelkedett ki.

– Ez aztán az önkritika!

– Nem egyedül voltam szakszervezeti vezető az elmúlt huszonöt évben. A szakszervezeti mozgalomban is rövid távon gondolkodnak, mint a politikában. Arra törekednek, hogy túléljék a következő választásig. A mozgalom iránt újra bizalmat kell teremteni, ehhez erőt mutatni, sikeresen akciózni.

– Felkérték a Liga Akadémia Alapítvány kuratóriumi elnökének. Mi a feladata?

– A szakszervezeti tisztségviselők képzése.

– Mennyit kap érte?

– Megőrülök, megint ez izgatja! Semmit!

– Marad a 4,4 milliónyi búcsúpénz.

– Az jár, igen. Miért ilyen kicsinyesek? Két évtizedig dolgozik valaki egy munkahelyen, nem lehet azt mondani, hogy kudarcsorozat volt, a körülmények között a Liga legsikeresebb húsz éve volt, és akkor kapok bruttó négymilliót. A Magyar Hírlapnál is a fejemet követelik.

– Kiesett a pikszisből a jobboldalon is?

– Baloldali ember vagyok. A klasszikus szociáldemokrata értékeket tekintem követendőnek. A Ligában vállaltuk: sehova nem tartozunk, ezért mindenki támad minket.

– Csak félreismerték a kollégái?

– Inkább az ellenfeleim, a szakszervezeti versenytársaim. A szakszervezeti mozgalomban a hazudozás a napi megélhetés eszköze.

– Búcsúzóul még lehazugozza őket?

– A VDSZSZ-ben hónapokon át azt mondták, hozzányúltam a pénzhez, miközben a leggazdagabb szervezetté tettem az elmúlt húsz év alatt. A konföderációk azt hazudták, megvettem a tagszervezeteiket, a Nemzeti Üdülési Alapítványban pedig akadályozom az érdemi munkát. A Ligában meg azt, hogy nem az elnökségi határozatnak megfelelő bérmegállapodást írtam alá a kormánnyal. Amikor ez kiderült, akkor határoztam el, hogy kiszállok. Ez egy hazug világ, és ezért tart itt.

Forrás: 168 óra