Nem csoda, hogy egyre több magyar költözik Londonba, hiszen az EU leggazdagabb régiója az Egyesült Királyság fővárosában található, miközben Magyarország nagyobb része – a hét NUTS2 régióból négy – a legszegényebbek közt szerepel. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben Belső-London nyugati felében majdnem tizenháromszor akkora volt az egy főre jutó GDP, mint Észak-Magyarországon vagy az Észak-Alföldön. Ez a két magyar régió az EU tíz legszegényebb területe közé tartozik, ahol az uniós átlag alig több mint negyven százalékát termelik meg az emberek. Nem sokkal jobb a helyzet a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön sem: az egy főre eső GDP az uniós szint felét sem éri el, és a húsz legrosszabb közt szerepel – írja a Világgazdaság.

A szegény magyar területek leginkább román és bolgár régiókat előznek meg. (A második legszegényebb EU-s régió jogilag egy francia terület: Mayotte az ország tengerentúli megyéje.) Ez nem meglepő, hiszen ezek az országok maradnak el leginkább a fejlett nyugati államoktól, és az elmúlt években Lengyelország utolérte hazánkat a fejlettség terén. A jelentős regionális különbségek Magyarországon arra is rámutatnak, hogy az EU-források sem tudják igazán csökkenteni az egyenlőtlenségeket az országon belül.

Magyarországon csak egyetlen régió van, ahol jobb az élet, mint egy átlagos EU-állampolgáré. Közép-Magyarországon az uniós átlag 107 százalékát termeli meg egy ember, igaz, erre kevésbé lehetünk büszkék, ha Prága 173 vagy Pozsony 186 százalékos adatára tekintünk. A leggazdagabb húsz régió között ott van a pozsonyi az előkelő hatodik helyen, Prága pedig a kilencediken. Az Eurostat szerint a második legfejlettebb magyar régió a Nyugat-Dunántúl, ahol kissé 70 százalék feletti a teljesítmény, vagyis Közép-Magyarországon kívül mindenhol jóval alacsonyabb az egy főre jutó GDP hazánkban, mint az EU-átlag.

A legújabb cél az, hogy Magyarország utolérje Ausztriát, ám ez egy ideig biztosan nem valósul meg. Az osztrákok egy főre jutó GDP-je az EU-átlag 127 százaléka, Magyarországé pedig 68 százalék volt 2014-ben. Közgazdászok szerint ahhoz is nagyon hosszú évtizedek kellenek, hogy egyáltalán megközelítsük az EU átlagos teljesítményét, a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank azonban 25 év alatt utol szeretné érni Ausztriát.

Forrás: Világgazdaság