Több mint 71 ezer magyar munkavállaló megy a szomszédba, és csak 6,7%-uk marad munka nélkül – írja a Metropol.

Négy év alatt megduplázódott az Ausztriában dolgozó magyarok száma: az osztrák foglalkoztatási szolgálat (AMS) adatai szerint tavaly több mint 71 ezer magyar vállalt munkát az országban, míg 2011-ben ez a szám nem érte el a 35 ezret sem.
 

Második helyen

Ugyanebben az időszakban átlagosan 26 százalékkal nőtt a külföldi munkavállalók száma Ausztriában, vagyis ezt jóval meghaladta a kint dolgozó magyarok számának növekedése. A magyarhoz hasonló, száz százalék körüli vagy nagyobb mértékben nőtt a szlovák, a szlovén, a bolgár, a román és a szerb munkavállalók száma is 2011 és 2015 között, de még így sem közelítik meg az ausztriai magyar alkalmazottak létszámát. A csaknem 616 ezer külföldi munkavállalónak több mint 11,5 százaléka magyar volt tavaly, míg 2010-ben még csak 5,8 százalékot képviseltek. A magyar alkalmazottak tábora  ezzel a második legnagyobb Ausztriában a mintegy 91 ezres német tábor mögött. Jelentős számban vannak jelen a török munkások is: létszámuk 2008 óta 53–56 ezer között mozog.

   A 2015-ös 616 ezer fős külföldi munkavállalói létszám a 3,53 millió ausztriai alkalmazott 17,4 százaléka. Ez az arány 2008-ban 12,9 százalék, 2011-ben pedig 14,3 százalék volt.

Kevés a munkanélküli

A 616 ezer külföldi alkalmazott mellett további 97 ezer külföldi munkanélkülit regisztráltak Ausztriában, ami 13,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent a külföldiek között. (Az osztrákok körében ez 8,1 százalék volt.) Persze a munkanélküliek aránya nemzetenként eltérő, ám ebből a szempontból a magyarok igen jól állnak. Tavaly 6,7 százalék volt az ausztriai  magyarok körében a munkanélküliség (5108-an voltak állás nélkül), ami kedvezőbb a belföldiek és a németek mutatójánál is.

Ötödük ingázik

Egy kivándorlásról szóló korábbi tanulmányban Blaskó Zsuzsa és Gödri Irén az Egyesült Királyságba és Németországba kivándorló magyarok mellett az Ausztriába távozók jellemzőit is vizsgálta. Kutatásukból kiderült, hogy a 20–59 éves, Ausztriában élő magyarok 36 százaléka rendszeresen támogatja anyagilag a háztartás itthon élő tagjait. (A Németországba kivándoroltak esetében 40, az Egyesült Királyságban élő magyaroknál 26 százalék ez az arány.)


   A földrajzi közelség miatt viszonylag gyakran látogatnak Magyarországra: 19 százalékuk legalább havonta jön haza, további 23 százalék pedig 4–11 alkalommal. Az ausztriai magyarok között viszonylag alacsony, 19 százalék a diplomások aránya, az átlagnál kicsit több a szakmunkásoké és az érettségizetteké.
 

Csökkenő támogatás

Az osztrák kancellár, Werner Faymann támogatná az Ausztriában dolgozó külföldiek családi pótlékának szigorítását, ha a gyerekek nem Ausztriában élnek.

Jelenleg 111,8 euró családi pótlék jár Ausztriában egy újszülött után, majd ahogy nő az életkora, az összeg is nő: 10 éves korától 138,8 euró, 19 év után pedig 162 euró a támogatás. Több gyerek után nemcsak a fenti összegek többszörösei, hanem megnövelt támogatás kapható.

Magyarországon egy gyerek után havi 12 200 (39,2 euró), két gyerek után 13 300 (42,8 euró) forint jár gyerekenként.

Forrás: Metropol